Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

Mikor az ősz beelőz

Már többször megemlítettem az éghajlatváltozással kapcsolatos véleményemet és valamikor remélem lesz mód arra, hogy részletesen kifejtsem. Ám az élet, mint oly sokszor most is felülírta a dolgokat…

Az egyik népes növénycsaládról, az orchideákról eddig csak érintőlegesen ejtettem szót, pedig mi tagadás, nagy kedvenceim. A hazai vadon élő orchideák egyik legkésőbben virágzó faja az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis). Mindez ideig az iskolakezdés utáni napokban szoktuk keresni gesztenyések, öreg gyümölcsösök, hegyi kaszálók, temetők sovány gyepében - főképp csenkeszesekben és sztyepréteken. Nem feltűnő növény, arasznyi vékony szárán körben spirálisan ülnek apró fehér virágai.

Virágzó őszi füzértekercsek

De hogy miért is hoztam most előre őt, mikor számos más virág pompázik mindenütt? Mert az idei évben kedves kis orchideám egy hónappal előbb nyílt ki, mint ahogy szokott. Egy hete a csödei temetőbe betérve a csarab nevű kis cserjét akartam megnézni, mikor legnagyobb meglepetésemre a gyepekben teljes virágzásban találtam a füzértekercset. Nem egy tő, hanem az egész állomány volt teljes nyílásban - két példány még bimbóban, de több hajtás alsó virágai már lenyílva/megtermékenyítve voltak.

Nyíló füzértekercs a csödei temetőben

Az idei évben megszokott volt, hogy minden 10-15 nappal korábban virágzott, ám egy hónappal korábbi nyílásra nem nagyon volt példa, főképp egy ilyen „konzervatív” őszi faj esetében. Persze a bizonyossághoz több kell, mint egy, így több temetőt is megnéztem – az eredmény ugyan az volt, mindenhol szépen virított.

Nyíló példányok egy göcseji temetőben

Sajnos a korai virágzás egyéb gondokat is magával hozott. Általában az elburjánzott össznépi fűnyírózás őszre már veszít lendületéből, így az új kenyér ünnepe és a Mindenszentek közti időszakban „pihennek” a bajszosok, ez az időszak szerencsére pont a füzértekercs életciklusára esik. Az augusztus eleje azonban még nem a védett időszak, így ennek megfelelően több helyen is belekaszáltak most a növényekbe. Persze a helyszínen hagyott fűapríték sem segítette a növényeket, hiszen a nyílni vágyó töveknek a filccé összeállt szárazanyagon kellett magukat átküzdeni, hogy a beporzókat fogadhassák.

Lekaszált temető az otthagyott növénymaradványokkal – lássunk tisztán, ennek a klasszikus szénához nem sok köze van…

Túlélők és a harcban elesettek….

--------

Kisfilmek a növényről

https://www.youtube.com/watch?v=FKlhJ-LNtOM

https://www.youtube.com/watch?v=f856tStRC44

https://www.youtube.com/watch?v=ZqBi0WEJYX4

Bioblitz in Südtirol

Tavaly már beszámoltam egy „biopillanatról”, mely kis városom külkerületében, Botfán zajlott. A jelenség – mely 24 óra alatt egy lokalitás teljes természeti vertikumát igyekszik felmérni - manapság divatossá vált, így a tavasz-nyár fordulóján barátaimmal mi is elindultunk, hogy egy rövid hétvégén újra megnézzük, milyen a kisebbség és a növények helyzete a sógoroktól elcsatolt Déli-Alpokban. A kisebbségi jogok akceptálásának mintaterületén minden változatlan volt, a böccék legeltek a dús alpesi legelőkön, a parasztok (meglepő módon) azt tették, ami a dolguk, vagyis kaszáltak és szénát gyűjtöttek, egyet sem láttunk a kocsmában, vagy segélyért sorba állni. A virágok nyíltak, a madarak danoltak, a turisták meg szépen rótták a kijelölt útvonalakat, melyekről csupán néhány kelet-európai renitens tért le növényfotózás ürügyén….

No de lássuk a medvét, ill. hogy a derék brummogó mit látott, midőn Ötzit a gleccserszakadékba kergette, majd később annak leszármazottai által kiirtatott…

A szálláshely Sesto (Sexten) a határt jelző, ködbe burkolózó hegyekkel – hát nem szívesen festeném itt a gerincen a határsávot…

A Tre Cime felé útközben a Monte Cristallo, azaz a mesék Kristályhegyének pazar látványa állított meg bennünket

A híres hármas csúcs, a Tre Cime, vagy Dreizinnen a Dolomitok ikonikus helyszíne, mely szintben futó gyalogútjaival a kocaturistáknak, szédítő Via Ferrátáival a hegymászóknak egyaránt kedvelt célpontokat nyújt. Mi az utóbbi lehetőségről nagylelkűen lemondva a gyepek világát vettük górcső alá.

A csúcsokhoz vezető út mentén a nálunk már ritkaságszámba menő lisztes kankalin uralta a gyepeket.

A Lago Antorno felett emelkedő Tre Cime de Lavaredo

A tó vízében önmagában és a szép vidrafűállományban gyönyörködő, 2418 m magas Cima d’Antorno

A „hegylábi” gyepek nyíló virágai: Haller-kankalinok

Tavaszi tárnics

Alpesi aszat

A Keszthelyi-dolomittömbben is élő zöldike ujjaskosborok itt még bimbóban voltak

Persze egy ilyen turista-verte vidéken igyekeznek a vendéget illően fogadni és minden lehetőséget felmutatni, hogy a vastag pénztálca ne nyomja a zsebet, sőt lehetőleg apadjon.

A Grand Hotel a kristálytiszta vizű tengerszem, a Lago Misurina mellett (sajnos a szép-kártyát nem fogadják el)

A tó déli végén áll a dallamos nevű Opera Diocesana San Bernardo Degli és a Seggovia Col de Varda épülete (lehet, hogy a Debrecen környékén népszerű Várda-keserűt itt gyártják?)

Az elkényeztett kacsák szinte kézből ettek

Az úton visszafelé a Monte Cristallo alatti völgy mentén igazi meglepetés várt ránk – a kontinens leglátványosabb orchideája, a Boldogasszony papucsa (Pianella della Madonna/Frauenschuh) sok száz töves állománya virágzott.

A zöldár kőgörgetegén a lappföldi ujjaskosbor nyílt

Másnap az igazi turistaközpont, Cortina D’Ampezzon át a Passo Falzereggohoz vettük az irányt.

Nyíló tűzliliom és alpesi tölcsérliliom a cortinai réteken

A Piccolo Lagazuoi megmászásának kínzó vágyát leküzdve a hágó rétjeit jártuk be.

A zergeboglár szépen szaporodik, ha hagyják élni és nem tapossák agyon a szarvasok (mint Nován)

Itt a tőzeget sem termelik ki, mint a Principális völgyében, cserébe az utódok is láthatják a  páratlan lápvegetációt.

Az alpesi mák a kőgörgetegeken sütkérezve számlálta a forgalmat

A sárga ibolya az erős napot kerülve az épületek északi falai mentén hűsölt.

Az alpesi kökörcsin délcegen álló fehér és krémsárga virágai nagy számban nyíltak  a legelőkön.

---------

ha valaki nem hinne nekem, hallgassa meg Goran Bregovic-ot,

a dal címe igazi meglepi:  C'è un fiore sulle Dolomiti

azaz Virág nő a Dolomitokban

https://www.youtube.com/watch?v=pP3-pzpiAyQ

Eine kleine Volkmusik?

https://www.youtube.com/watch?v=H6hiT1qAkIw

https://www.youtube.com/watch?v=qQ54w9k9jJI

kis kedvcsináló a hegymászáshoz (még nézni is tereh)

https://www.youtube.com/watch?v=AyvCDzxwip8

https://www.youtube.com/watch?v=v5SyiKd1Nz8

Kutyatej 2

A kutyatejek újabb felvonásában a felgördülő függöny mögött szemünk elé tárul a vizes élőhelyek varázslatos világa. A magassásosok, láprétek, mocsárrétek kínálta lehetőséggel a nemzetség több faja is él, mint a ma már országosan ritka bozontos kutyatej (Euphorbia villosa). Biztos, erős állománya felénk a Batyki réteken található, ahol a védettség remélhetőleg hosszabb távon biztosítja fennmaradását, másutt nemigen mutatkozik.

Bozontos kutyatej tömeges virágzása a batyki kékperjésben

Virágzó példányai

Mind közt talán a legnagyobbra növő faj az igazán attraktív mocsári kutyatej (Euphorbia palustris). Alföldeinken még gyakori, viszont a dombvidéken ritkábban kerül elő – felénk is csak néhány állománya ismert. A láp- és mocsárrétek tocsogós, csak nyárvégére kiszáradó termőhelyeit preferálja.

Mocsári kutyatej az Alsó-Zala völgyben…

… és a Dráva mentén

Virágzó hajtásai

A fényes kutyatej (Euphorbia lucida) is elsősorban a síkvidéki vizes élőhelyekhez kötődik, így a Dunántúlon és felénk is ritkán kerül az optika látóterébe, csupán a Mura-mentén és a Pölöskei tőzegbányatavak mellett fordul elő.

Fényes kutyatej élőhelye és virágzó hajtása

A fűzlevelű kutyatej (Euphorbia salicifolia) esetében ismét visszatérünk a száraz tölgyesek, erdőszegélyek, száraz gyepek termőhelyekhez. Szára húsos, asszimiláló szerve a fűzfa leveléhez hasonló, ez alapján jól felismerhető.

A fűzlevelű kutyatej

A nagy globális (többnyire teljesen felesleges) ide-oda cipekedés eredményeképp távoli tájakról kéretlenül érkező és rendre mértéktelenül terjeszkedő fajok is megjelentek kis hazánkban. Közülük leggyakoribb és legismertebb a mezőgazdasági területeken, gyomos parlagokon kolonizáló napraforgó kutyatej (Euphorbia helioscopia). Vidékünkön is igen gyakori, szántókon, szőlőkben, kiskertekben is felüti fejét. Levele a csúcs felé fűrészes szegélyű, a tok nem bibircses.

Kapálatlan szőlők tarka gyomtengerében a tyúkhurok, árvacsalánok közt láthatólag jól érzi magát.

A zalakarosi szőlők fölött szép kilátása van a Kisbalatonra

Virágai

A jött-mentek közt a legnagyobb méretű a görög kutyatej (Euphorbia taurinensis). Ez ideig a főváros környékén és a Kisalföldön észlelték megtelepedését, de az idei tavaszon a Zalabéri hegyoldalban is előkerült, ami további terjedésének bizonyítéka.

A görög kutyatej

A liliputi fajokból is több megjelent már, ezek közül foltos kutyatej (Euphorbia maculata) a városi burkolatok hézagaiban, betonrepedésekben üti fel fejét.

Foltos kutyatej a térkő fúgái közt

Fűben, fában kutyatej

Vannak növények, melyeket a botanikában kevésbé jártas halandók is ismernek, mint a gyermekláncfű, útifű, csalán, stb., de ide sorolható a kutyatej is. A pre-LEGO, okostelefon időkben sem unatkoztunk gyerekként, így ha meguntuk a homokvárépítést, katonázást, a kiskertben a kapor virágernyőit dézsmáló, rabruhás poloskákat próbáltuk futóversenyre bírni; a versenyzők megjelölése a farkaskutyatej fehér nedvével volt a legegyszerűbb. Így hát a kutyatej is népszerűvé vált olyan listavezetők mellett, mint a fökényt gyógyító vérehulló fecskefű, vagy a papsajt, mely termésének rágcsálása elengedhetetlen rítus volt nyárvégén a fogyatkozó vakáció okozta dekadencia oldásában.

A kutyatejfélék (Euphorbiaceae) genusz a mintegy 1700 ismertté vált fajjal a népes nemzetségek közé sorolható. Nevét az egykori numidiai királynak, a Krisztus előtti 12. században élt II. Jubának görög származású orvosáról, Eúphorbosról (Εὔφορβος) kapta. A nemzetség az Ó- és Újvilágban a mérsékelt-trópusi égövben egyaránt elterjedt, a lágyszárúak mellett bokrok, fává nőtt fajok is megtalálhatók. Afrikában az un. párhuzamos evolúciónak nevezett jelenségben a kaktuszokhoz hasonló szukkulens életmódú fajai is kialakultak. Szép példái a dél-afrikai bozótokban a spirális elhelyezkedésben „kaktuszágakat” növelő Euphorbia esculenta, a Madagaszkáron honos, 1,8 m magasra is megnövő Euphorbia leuconeura, vagy a tenerifei Teide lávafolyamán élő, oszlopkaktuszra emlékeztető Euphorbia canariensis.

Cserjés és szukkulens kutyatejek a Kanári-szigeteken, a Tenerife szigetén emelkedő Teide oldalán (Euphorbia obtusifolia, E. canariensis)

Sötétbíbor kutyatej cserjéi (Euphorbia atropurpurea) a tenerifei tavaszban - januárban

Közkedveltségüket jól jelzi, hogy az egzotikus fajok a „kultúrnépek” szobáiban is megjelentek, csak néhány példa a pompás kutyatej (Euphorbia milii), vagy a Madagaszkárról származó töviságú kutyatej (Euphorbia viguieri).

Piros virágú faj Madagaszkárról (képforrás: google)

Mindezek után nem meglepő, hogy a kutyatej nemzetségnek kis hazánkban – a migrációs hátterűeket is ide számítva - 29 faja él. Számtalan népi elnevezései közül néhány: ebtej, farkastej, farkasfű, tejesfű, fűtej. Leggyakoribb közülük a száraz gyepekben, úton, útfélen, zavart helyekben is élő farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias).

Virágzó farkaskutyatej és hajtása

Sokszor szinte egyedüli kétszikűként jelzi az egykor szebb napokat látott termőhely - helyét. Szereti a napfényt, így többnyire a nyílt területen találjuk, bár a félárnyékban is megél.

Ahol jól érzi magát, rendre elszaporodik, mint az oltárci legelők száraz gyepében.

A gyenesdiási hegyeken a feketefenyvesek irtásain „berobban”, elsőként kolonizál.

A sárkutyatej (Euphorbia esula) kicsit emlékeztet az előző fajra, de magasabb és a levelei nem kunkorodnak vissza, egyenesek. Kaszálóréteken, utak szegélyén, rézsűkben ma még gyakorinak mondható, többnyire csoportosan jelenik meg.

Sárkutyatej a hahóti és a gősfai szőlőhegy mezsgyéin

Virágját számos rovar látogatja

Az erdei kutyatej (Euphorbia amyygdaloides) nevének megfelelően az üde lomboserdők lakója. Fás szárán már a tavaszi aspektusban kihajtanak levelei, áprilisban a szellőrózsákkal, kapotnyakkal, szélfűvel, tüdőfűvel együtt virágzik. Nevének jelentése mandulaszerű.

Virágzó erdei kutyatej

Vágásokban a lombkorona újra záródásáig felszaporodhat

A színeváltó kutyatej (Euphorbia epithyomides) is az erdőkhöz kötődik, de inkább a fényben gazdag szegélyeken, cserjésekben jelenik meg. A művelt kiskertekben, sövényeken is rábukkanhatunk. Nyílást követően gallérlevelei vörös színbe váltanak.

Színeváltó kutyatej nyíló bokra

Parlagot elözönlő állománya az egervári Csillag-hegyen

A nagylevelű kutyatej (Euphorbia platyphyllos) a nyár virága, mostanság láthatjuk. Nedves réteken, szántókon, erdei nyiladékok üde gyomszegélyében egyaránt előfordul. Szára gyakorta pirosló, leginkább a kis gömb alakú tokjain sorakozó bibircsekről ismerhetjük fel biztosan.

Virágzó példányok a kisbalatoni kaszáló szélén és a csatári bükkös nyiladékán

Virágzó hajtása

Virágai a jellemző bibircses tokokkal

Az ördög a részletekben rejzetik, avagy a virág anatómiája: zöld gallérlevelek, a bennük ülő virág a narancsszínű nektármirigyekkel és a gonosz boszik orcájára emlékeztető tokkal

A virgács őse minden bizonnyal a vesszős kutyatej (Euphorbia virgata) amint azt tudományos neve is jelzi… Hazai elterjedési mintázatát nézve errefelé nem nagyon nő, ezek szerint a zalai dombokon és a somogyi semlyékekben csupa jó gyerek születik, nincs rá szükség – a nemzeti alaptervben sem láttam használatára való utalást.

Virágzó „virgács” Nemesrádó határában.

Virágai mélyén termelt mézcsepp a hangya kedvenc csemegéi  közé tartozik

A pusztai kutyatej (Euphorbia seguerriana) szereti a nyílt terepet és a jó kilátást, így nevének megfelelően a homokpuszták, sziklagyepek lakója.

Pusztai kutyatej a nyílt dolomit sziklagyepben az árvalányhajak csomói közt…

...és a Rezi-vár alatti homokpusztában

Kutyatejfajok realisztikus korabeli ábrázolása

Pacsirták füve

„Nyáreste volt, pacsirta szólt a fán…” mondja a nóta. Azt hiszem, az „Akácos út”-nál nincs szemléletesebb példa arra, hogy mi az alapvető különbség a népdal és a műdal között. A természetet minden apró részletében ismerő parasztember által költött, majd sok esetben hosszú időn át csiszolódott népdalban ilyen baki, nonszensz soha nincs, mint amit a műdal fogalmatlan szerzője szirupos kesergőjéhez papírra vetett. Utóbbi nyilván csak hallott valamit valami pacsirta nevű madárról (bár a szerző személye erősen vitatott -http://nol.hu/archivum/archiv-76716-60389). Ma a tarlóról trillázva a nap felé emelkedő mezei pacsirtát elnézve jutott eszembe, hogy füvét még be sem mutattam.

A pacsirtafű (Polygala) a hüvelyesek rendjében a pacsirtafűfélék (Polygalaceae) családjának egyik nemzetsége. A sarkvidék és a csendes-óceáni szigetek kivételével a Földön mindenütt előfordul, a tudomány több mint 700 faját ismeri, melyek közt lágyszárúak mellett a cserjék és fák is megtalálhatók. Neve a görög „nagyon tejes” kifejezésből eredeztethető.

Hazánkban a legújabb szakirodalom szerint öt faja ismert, több alfajjal. A dél-nyugat dunántúli tájban leggyakoribb az üstökös pacsirtafű (Polygala comosa). Élőhelyét tekintve legtöbbször a sztyepréteken találjuk, de nem túl válogatós, a zavart fajkompozíciójú, vagy másodlagos termőhelyeken is megjelenik, sokszor messziről jelezve a lösz, meszes homok jelenlétét. Virágzása a tavaszi időszakra esik.

Üstökös pacsirtafű a csatári legelőn

Virágzó hatása

A keserű pacsirtafű (Polygala amara) a Keszthelyi-hegység dolomitján vetette meg lábát, ott a sziklagyepekben, ritkás bokorerdőkben, melegkedvelő virágos kőris-molyhos tölgyes erdőkben, azok tisztásain találjuk. Azúrkék virágai erős kontrasztot adnak a szürke dolomiton.

A keserű pacsirtafű a dolomit sziklagyepeire telepített feketefenyő alatt is túlél – míg a tűavar be nem lepi, vagy a muflon le nem tiporja

Mohapárnán, csupasz sziklán egyaránt szívesen elálldogál

Közeli rokona a kisvirágú pacsirtafű (Polygala amarella) főképp a láprétek lakója így azok pusztulásával ő is egyre fogyatkozik. A göcseji és hetési sovány csenkeszesek adnak otthont a hegyi pacsirtafűnek (Polygala vulgaris), mely nyilvánvalóan a szomszédos őrségi kaszálókon is megtalálható. Alfajainak elkülönítését bízzuk az ebben nagy örömet lelő specialistákra.

Hegyi pacsirtafű az Őrség hegyi rétjén…

...és Göcsej fővárosa, Becsvölgye kaszálóján.

Azúrkék virágai néha világosabb ruhát öltenek, a mennyasszonyit viselők illendően el-elpirulnak.

A korábbi irodalmak említették a nyugati szélekről a krajnai pacsirtafüvet (Polygala nicaeensis ssp. carniolica), ám a fiatal lelkes botanikusok bebizonyították, hogy az nálunk nem van, inkább Nizza vagy Karintia dombjain érdemes keresgélni.

A nemzetség bemutatása nem lenne teljes a legnagyobb, legpompásabb faj nélkül, ez a nagy pacsirtafű (Polygala major). Növényünk keleti elterjedésű, így hazánkban  Balatonfüredtől keletre él, tőle nyugatra már nem találjuk. Erdélyben a Kalotaszegi dombokon is megtalálható, jómagam a Krímben és a Balkánon is láttam.

A nagy pacsirtafű  Kalotaszegen, az Almás-völgyben a Zsoboki agroteraszokon

Nagy pacsirtafű virágai: normál és albinó

Virágzó pacsirtafüvek a Krímben

A bemutatott fajok mellett a rokonság cserjéit a törpepuszpáng (Polygala chamaebuxus) képviseli, mely Erdélyben ritka, ám az Alpokban gyakorinak mondható.

Törpepuszpáng a Karavankák szikláin Szlovéniában

---------

Pacsirtafűhöz gasztronómiai megközelítésben mi más zene illene jobban, mint a pacsirtanyelv aszpikban Maria Barbieri konyhájából

https://www.youtube.com/watch?v=MrU56xaJNCA

Az üstökös pacsirtafűhöz zenei ajánlatom

https://www.youtube.com/watch?v=srPQP9PfCmo

Ha Medárd, akkor…

Gyerekkoromban nagyanyám mindig nagy várakozással tekintett a Medárd napra, mivel szerinte az aznapi esőtől, vagy annak hiányától függött, hogy milyen lesz a termés. Én persze örültem ha nem esett, mert a bekövetkező negyvennapos eső általában a szabadban játszással töltött idő redukálását jelentette. A sok csapadék ráadásul nem csak a kukorica és krumpli, hanem a gyomok vitalitását is fajlagosan megemelte, ami ugye a számomra nem túl népszerű kapálások számának növekedését hozta magával. De hát nagyanyám szerény tsz nyugdíja mellett kénytelen volt – mint minden rendes klerikális reakciós ember a faluban – állatot tartani, hogy megéljen. Akkor még nem volt tv, így a remek brazil & török sorozatok nem vonták el figyelmét a munkától. A falu elejére sem volt kiírva, hogy európai, általában anélkül is tudták, akik kijárták az elemit. Nem volt falucímeres, eu-s pályázatból kapott kisbusz, így délben az ebédet sem hordta ki senki a nyugdíjasoknak. Ha nem akartak éhen halni, dolgozniuk kellett – az évtizedek és a sors súlya alatt meggörnyedve, köszvényes, göcsörtös kezükkel sántán botozva, félbénán, nyomorultan.

Mindez azért jutott eszembe, mert most Medárdkor ismét esett. Nem is akárhogy. Alattomosan, éjjel jött, mikor már azt hittük, megúsztuk. Aztán úsztunk. Mi még annyira nem, de sokhelyütt nagy lett a baj. Mert a falvak felett nagy pénzekért az ilyen havária események kivédésére megépült, a nagyvizek felfogására szolgáló árvízcsúcs-csökkentő tározók ugyanis ilyenkor nem működnek. Miért is nem? Mert tele vannak már vízzel. Mert hát hogy néznének ki üresen nem? Sokkal jobb vízzel tele, szépen, hangulatosan, multifunkcióssá válva, horgásztó is, rekreáció, averzió, béverzió, all in one. Aztán, ha jön a monszunszerű, egy óra alatt egy havi mennyiséget hozó csapadék, akkor itt a baj.  Csak épp kinézve szinte minden nap látom, hogy úgy esik, mint a ló dereka, mintha vízfüggöny lenne ég és föld között. Ilyen, az elmúlt években egyre gyakrabban előforduló monszun-szerű felhőszakadások korábban nem voltak. Pedig akkor is voltak záporok, de ilyenek nem. Talán egyszer, emlékszem egy nagy eső valahol áttörte a halastó gátját, így a falun átfutó megduzzadt kis patakból kosárral halásztuk ki a nagy pontyokat… Néhány éve láttam, hogy az ár visszahúzódását követően a Zala mentén a holtágakat, mélyebb laposokban maradt vizeket kosárral „szűrték át” a szemfülesek és nem hiába, szép halakkal teltek meg a műanyagvödrők…

A kis Zala ugyan zúgva-bőgve „nem lépte” át a gátat, de el akarta nyelni az egész világot…

A mezőgazdasági támogatás ellenőrei most könnyen mérik meg a Natura 2000 területeken kötelezően fenntartandó búvósávokat, főképp csónakon.

Egy rendes franciaperjés alibánfai rét még a víznek is ellen áll, amint a mellékelt ábra mutatja.

A Zala Kemendnél – is – sárga a domboldalról lemosódott iszonyat mennyiségű talajtól, kemikáliától, hogy az egészet vigye a Kis-Balatonba…

Az árvíz nyoma a növényzeten az apadás után a Kerka mentén

De mindenki nyugodjon meg, nincs éghajlatváltozás, ahogy President Trump mondja, az a kínaiak találmánya…

A világvégétől aggódóknak rossz hírem van, előbb - utóbb bekövetkezik. Nyugtatásul senki ne szedjen seduxent, inkább Valeriana-t, az legalább a macskandúrokat lázba hozó Valeriana officinalis-ból készül – ha igaz.

Az apokaliptikus vízió zenében, szövegben:

https://www.youtube.com/watch?v=t9edrlbkYYo

aki szelídebb változatot szeretné, hallgassa csónakból:

https://www.youtube.com/watch?v=Kuw8YjSbKd4

Veres egres

A borbolyafélék (Berberidaceae) nemzetsége a mahóniák közeli rokona. A mintegy 450-500 faj Ausztrálián kívül minden kontinens mérsékelt és szubtrópusi éghajlatain őshonos. E nagy család hazánkban árválkodó egyetlen tagja a sóska borbolya (Berberis vulgaris). Sajnos etimológiailag nagy szenzációval, valami ütős görög mondával nem tudok szolgálni, tudományos nevének semmi köze a sivatag lakóihoz, a berberekhez, bár ki tudja, egyes netes oldalak szerint az arab barbārīs szóból ered. Egy növény hasznosságának tévedhetetlen indikátora a népi nevek számossága, minél több a nevek száma, annál biztosabb, hogy hasznosítható a plánta. Így van ez a borbolya esetében is, elnevezései - leány-sóska, sóskafa, ürömborbolya, veres egres - jelzik széles körben való ismertségét. A száraz termőhelyeken országosan elterjedt a faj, erdőszéleken, melegkedvelő tölgyesekben, bokorerdőkben mindenütt él. A Balaton mellett a Keszthelyi-hegységben ma még gyakori, a fényben gazdag molyhos tölgyes – virágos kőrises erdők cserjeszintjét a cserszömörcével, galagonyával, rózsákkal együtt alkotja.

Virágzata tavasszal, mely igencsak vonzza a nagy zümmögéssel érkező rózsabogarakat

Fiatal borbolya bokor a Keszthelyi-havasok melegkedvelő erdőjében

Az árvalányhajas gyepekben tüskéivel a légybangót óvja a kocafotósok és a még mindig fölös számban jelen lévő muflonok elöl, némiképp kompenzálva, hogy a búza súlyos gombafertőzésének, a feketerozsdának (Puccinia graminis) köztesgazdája - amiért több helyen tiltják is telepítését.

A zalai löszdombokon igen ritka, de az egykor fajgazdag öreg tölgyesek tarvágásában hamar megjelenik

A zalabéri tetőn az ostormén bangiták közé vegyülve álcázza magát.

Sárguló levelei nyárutón

Őszre érnek be vörös színű, fanyar termései

A kertészek persze megsajnálták az árva borbolyát (meg nem tudván elnézni természetes élőhelyeiken a sok rokont) és elhozták unokatestvéreit, bár szerencsére nem mellé, hanem a parkokba, kerítésekbe ültetve őket.

Az egyik gyakorta ültetett rokon a Berberis gagnepainii

A másik favorit a Júlia borbolya sövénycserje Berberis julianea

persze mindenféle színben nemesítik ma már, mint pl. a Berberis thunbergii 'Crimson Pygmy'

https://www.youtube.com/watch?v=IZhmVjJL3Yg

S ha már karmazsin, akkor lássuk a karmazsinok királyát, a King Crimson-t és dalát, kedvcsinálónak, hiszen csak néhányat kell aludnunk, s Fripp Bátyó vezetésével nekünk is el fogják játszani az élet értelmét: sex sleep eat drink dream

https://www.youtube.com/watch?v=KdRePLaS_5A

Kányabandita és pepenye

A természet az idén ismét elsumákolta a koratavaszt, a márciusi tél utáni hűvös, esős április után egyből nyári meleg rontott ránk. Mindez a növényvilágban is jól látható, a közel 30 fokos melegben minden kb. 10 nappal előbb nyílik, mint a határozókönyvekben írva vagyon. Ballagásra már elnyílt az orgona, a munkásosztály ünnepére a bíborkosbort sem kellett félteni a kirándulóktól, az is arra elvirágzott. Ma a fehérbe öltözött tájban a  mindent elborító akác és a nyílás elején lévő bodza mellett még egy takaros, szűzi fehér virágú bokor hívja magára a figyelmet, a bangita.

Az úton álló bangita

A bangita (Viburnum) mintegy 150-175 cserjefajt magába foglaló nemzetség, mely cirkumpoláris elterjedésű, csaknem egész Európában megtalálható, azonkívül Ázsiában a Kaukázustól Japánig ott a szubtrópusi zónában is. Az Újvilágban Kanadában és az USÁ-ban is őshonos. A növény kultuszát jelzi, hogy Ukrajnában nemzeti szimbólum (кали́на), pénzérmén is látható.

A legújabb molekuláris kutatások eredményeképp a pézsmaboglárfélékhez (Adoxaceae) került besorolásra. A viburnum név latin eredetű, valószínűleg etruszk jövevényszó. Hazánk flórájában két faja ismeretes, a kánya- és az ostormén bangita.

A kányabangita (Viburnum opulus) cserjésekben, ártéri és ligeterdőkben, olykor tölgyesekben nő, főképp félárnyékban, de útszéleken, nyílt terepen is rátalálhatunk. A síkságoktól az Alpokig, egészen 1400   m magasságig megtalálható. Felálló szárú, gyorsan fejlődő, 2-5 méter magasra növő cserje, vagy kisebb fa, mifelénk ma még gyakorinak számít.

fiatal kányabangita

gyakorta bokorfüzek közt megbújva találjuk

hasznosítása sokoldalú, a réten a vadak elől takarja a lesből támadó simabőrű orvhelyét

Sekélyen gyökerező, de sok gyökérsarjat növeszt. Kérge sárgásszürke, hosszanti irányban repedezett. Lekerekített, vagy gyengén szíves levelei átellenesen álló hosszú levélnyélen ülnek, egyenlőtlenül fogazottak, felül kopaszak, fonákjukon pehelyszőrőkkel borítottak. Virágai 5 pártacimpájúak, gazdagon ágas, lapos bogernyőben nyílnak. Virágzása normál esetben május–június között esedékes, legyek porozzák be. Zöld termése a beporzás után gyorsan kifejlődik; nem ritkán egyidejűleg vannak a hajtáson a virágok és termések. Borsónyi, gömbös termése nyersen zöld, rossz ízű, télre azonban fénylő piros, húsos lesz, amit a hó és a hideg idején a madarak – főképp a vendégségbe érkezett fenyőrigók örömmel csipegetnek.

virágzata és zöld termése

érett termése ősszel

Hazai népi nevei: gányafa, kányafa, pirókfa a madarakra, míg a vízi bodza név – helyesen - a termőhelyi körülményekre utal.

A másik hazai fajunk az ostormén bangita (Viburnum lantana), mely a szárazabb, meleg, nyílt erdők, cserjések társbérlője, főképp meszes talajon él.  Levelei ősszel sötét vörös színt öltenek. Virágai kétivarúak. Termései előbb zöld, majd piros, végül feketébe váltók.

Ő is számos néven ismert: barna galagonya, juszalag, kakasfű, kányabegye, molnárcseresznye, ostornyélfa, pepenye. Fáját egykor ostornyélnek, pipaszárnak használták.

virágzó hajtása

érő termése

a zalaszentiváni Magasmán szép öreg erdőjének tarvágása után megjelenő fiatal hajtásai

szép virágai mindenkire nagy hatással vannak, termőhelyei az illegális  sitt-elhelyezőket is mágnesként vonzzák.

néhol ültetik, így került bizonyára a Cupi temető bejáratához is

A bangiták szépsége a kertészeket is megihlette, akik sok álmatlanul átforgolódott éjszaka után kitalálták, hogy kerti változatot nemesítenek belőle mindenki örömére. S az ötletet követte a tett, megszületett a labadarózsa (Viburnum opulus „roseum”). Ma számos kertben dísze, néhol combvastagságot elérő törzsű idős példányait is őrzik a nagyik.

a kerítésen kihajló forgalomszámláló példány Olláron

idős, szép formájú bokra Örzsehegyen a kápolna mellett

nyíló, labdát formázó rózsái

Számtalan kertészeti változata ismert, de az ábra szerint a bonsai kultúra is felfigyelt rá

https://www.youtube.com/watch?v=431HlDB22rE

Szépsége a költóket is megihlette, több versben is felbukkan:

And the night-blooming flowers open,
open in the same hour I remember those I love.
In the middle of the viburnums
the twilight butterflies have appeared.

"Night-Blooming Jasmine" by Giovanni Pascoli

Macskagödölye

Korábban már szóba került, hogy vannak nevek, melyek hallatán az embernek egyből az ugrik be, hogy na ne. A két önálló jelentésű, majd együtt új értelmet kapott nevek esetében is ez van, lásd lótücsök, lódarázs, cigánymeggy, stb. De itt a legújabb, a macskagödölye. Hogy egy úton - útfélen növő kis növény hogyan kapta ezt a nevet, azt homály fedi, mindenesetre az értelmezést segítő mellékelt ábrák alapján sem a macskákhoz, sem a kecskékhez nem sok köze van.

Safranek típusú macsek Leszbosz egyik kikötőjében, a hajnali napfényben várja a tengerről érkező halászokat, főképp a hal formájában neki járó sápot

Útszéli támfalon sasszézó gödölye egy másik tenger, az Adria partján, Crna Gorában

De térjünk a lényegre, aktuális növényeinkre. A repkények az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe, ezen belül az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó növénynemzetség. Tudományos nevük a görög glēchōn, blēchōn –csombormenta - helytelen fordításából ered. Hazai elnevezése erdélyi tájszóból származik, Kazinczy avatta irodalmi nyelvi szóvá ‘borostyán’ értelemben, a növény kúszó jellegére utalva. Számos népi neve jelzi, hogy ismert növényről van szó: földi borostyán, katonapetrezselyem, kerek nádrafű, macskagödölye, pokolvarfű. Hazánkban két vadon élő faja ismert, a kerek- és a borzas repkény.

A kerek repkény (Glechoma hederacea) elfekvő, kúszó szárú növény, melynek virágzó hajtásrésze 15–30 centiméter magasra felemelkedik, Virágai kétajkúak, halvány ibolyaszínűek, de lehetnek rózsaszínűek vagy fehérek, a felső levelek hónaljában ülnek egy csomóban. Vese alakú levelei átellenesen állnak, csipkés szélűek. A hosszan kúszó, gyakorta kiterjedt foltokat alkotó növények névadójukat, Linnét a borostyánra emlékeztették, aki a hederacea nevet adta a fajnak.

Kúszó hajtásai rendszeresen az úttestre is kimerészkednek

A kertekben is könnyen elszaporodik

A kerek repkény az európai népi gyógyászatban ismert gyógynövény, a  lakosság által évszázadok óta használt, Egykor vizes kivonatát epe, vese, gyomor és légzőszervi megbetegedések gyógyítására használták, a tbc há­zi gyógy­sze­re volt. A növény jelentős mennyiségben halmozhat fel flavonoidokat, kávé- és ferulasavat, valamint keserűanyagokat (marrubiin). A germán gyógyászatban nagyra becsülték, nevének "Gundermann" szótöve, a "Gund" (genny), a sebkezelésnél való alkalmazására utal.

A repkény a boncodföldi hegyen

Egyes források szerint a legújabb kutatások nem igazolták vélt gyógyhatásait. Ugyanakkor alkoholos és vizes kivonatai a bennük előforduló flavonoidoknak köszönhetően antioxidáns hatással rendelkeznek. Ezen kívül több kutatócsoport igazolta depigmentáló (bőrelszíneződéseket elhalványító) tulajdonságát, amely valószínűleg a tirozináz enzim aktivitásának csökkentésével alakul ki. Egy dolog azonban biztos, hogy Angliában a komló megismerése előtt a kereklevelű repkénnyel ízesítették és tartósították a világos sört (angolul: ale), ebből ered egyik angol neve, az ale-hoof – lássuk be ez sem utolsó szempont.

Repkényünk igazi világpolgár, öreg kontinensünk mellett Ázsiában is honos, de az Amerikát kolonizáló sápadtarcúak is magukkal vitték és elterjesztették. Hazánkban széles körben elterjedt. Eredeti élőhelyei az üde lomboserdők, de azokból kimerészkedve ma már ott van mindenhol, a kertekben, gyümölcsösökben, árokszéleken, a shoppingcentrumok parkolóinak gyepszigetein, járdákon, temetőkben. A damilozást bírja, az csak a hajtásait vágja le, a földön kúszó szára (többnyire) megmenekül. Ám még így is sokaknak útban van, a napidoktor című épületes oldalon a Ne legyen több gyom című műremekben ezt írják róla: „Tőzeggel, talajtakarással érdemes tavasszal megelőzni a növény megjelenését. Eltávolítani a földből ugyancsak kézzel vagy posztemergens gyomirtó ráfújásával érdemes, tavasszal vagy ősszel.” Szerintem is a még maradék lápot azért kell kibányászni, hogy a kinyert tőzeggel letakarjuk a számunkra nem tetsző növényeket, ill. ha nincs tőzeg, akkor jöhet a méreg. Az, hogy mechanikusan is eltávolítható (kézzel, kiskapával) az már nem trendi. Néhány éve Erdélyben egy parasztemberrel beszélgetve megkérdeztem, hogy látja az anyaországot? „Én azt látom maguk el lettek rontva, már senki nem akar ott dolgozni” volt a válasz.

Az út mellett Söjtörön és Egerszegen

Rokona, a borzas repkény (Glechoma hirsuta) lakhelyére sokkal igényesebb, a természetes termőhelyekhez kötődik, így az üde lomboserdők, száraz tölgyesek és sziklaerdők tavasszal nyíló lakója. Leírói a korábban már említett magyar botanikusok, Waldstein és Kitaibel.

Borzas repkény hajtása és virága

Rokonával szemben házunk táján csak a Keszthelyi-havasok néhány pontján bukkanhatunk rá.

Fogyatkozó termőhelye, a sziklai bükkös

A virágba éjszakázni érkező bogaraknak át kell magukat küzdeni a toroknál növő szőrsorokon

Kápolnavirág

Az áprilisi kiskert elmaradhatatlan dísze a nárcisz. Közkedveltsége elegáns szépségében rejlik, valamint tán abban, hogy nem kényes nagyon, könnyen tartható. Gyakorta megjelenik a közterületek ágyásaiban is. Többnyire a fehér- és csupros nárcisz és számtalan hibridjük látható.

A közmunkában leberregett útszélben tündöklő nárciszágyás a Göcsejben, Gombosszegen

Az egykor élettel teli, szebb időket látott, ma elhagyott szőlőhegyeken, tanyákon gyakran találni, mint az egykori élet utolsó tanúját a mindent elborító, felfaló szeder, akác, csalán, jágerkender bozótban.

A nádasdi öreg vaskeresztet díszítő csupros nárcisz az akácinvázió szorító markában

Hibrid a petőmihályfai szőlőhegy szebb napokat látott présháza előtt

Csupros nárcisz a tilaji kápolnánál

A virág neve – mint oly sok esetben - a görög mitológiák világában gyökerezik. A monda szerint Narkisszosz egy vadászaton szomjának oltása közben saját képét megpillantotta a folyóban és rögtön beleszeretetett önmaga tükörképébe. Másnap reggel a folyópartra érkező nimfákat csak néhány nárcisz fogadta… A nárcisz azóta is az önimádat jelképe, a nárcizmus és a nárcisztikus kifejezés is innen eredeztethető. Narkotikus tulajdonságait már az ókorban ismerték, ugyanis hagymája és levelei is tartalmazzák a hánytató és bénító hatású likorint. Ezt jól példázza, hogy a legelő állatok sem eszik. A nárcisz azon kevés magyar virágnevek közé tartozik, melyek a faj tudományos nevéből származnak. A székelyek a virág földöntúli tiszta fehérje miatt kápolnavirágnak hívják.

A nárcisz (Narcissus) nemzetség az egyszikűeken belül a spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozik. A nemzetség mintegy 50 fajának elterjedési területe nagyrészt a Mediterráneumra szorítkozik, de néhány faj az Alpok, vagy a Balkán magashegyeiben honos. Keleten a Kaukázusban is él, Ázsiában egészen Kínáig megtalálható.

Csillagos nárcisz a szlovén réteken a postojnai cseppkőbarlang közelében

nyíló virága a szlovén réten                                   és a Durmitor hegyi rétjein Montenegroban

A nálunk vadon élő faj a csillagos nárcisz (Narcissus radifolius). Előfordulása Szentgotthárd mellett és az Őrségben, a zalai megyehatár melletti kis mellékvölgyben ismert.

A csillagos nárcisz az Őrségben - ha végigjárjuk az erdőket és minden völgybe bekukkantunk, előbb-utóbb rátalálunk.

A Hetés, Göcsej területén a házak kertjeiben, temetőkben, néha rétekre kivadulva is rábukkanhatunk.

Nárciszok a bárszentmihályfai régi temetőben

Kivadult fehér nárcisz Szengyörgyvölgynél kaszálón…

… és az aranyadi Zala-réten

Az alpesi legelők pazar nárciszmezőinek könyvekből, prospektusokból jól ismert látványára vágyóknak jó hírem van, nem kell messze menni, van nekünk itthon is ilyen. Április végén a Dráva menti Babocsa Basakertje is hófehérbe öltözik. A sok ezernyi csillagos nárcisz mellett a török behurcolásnak tulajdonított fehér nárcisz (Narcissus poeticus) is él itt, és értelemszerűen a két faj hibridjei. A kertekben is többnyire a fehér nárciszt találjuk, mely a török közvetítéssel került be hozzánk és a melléklet ábra szerint jól alkalmazkodott a helyi körülményekhez. A gyerekeket útnak indító, bölcs, előrelátó nárciszszülők biztosan azzal vigasztalták a nárciszgyerekeket, hogy csak néhány telet kell aludni, a klímaváltozással az otthonihoz hasonló körülmények várhatók majd gyaurhonban is.

A babócsai Basakert náciszmezője

A szűzfehér kápolnavirág Babócsán

-----------

A Narcissus story szájbarágósan

https://www.youtube.com/watch?v=35jVsyWFss4

ajánlott zeneirodalom:

https://www.youtube.com/watch?v=de6YFk_vrJM

https://www.youtube.com/watch?v=pMqOMFW3Gt8