Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

Erdäpfee Blues

Vannak napok, mikor az ember úgy érzi, hogy a jóisten a tenyerén hordja. Most nem azokra gondolok, mikor 2-3 veszélyes, majdnem karambolos forgalmi szitut megúszva hazamegy és remegő lábbal leteszi az autót, hanem amikor valami régen várt, vagy rég látott, az emlékekben bevésődött kép, dolog újra megtörténik, a déjà vu életre kel. A napokban Észak-Zalában járva két ilyen élményem is akadt. Először Zalabérben láttam meg egy lovas kocsit. Mint a mesében, ill. gyermekkoromban, szépen elkészített/felújított szekér, oldalain előírásszerű fűzfonattal, elegánsan ügető két fehér (szürke) lóval, melyek patáinak ritmikus osztinátó fémes-fényes hangját már oly régen nem hallottam.

a kocsi a két szürkével

Aztán a hazaúton – szokásomhoz híven erdőn-mezőn, földúton át – a Vergyálom lábánál újabb csoda várt, krumplit töltöttek. Nem John Deer 9330-as (37 250000+ÁFA) légkondis, GPS-szel vezérelt traktorral, hanem lóval. Megálltam és csak néztem, hogy van még ilyen. Aztán elgondolkodtam, hogy hova jutottunk, hogy ami évszázadokig természetes látvány volt a tájban, az a mindent átalakító „fejlődés” során hogy tűnt el, szinte nyomtalanul. Megkérdeztem, hogy fényképezhetek-e, mire azt mondták, hogy hát persze.

krumpli (és hasznos idő) töltés a zalakoppányi határban

Kérdeztem, hogy miért így, mért nem a hatékonyabb, gyorsabb traktorral.. Meg is kaptam a tökéletes választ: „Mert szeretjük tudni, hogy amit eszünk az egészségesen, vegyszermentesen lett megtermelve. Nem járunk a multiba pénzér venni a betegséget” Milyen igazuk van. Ennyi. Egy évben kb. húsz Szultána, Szulejmán és hasonló veretes never-ending tv-műsorok epizódidejét beáldozva megtermelik maguknak az egészséges élelmiszert. Amíg a férfiak töltötték a krumplit, addig a lányok, asszonyok vödörbe szedték a krumplibogarat. Nem permetezték, porozták, ősi paraszti módszert alkalmazva mechanikus úton távolították el az Amerikából kéretlenül érkezett bogár minden formáját – pete, látva, kifejlett példányok – majd annak rendje s módja szerint, a krumplibogarak létjogaira fittyet hányva nem túl humánusan  biomasszává pépesítették a bogársereget. Szerencsére állatvédők nem jártak arra, így a tömeggyilkosság nem került a médiák címlapjára. Hazafelé eszembe jutott, hogy a korábbi években a krumpli ültetés előkészítését is láttam, szintén lóval.

krumpli ültetés előkészítése Rezinél szép muraközi lóval (azt hiszem erre mondják, hogy kendersörényű, sárga)

Az emlékkép egyetlen szépséghibája a főfedőkben rejtezett, gyerekkoromban a lovakat vezető emberek még svájci sapkát hordtak. Ez ma már végérvényesen lecserélődött az unisex baseball sapkára...

Otthon valahogy „véletlenül” a modern jazz nagy öregének, Joe Zawinulnak My People c. lemezét tettem be a lejátszóba. Józsi bácsi, akinek apai nagyanyja kaposvári cigánylány volt, igen szerette a krumplit, aminek némi alapot adott, hogy szociáldemokrata apja a vörös Bécs összeomlása, majd ezt követően a nyilasok uralomra jutásakor elveszítette állását, így sokat éheztek - egy kiló disznózsír 100 márka volt, ami akkor egy havi fizetéssel ért fel. Ma Bécsben járva a hihetetlen jólét láttán elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy ott ez 80 éve megtörtént…

Zenei ajánlatom a wold music egyik alapvető lemezén Joe Zawinul: Erdäpfee Blues-a, melyben bécsi tájszólásban énekli: „I brauch Erdäpfee”, vagyis szükségem van a krumplira. Az öreg malibui otthonában a konyha edényzete értelemszerűen bécsi volt, ahol rendszeres volt a kedvenc Idaho-burgonya sütögetés – míg egy nagyobb tűzben nem csak a krumplik, hanem majdnem az egész ház is porrá nem égett…

https://www.youtube.com/watch?v=W-C2KE03ksM

Joe igazi bécsi dialektusban dalol, ahogy az egyik kommentelő írja: typical "vienna slang"

"greste erdäpfee, mit butta, oder mit sauarahm. jo dee moog iii"

A Mester élete és munkássága Gunther Baumann: Zawinul Életem a jazz c. remek, olvasmányos könyvében olvasható.

Aki hazai zsákos burgonyát szeretne, annak a Sziámi: Két krumpli c. dalát ajánlom:

https://www.youtube.com/watch?v=86nof3Mlskw

Szent Péter kulcsai

Mielőtt valaki naivan azt hinné, hogy bűnös életét követően a mennyországba jutáshoz vannak tuti tippjeim, sajnálattal kell közölnöm, hogy nincsenek. Továbbra is csupán növényekről van szó, méghozzá egy népes rokonságot fenntartó, hazánkban is ismert nemzetségről a kankalinokról (Primulaceae). Nevezékük a régi hazai botanikai irodalomban eléggé kaotikus, így nehéz kideríteni, hogy egykori népi elnevezései igazából melyik fajra vonatkoznak: Szent Péter kulcsai, guggon ülő, sárga kikerics, égi kincs, kaczinka, kásavirág, keztyűvirág, kükörcs, Szent György virág, lúdláb. A dolgot nem könnyíti, hogy a Magyar Királyság hegyein is számos fajuk élt (él ma is). Kis hazánkban jelenleg öt fajuk található, a tavaszi kankalin kivételével mind védett, a cifra és a lisztes kankalin fokozott védelmet élvez.

A nyugat-dunántúli tájban van egy kis védett virág, amit minden őslakos jól ismer, a szártalan kankalin (Primula vulgaris). Errefelé úgy hívják, hogy zsibavirág, ami a virágok színének a kikelt kislibák sárga pihetollaihoz való hasonlóságára utal, és persze akkor nyílik, mikor azok kibújnak a tojásból. Hazai védelmét igazából nem tudni mi motiválta, ha van faj, aminél nem indokolt, akkor talán ez az eset az. Természetes élőhelyei a lomboserdők, ahol elszórtan magányosan, vagy néhány töves állománnyal van jelen. Mint egy házi kedvenc, követi az embert mindenhová, a megművelt tájban, szőlőhegyeken, gyümölcsösökben, kertekben fölös számban fel is szaporodott. Rafinált jószág, a hatékonyabb szaporodást elősegítendő virágai két alakban jelennek meg, egyikben a bibe áll ki a pártából, a másiknál a porzók, így a beporzást végző hártyásszárnyú közmunkások számára a kombinációs agymunka jelentősen csökken, csupán a begyűjtés, kaptárba szállítás feladatára kell koncentrálniuk.

bimbós és virágzó szártalan kankalin

zsibavirág a zalaszentlászlói gyümölcsösben

és Zalaszentgyörgy XIII. században épített templomának temetőjében

Kankalinunk Baranyától Sopronig gyakori, de a Bakonyban is jól érzi magát. Vidékünkön a Keszthelyi-hegységig mindenütt él, a dolomithalmokon azonban átadja helyét a tavaszi kankalinnak (Primula veris), mely aztán a bokorerdőkben, cseresekben veri fel  tanyáját. A két faj találkozási zónájában persze megjelenik természetes hibridjük is (Primula x polyantha), mely olyan, mintha a növény gondoskodóan egy kis szárat növesztett volna virágainak a jobb kilátás érdekében.

kankalinok:     szártalan                                 hibrid                                       tavaszi

Azonban a Balaton nyugati sarkán emelkedő szépséges hegyeket nem véletlenül hívta Almádi Tanár Úr1 Keszthelyi-havasoknak. Az Alpok, ill. a szubmediterrán tájak növényzetének számos eleme megtalálható, melyek közül kiemelkedő jelentőségű egy újabb rokon, a medvefül, vagy cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) előfordulása. Az alapfajjal az Alpokban, Kárpátokban járva sokfelé találkozhatunk. Hoffmannék 1903-ban szemléletesen jellemezték: „Terem Trencséntől Sárosig főleg mészkőhegyeken és szakadékaikat, falaikat helyenként ezerszám lepik be, leírhatatlan diszt kölcsönözve nekik.”


Amint látszik Lótnak nem csak asszonya, hanem rinoja is visszanézett, így most kankalinok színesítik álmát a Karavankák ormán

a cifra kankalin a Keleti-Alpok legszebb védőbástyáján, a tiszta időben Göcsej tetejéről, a Kandikóról is látszó Raxalpe-n

A cifra kankalin térségünkben csupán két helyen maradt fenn, csak a hűvös, északi függőleges sziklafalakon él. Az éghajlatváltozás komoly gondok elé állítja, a növekvő  meleg elöl lassan nincs már hova bújnia. A közösségi hálón gombamód szaporodó, engedély nélkül mindenhova becsörtető, a vaddisznótúrásokkal felérő kifekvéseket hátrahagyó fajvadász kocafotósok számára sajnos pontos lelőhelyi adatokkal nem szolgálhatok...valahol a Ráktérítőtől délre, a greenwichi 0° hosszúsági körtől keleti irányban érdemes kutakodni.

A cifra kankalin a Keszthelyi-havasokban

A nemzetség hazánkban honos negyedik sárga virágú tagja a sugár kankalin (Primula elatior), az Északi-Középhegység polgára, felénk nem él. Ha látni akarjuk, akkor a Bükknél közelebb, a szomszédban keressük, a horvát tengerpart magashegyein (Učka, Velebit), vagy a  szlovén Alpokban.

A sugárkankalinok a Velebit rétjein az elszökdösni akaró bodzaszagú ujjaskosborokat terelgetik.

A rokonság ötödik hazai faja rózsaszín pártát visel, ő egy dolgos, mára kihalóba lévő szakmát, a molnárokat képviseli. „Fonákuk…fehér porral behintettnek tetszik, lisztes”: ő a lisztes kankalin (Primula farinosa). A balatoni flóramű szeerzője, Borbás Vince a Hévíz melletti, XIV. századi Egregyi templom alatti húzódó patakvölgyben az 1890-es években még bőven találta. Ám a templom védőszentje,  Alexandriai Szent Katalin figyelme is időnként lankad, így a réten már hiába keressük a növényt. Ma a terület a hévízi területfejlesztések forró pontja, a láp – nem láp huzavona helyszíne. A piachoz megépült bekötő út elkészülte óta némi csend honol, ám az út mellett kajánul a láp törvényes védelmét hangsúlyozó 大字報2 táblák mellett – biztos ami biztos – a rét irányába a csatlakozás azért megépült… A lisztes kankalin mára a Balaton-felvidék két ikonikus helyszínén maradt csak fenn, ahol a szakemberek a faj fennmaradásáért küzdenek.

A lisztes kankalin a léprétek mélyén

A lisztes kankalin a felvidék védelmére 1997-ben megalakult nemzeti park címernövénye, sokak szerint a legszebb hazai parki lógó volt, míg az univerzumi mélységeket hordozó nokedli szaggatóra le nem cseréltetett. De ne legyünk igazságtalanok, sok hasonlóság van a galaxisok mozgása és nagyanyám fakanalának a nokedli tésztában való Möbius-útja, valamint a forró vízbe pottyanó galuskák és a csillagok random örvénylő forgása közt, ez maga a szférák párhuzamos tánca a végtelenben.

Képtalálat a következőre: „balatonfelvidéki nemzeti park logo”

 

Végezetül egy kis aktuális tudomány: a géntechnológia fejlődése és alkalmazása az élet és a tudomány számos területén robbanásszerű eredményeket hozott. Alkalmazása ahogy a bűnüldözésben, úgy a botanikában is mindennapossá vált. Persze itt nem a gaz gazokat, hanem a növények rokonságát igyekeznek felgöngyölíteni. Ennek a feltáró munkának egy aktuális, ide vágó eredménye a Polina Volkova és társai cikke: Colour polymorphism in common primrose (Primula vulgaris Huds.): many colours–many species? Ebben a címben is megfogalmazott ahány szín – annyi faj? kérdéssel kapcsolatban arra az eredményre jutottak, hogy a Kaukázustól a brit szigetekig elterjedt, a sárgától a pirosig minden színben pompázó, hasonló megjelenésű zsibavirág mind közeli rokon, egy a pedigréjük.

Egy ábra a cikkből: a vizsgált Primula vulgaris haplotilusok földrajzi mintázata  - Primula amoena a Kaukázusban – Sramkó Gábor fotója

Pihenésképp, aki kedveli a rinokat, az nyilván a dinokat is, nekik kötelező hallgatmány a King Crimson Dinosaur c. dala a dupla-trió felállásban. Adrian Below remek szövege a paleontológiát az állat szemszögéből megközelítve:

Tovább»

Pelikán elvtárs virágoskertje

Alapvetően nagy tisztelője vagyok a tudásnak, így a mérnöki produktumoknak is, melyek nélkül valószínűleg sokkal nehezebb lenne mindennapi életünk. Persze most abba nem mennék bele, hogy az azokban rejtőző szellemi koncentrációról kinek mennyi fogalma van, valószínűleg az általános iskola harmadik osztályába járó, az egyszer eggyel sokadszorra küzdő (amúgy 16 éves) Kazettás Dzsenifer számára nem egészen világos a műkörmei alatt pittyegő okos mobileszközt működtető intelligencia, ill. annak működési elve. Azonban vannak olyan mérnöki létesítmények, melyek nem állnak igazán közel a szívemhez. Közéjük tartoznak a duzzasztógátas jóléti tavak  és főképp azok gátjai. Mert, hát nincs is szebb, mint egy amőbának a végét egyenest jól levágni. Meg az össze-vissza kanyargó patakok is sokkal szebbek kiegyenesítve, az erre a célra feltalált trapézmederbe terelve. Így hát a víz útját eltorlaszoló létesítmény formája is magától adódott, erre is kiválóan alkalmas az ellentrapéz, azaz a negatív meder – s megszületett a gát. Így aztán Pelikán elvtárs kartársainak is akadt munkája mindenütt.

a lövei gát

Talán nem kell külön ecsetelnem, hogy ezek a jóléti tározók nem a természet szigetei, főképp gátjaik. Azonban Virág elvtárs megmondta: az osztályharc élesedik - az anyatermészet pedig néha fricskát mutat az embernek. Történt, hogy Salla, az egykori római helyőrség Berstein-See nevű népszerű tavának délies kitettségű gátoldalát nem eléggé átgondoltan olyan földből sikerült megrakni, amit a növények is kedvelnek. A terv szerinti gyepesítés hitvány pázsitja hamar megadta magát, így új jövevények számára szabad területek álltak rendelkezésre a betelepüléshez. Ezt megtudva a pankaszi passzátszelek a magukkal hozott magokat mind itt potyogtatták el. És jöttek is a virágnépek seregestől, először a kis óvatos csenkesz-cserkészek, a perje-úttörők, majd az igazi erő, a magyar rozsnok hadsereg. És jött a többi, mert a dongóknak is „köll ennyi annyi”: a kígyószisz, bajszos hagyma, cickafark, magyar imola, egyenes pimpó (aki szépen kihúzta magát, mert ennyi magyar közt görbe háttal hogy nézne ki).

kigyószisz                          agárkosbor                             egyenes pimpó

Közben a kakukkok a környéken hírül adták, hogy a gátkert befogadja a számkivetetteket, az örökké lefűnyírózottakat, virágmenekülteket. És jöttek a gyümölcsösökből elűzött agárkosborok, a csödei temetőben örökké félbevágott szárnyas rekettyék, hölgymálok, az 516,4 pld/hektár számosállattal kezelt Zala-völgyi Natura 2000 legelőkön agyontaposott mezei szegfűk, magukkal hozva a szégyenlősen pironkodó szeplős rokonságot, és most a legnagyobb egyetértésben lakják be a gátoldalt.

a szárnyas rekettye Arany János tiszteletére családi körbe tömörül

az agárkosborok menekülttábora

Így hát napról napra szebb Pelikán elvtárs kertje, bár még nem éri el azt a (faj)gazdagságot, mint az üldözések előtti otthonokban volt. Pont olyan, mint „az új magyar narancs, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk.”

a virágoskert szépsége láttán érdektelenségbe fúlva még a Tuileriák is hamarost bezárnak Párizsban

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! Virág elvtárs elhíresült mondásával mit sem törődő, a gáton szerelmeskedő tarkalepkék és gyilkos poloskák

Persze az osztályharc élesedik és nemsokára eljön majd Virág elvtárs: „Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.” és a gátoldalra pillantva szigorú ábrázattal Pelikán elvtárs kezébe adja az önjáró fűnyíró traktor indítókulcsát….

 


A hold violái

Talán nincs is olyan kiskert kis hazánkban, ahol  áprilisban a többi virág fölé magasodó kerti holdviola (Lunaria annua) ne nyílna. Neve a latin  luna (hold) szóból származik. Szép, mutatós lila kis virágai és szív alakú levelei valóban elegáns megjelenést biztosítanak számára. Mégis mindig a virágágyások szélén, vagy büntiben a kerítés, fal mellé állítva  találjuk. Érzékeny lélek, így a bánásmódon megsértődve gyakorta megszökik és erdőszéleken, utak mentén, zavart, szemetes területeken ver tanyát, mint egy hajléktalan. Igaz onnét jobban látja a teliholdat, mint a kádári egyenkockaházak szép formájú anciglis tetőinek sziluettjei között. Nem csak virágjával díszít, hanem termésével is, hiszen kiszáradt kórója kerekded becőketerméseivel a szárazkötészetek kedvelt eleme. Őshonossága vitatott, ám ez egyáltalán nem zavarja a virágok beporzásban segédkező, elmerülten szívogató lepkéket.

nyíló kerti holdviolák a bozsoki erdőszélen

hajnalpírlepke a kerti holdviola virágán                           nyíló erdei holdviola

Unokanővére, az erdei holdviola (Lunaria rediviva) a hegyi bükkösök, szurdokerdők faja, ennek megfelelően csak a középhegységekben, a Mecsekben és nyugati határszélen érzi jól magát. Korábban az Őrtilosi-dombsoron is felbukkant, ám jelenlétét újabban nem erősítették meg. Erdélyben, vagy az Alpokban járva gyakran látjuk az útszéli magaskórósokban is fehér, vagy rózsaszín virágkeresztjeit illegetve. Védett növény.

erdei holdviola a Kőszegi-hegység hazai oldalán

termések:    kerti                                         és erdei holdviola

A viola név azonban nem csak a virágoké és a hölgyeké, hanem a dohánytól, rumtól mélyebb hangú testesebb hegedűszerű instrumentumok (Violinformideae) gyűjtőneve is. Mint tudjuk, a népzenészek közt is vannak favágók, asztalosok, akik gyakorta megszabadulnak egy-egy fölöslegessé vált ujjuktól, ám muzsikálni még szeretnek, így feltalálták a háromhúros  brácsát.

Hallgassuk meg, hogy is szól a mélyhegedű:

pl: Glinka - D-moll brácsaszonáta     https://www.youtube.com/watch?v=pCPRe9_kUN0

ha könnyedebb muzsikára vágyunk, a világzenét játszó magyar csapat, a Holdviola a tippem:  https://www.youtube.com/watch?v=CPeqf0gU-tY

Szellők rózsái

A szellőrózsák (Anemone) a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjának egyik legimpozánsabb nemzetsége, melyek szépségükkel méltán hívják fel magukra a figyelmet. Hazánkban négy fajuk ismert, ebből kettő áprilisban, kettő pedig májusban nyílik. Nevük a görög ánemos (άνεμος), szellő nevéből ered. A kora tavaszi üde erdőkben a gyepszintben nagy versenyfutás figyelhető meg; számos kis virág próbálja életciklusának fontos szakaszát (növekedés, virágzás, megtermékenyülés) a lombfakadás előtti tavaszi nap melegében abszolválni. Ez az un. geofiton aspektus, mely nevét onnét kapta, hogy a jelzett növények többsége hagymás, gumós, vagy rizómás és ezzel a földalatti szervével telel át. A jelenség során az üde lomboserdőket a hóvirág, csillagvirág, tőzike nyílásának végén sokfelé a berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) borítja fehérbe. Sziromnak látszó hat virágtakarója fehér, fonákuk gyakorta rózsaszínes futtatású. A tőlevél intézményét maga mögött hagyva csak a virágja alatt eredő gallérozó levelekkel ékeskedik, melyek szélei hasogatottak.

berki szellőrózsa tavaszi virágszőnyege Zalaegerszegnél

A bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides) nedvesebb erdőkben, égerligetekben kerül a szemünk elé, néha a kaszálókon is túlélve emlékeztet az egykori fás vegetációra. A többi hazai fajjal szemben neki csupán öt sárga csészelevele van, így a természet szigorú geometriai rendszerében a rokonainál fennálló, a virágzati tengelyhez képest 60°-os szögben növő virágtakarók az ő esetében 72°–os szögben állnak egymástól1. Ő is csak 2-3 gallérozó levelet visel, melyeket keskeny fűrészes szélű levélkék alkotnak.

bogláros szellőrózsa a Zalapáti erdőben

az egykori ártéri erdők tanúja a Zala-völgyi réteken

Mindkét faj egész Európában elterjedt, ennek megfelelően vidékünkön is gyakorta együtt nyílnak. S ahol a két faj nagy mennyiségben együtt található, ott a szerelmi bájitalt, akarom mondani virágport ipari mennyiségben cipelő zümmögő, mézzel hajtott légijáratok néha rossz címen landolnak, aminek következtében megjelenik a két szellőrózsa szépséges hibridje (Anemone lipsiensis). Tudjuk, hogy az embereknél az első unokatestvérek szerelméből született gyermek egészsége igencsak kérdőjeles (lásd pl. Toulouse-Lautrece), de hát hogy van ez a növényeknél? A legtöbb esetben, így a szellőrózsáknál is a hibrid nem szaporodóképes, csakis a szülőfajok hozhatják létre. Persze az önző virágbolond ember azért minden ilyen eset láttán örvend, sőt kertészeknek hívott részhalmazuk elítélendő módon kedvét leli ezek (gyakran torzszülöttek) rabszolgasorba taszításával (szaporítás, mutogatás, pénzért való árusítás).

családi portré: a szülőfajok közt középen a hibrid a Lenti erdőkben

A fényben gazdag erdők, szegélyek, sztyeprétek gyepében május elején egy fehér virág, az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris) ringatózik hosszú szárán. A keszthelyi-hegységi erdők tisztásain nem ritka, de az észak-zalai löszdombok sztyepprét-maradványain is tucatnyi helyen fordul elő. Néhol a háborítatlan, sovány termőképességű termőhelyeken kiterjedt állományokat alkot. A többi fajtól eltérően tőlevelei is vannak, melyek sokszor meddő hajtásokban jelentkeznek, így az állományai rendre nagyobbak, mint a nyíló virágok száma. Az utóbbi időben védettsége ellenére dísznövényként is ismertté vált, nyílásakor kiskertekben, piacokon, temetőkben rendre felbukkan.

erdei szellőrózsa a löszdombokon

erdei szellőrózsa-özön Zalaszentgróton

A hazai fehér virágú szellőrózsák közül legritkább a hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia), melynek virágai valóban vakító hófehérek; ezt a fehérséget tovább erősíti, hogy a porzók színe sem sárga, hanem a takarólevelekkel megegyező. Ő is törvényes védelem alatt áll. Elterjedése a Déli-Mészkőalpokban lévő Val Canaltól a Dráva mellett emelkedő Zákány-Őrtilosi-dombságig tart.

hármaslevelű szellőrózsa Beleznánál

Apropó a Kanális-völgy bizonyára még sokunknak ismerős. A rendszerváltás előtt nagy divat volt bőrkabátért „olaszba” járni. A magyar családok a legvidámabb barakkban az elvtársaktól háromévente nagylelkűen kiporciózott apanázst összerakva, a bűzös kétütemű Wartburgot felnyergelve nekiindultak az osztrák A2-n, hogy bevegyék az első olasz határállomást, Tarviziót, és kifosszák az összes bőrárudát. Derék honfitársaink, ha a bevásárlás (és a Népszabadságba csomagolt sültkolbász, szalonna elfogyasztása) után egyből nem vissza, hanem Udine felé vették volna az irányt, akkor a gleccservölgy páratlan szépségében is gyönyörködhettek volna. Ha az ember arra jár és nem siet, ma is érdemes a pilléreken rohanó A23-as olasz sztráda helyett a tekergő régi utat választani, főképp tavasszal. A völgyoldalban természetes körülmények közt láthatunk non piantagione feketefenyveseket, a sokszor függőleges sziklafalak a Középhegységből ismert bokros koronafürtöktől sárgállnak. A bükkösök lábánál az útra kifutó kaszálók tarka kavalkádjában a harangláb, zergeboglár, boglárkák és májvirág mellett a szegélyek félárnyékában ott álldogálnak szerényen a Júliai-Alpok égbeszökő csúcsainak oldalairól lecsúszott hármaslevelű szellőrózsák, virágaikkal az ormokra feltekintve, mint megannyi kis parabola antenna az érkező adatok dekódolásával elfoglalva. E növények itt érik el kis közép-európai birodalmuk nyugati határát. Előretolt helyőrségeik északon Felső-Auszriában a Dunáig merészkednek, renitens légiói délen a Pó síkság antidiverzitásának békés álmát nem zavarva lábujjhegyen osontak el Emilia-Romagna, Toszkána és Abruzzó hegyvidékére.

hármaslevelű szellőrózsa Szlovéniában: Rakov Skocjan 

A szellőrózsáknak hazánkon kívül a Kárpát-medencét körülölelő hegyvidéken több fajuk is ismert, mint a Baldó szellőrózsa (Anemone badensis) az Alpokban és a Dinári-hegységben. Él azonban a hegyekben egy számukra fontos rokon, a nárciszképű szellőrózsa (Anemone narcissiflora). Kimondottan a hegyi réteken 1500-2600 m magasságban érzi jól magát, ahol már elég jó a kilátás, tiszta a levegő de a méheknek még nem kell oxigénpalack, ha jönnek a dézsmáért. A Pireneusoktól a Kárpátok koszorújáig megtalálható, de számunkra legkedvesebb előfordulása a Gyimesi havasokban van, ahol a kontinensen sehol máshol nem található páratlan szépségű és fajgazdagságú réteken páváskodik.

hármaslevelű  és nárciszképű  szellőrózsa

valamint elterjedésük (forrás: Flora Europaea Digital Database)

nárciszképű  szellőrózsa a gyimesközéploki hegyi réteken

A szellőrózsák szépsége számos műalkotás ihletője. Persze a műveszet is diverz, így most jó szívvel ajánlom a legrosszabbat, a Brian Jonestown Massacre retro-ízű Anemone c. eposzát, mely a fantáziátlanság és a gitározni nem tudás mintaműve.

(https://www.youtube.com/watch?v=3BqRNSlTXsw)

---------------------------

1 a természet geometriája után érdeklődők számára kötelező irodalomként ajánlom Arnst Haeckel: Kunstformen der Natur, Kunstformen aus dem Meer c. munkáját.

Összeforrasztófűk

A tüdőfűk mellett az érdesnyelvűek (Boraginaceae) családjának másik, igencsak ismert nemzetsége a nadálytövek. Korabeli leírásuk: „levelei labodásak, tojáskereklántsások, virágfürtjei letsüngők”. Két hazai fajuk a dél-nyugat dunántúli tájban is gyakorta szem elé kerül, közülük a nagyobb ismertséggel és lájkkal bíró a fekete nadálytő (Symphytum officinale). A pettyegetett tüdőfűhöz hasonlatosan ő is ismert gyógynövény. Külsőleg hatással van a fekélyekre, csonttörésekre, duzzanatokra, reuma és izületi gyulladásokra, sebek, zúzódások kezelésére. E hatások a friss levél, ill. a szárított növény őrleményének használatával érhetők el, belső alkalmazása (tea) nem javallott. Népi nevei forrasztófű, összeforrasztófű, sarkosfű, összeplántálófű, nadálygyökér, madárgyökér vagy feketegyökér. A nedves termőhelyek lakója, rétek, mocsarak, láperdők, kubikgödrök vízjárta, mélyfekvésű részeit kedveli.

fekete nadálytő a hahóti mocsárban...

...és a pölöskei lápban

Első unokatestvére a gumós nadálytő (Symphytum tuberosum) nevével ellentétben semmilyen rokoni kapcsolatban nincs a tubarózsákkal. Ő az üde erdők, gyümölcsösök, gesztenyések tavaszvégi növénye. Amolyan kötelességtudó közkatona, nem feltűnő, nem bántó, csak úgy elálldogál a helyén. Virágai krémsárgák, bókolók, beporzói a házi méh mellett főképp a poszméhek.

gumós nadálytő a hahóti gesztenyésben

Vidékünkön ma még mindkét faj gyakori, kiszámítható életpályamodelljük tartamosságát a gyümölcsösök, gesztenyések fűnyíró üzemmódú kezelése erősen megkérdőjelezi…

A fekete nadálytőnek három hazai alfaja a szakemberek szerint vitatott értékű, viszont a Kárpátokban járva biztosan a szívlevelű nadálytövet (Symphytum cordatum) látjuk.

Pettyegetett gárna

A népi medicinában jártas emberek növényismeretében minden bizonnyal dobogós helyen áll a pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis). Gyógynövényünk drogja, akarom mondani hatóanyagai a kovasav, allantoin, nyálkaanyagok, flavonidok, azok glikozidjai, melyek kinyerésére leginkább a növény levelét használják. Mária Trebent megelőzve ősidők óta használt gyógynövény, főzetét köptetőnek, hurutoldónak használták, még a tuberkulózis ellen is próbálkoztak vele. Ma már szerényebben homeopátiás készítményekben és teakeverékekben ajánlják a gyógyszertárak. Ismertségét számos népi elnevezése is alátámasztja: pettyegetett gárna, tüdőír, darázsvirág, dongóvirág – utóbbi nyilván az őt beporzó poszméhekre utal. A Magyar Fűvész Könyvben 1807-ben így jellemzik: „Leveleinn néha hódos motskok vagynak”. A Magyarország virágos növényei c. korabeli műben (Hoffmann-Wagner 1903) olvashatók ma is igazak: „Terem erdőkben, az Alföld mélyen fekvő lapályait kivéve, az egész országban.” Vidékünkön is gyakori, ám nem csak az elsődleges üde erdei termőhelyeken találjuk. Az erdőirtások utáni új helyzethez immár több évszázad óta alkalmazkodva jól érzi magát a gyümölcsösökben, gesztenyésekben is, de opportunista módon az elhagyott, jellegtelen cserjésekben, teleszemetelt bodzásokban is megél. Igazi rendszer-független túlélő, szakszervezetisek címernövénye lehetne. A határozókönyvek jeleznek egy vele nagyon hasonló fajt, a zöldlevelű tüdőfüvet (Pulmonaria obscura) is, ám amíg a tudósok a vitát el nem döntik, hogy van, vagy nincs, addig ne terheljük vele tárolókapacitásunkat.

pettyegetett tüdőfű                     keskenylevelű tüdőfű

A nemzetségnek még két faja él e tájban, mindkettő alapvetően hegyvidéki elterjedésű. A bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis) a megye nyugat és déli részén található. Levelei pettyetlenek, nyáridőre nagyra nőnek, végigsimítva bársonyos érintésűek, szemben a gyógyító fajéval, melynek minden része érezhetően smirgliszerűen érdes. Eredetileg a melegkedvelő délies lejtők ritkás tölgyeseinek volt a lakója. Mivel ez a rendkívül érdekes és értékes élőhelytípus szinte teljesen a szőlőtelepítés áldozatául esett, fajkészletét is elszórtan találjuk, sokszor már csak erősen antropogén hatású termőhelyeken. Ennek megfelelően növényünkre is másodlagos, ill. kökényes cserjésekben, sövényekben (ikl. csekmet1), gyümölcsösökben, erdőszéleken bukkanhatunk, néha kimerészkedik a kaszálókra is.

bársonyos tüdőfű Szentgyörgyvölgynél…

…és a csekmetben

A keskenylevelű tüdőfű (Pulmonaria angustifolia) a nemzetség legritkább tagja, mely hazánkban védett. Levele keskeny, virágainak színe ugyanaz a vibráló kék, mint a homokpuszták báránypirosítójáé, fotón visszaadhatatlan. A tüdőfűk virágainak színe a virágzás során a színt adó antocián pH-jának változásával rózsaszínből kékre változik.

tüdőfűvirágok: pettyegetett        bársonyos (albino)       és keskenylevelű

A keskenylevelű tüdőfű korábban elterjedtebb volt, azonban mára erősen fogyatkozott. Ennek oka egyrészt a termelési- így az élőhelyi viszonyok drasztikus változása, másrészt a globális felmelegedés, melyet hegyvidéki fajként nem tolerál. Rendkívül kényes, előfordulásai kizárólag a hagyományos használatú gyümölcsösökhöz, főképp az igen idős gesztenyésekhez kötődnek. Jó példa a nagykapornaki Baksa-hegyen egy öreg gesztenyefa alatt élő maroknyi állománya; nem szedték, taposták, vagy vegyszerezték, csupán az öreg évszázados fát vágták ki – némiképp joggal, mert kiszáradt. Mint az esetek 100,2 %-ában, a tulajdonos itt is sorsára hagyta a területet, így a termőhelyen a fajgazdag árnyéktűrő növényzetet szinte hónapok alatt leváltotta a jellegtelen susnyás és hungarikum2 bozót, eltűnt a tüdőfű, felemáslevelű csenkesz, hegyi sás, orvosi macskagyökér, turbánliliom, gumós kőtörőfű és számos egyéb erdei faj. A pár lépésre álló nagy erdőben persze sehol nem találni...

keskenylevelű tüdőfű Gősfán

gesztenyés a tüdőfű nyilásakor

A keskenylevelű tüdőfű ismert előfordulásainak utolsó mohikánjai a Zala-völgyétől északra a kemenesháti lejtőkön találhatók; valójában a vasi állományok utolsó védvonalát alkotják. A folyónak nevezett pataktól délre már csak Bödőcs Tibor nagyapjának otthont adó, a „mindkét irányból zsákfalu” Nemeshetés mellett találjuk, ha kibontjuk a zsák száját... Jövőjük egén komor viharfelhők tornyosulnak, nyílásuk egybe esik az első tavaszi kötelező, össznépi fűnyírózással…

-----------------------

1 A nem Zala, Vas, Somogy és Veszprém megyében nevelkedett/szocializálódott kedves olvasó számára az idegen(nek tűnő) szavak kifejezések értelmezésére jó szívvel ajánlom Szakál István: A göcseji Besenyő térségének szótára c. munkáját.

2 fehér akác (Robinia pseudo-acacia)

A nimfa öröksége

A daphne (görögül Δάφνη) szó jelentése babér, ami tán nyelvi bizonyítéka a Mediterráneumot egykor uraló babérlombú un. lauro sylva erdőknek.  Azonban a népes mitológiai sereg nimfáinak egyikét, Peneusz folyóisten lányát is Daphnenek hívták, akit Zeusz és Létó gyermeke, az Ámor nyilától sebzett Apollón üldözött szerelmével. Daphne, miután hiába próbált kitérni az ifjú közeledése elől, annak érintésekor - tisztességét védendő - babérfává változott. Apollón, mint illedelmes ifjú attól kezdve szentként tisztelte (tán még a fészbúkon is lájkolta) s lehet, a fennmaradt ábrázolásokon látható, fejét ékesítő babérkoszorú ágait is arról a fáról szakította.

A Daphne nemzetség tagjainak levelei erősek, bőrneműek, többnyire kitelelők. Hazánkban 3 fajuk és egy alfajuk él. Legkorábban, az üde erdőkben gyakorta már februárban bontja virágait a farkasboroszlán (Daphne mezereum). Alacsony, 40-90 cm magas bokor, melynek lila virágai finom illatot árasztva az ágvégeken ülnek, innét ered népi neve is: vadorgona. Bogyótermései először zöldek, majd megérve bepirosodnak, ami a természet nyelvén azt jelenti, ne egyél meg, mérgező vagyok – ezért kapta jelzőként a farkas előnevet. Erdélyben farkashársnak hívják.

virágzó farkasboroszlán                                  tavaszi gyertyános-tölgyes

A sorban ill.  virágzásban a babérboroszlán (Daphne laureola) követi, mely 50-100 cm magas fényes levelű örökzöld cserje, valóban egy kis babérfára emlékeztet. A mediterrán tájakon járva Casablancától Jaltáig sokfelé láthatjuk, elterjedésének határát hazánkban a Bakonyban éri el, nálunk a Keszthelyi-hegységben ismert. Az erdészet tájátalakító tevékenységének következtében ma számos erdőtipusban előfordul – túlél, de legjobban az öreg, hűvös bükkösökben érzi jól magát, melyet a botanikusok el is neveztek róla nyugat-középhegységi bükkösnek (Daphne laureolae-Fagetum). Virágai zöldek, termése éréskor fekete.

babérboroszlán és virágja a vállusi erdőben

A harmadik hazai faj a henye boroszlán (Daphne cneorum) elődeinél jóval kisebb, szerényebb megjelenésű, „henye”, azaz heverő, alig arasznyi. Vidékünkön kizárólag a Keszthelyi-hegység dolomittömbjében találjuk, többnyire a gerincek északi zárt sziklagyepeiben olyan növényelőkelőségek társaságában, mint a magyar rozsnok (Bromus pannonicus), a sulyoktáska (Aethionema saxatile) vagy a lila csenkesz (Festuca amethystina). Néhol a fölé ültetett feketefenyők alatt is túlél.

henye boroszlán a keszthelyi „havasok” sziklagyepében

Legnagyobb állományai a csonka haza határain kívül rekedtek: Erdélyben Bánffyhunyad közelében, ahol a derék oláhok a védettség ellenére rendszeresen tizedelik, ill. az otthonunkat adó medence innenső szélén, Őrvidéken a „Kleine Ungarische Tiefebene” vegetációs tájban Cinfalva mellett, amit a sógorok Siegedorfer Puszta-ként hívnak. Mindkét helyen hasonló élőhelyi körülmények közt gipszes, márgás kőzeten él.  Finom és erős illatot áraszt, ezért Kalotaszegen riszeg virágnak hívják, régen a májusi ünnepek dísze volt.

A Riszegtető a riszeg virág nyílásakor, háttérben Körösfő

A henye boroszlán nálunk azonban nem elégszik meg a mészben gazdag meleg középhegységi termőhelyekkel, hanem a nyugati határon is előtűnik – bizonyára hűsölni jár oda. Ott a hűvös-csapadékos éghajlaton erdeifenyők árnyékában savanyú kavicson terem és emelt fővel jár, azaz kicsit fel is emelkedik. Ezen körülmények mérlegelésével alfaji rangra emelték (D. cneorum ssp. arbusculoides). Elterjedésének súlypontja az Őrségre és a Vendvidékre esik, korábban Zalalövő környékéről is jelezték – ott ma nem nagyon találjuk, még a szép új elkerülő útról sem látszik...

a henye boroszlán őrségi alfaja Iváncnál

Hazánkban mindegyik boroszlánfaj törvényesen védett. A jelenlegi erdőgazdálkodási gyakorlat miatt mindegyik veszélyeztetett.

A boroszlánok számos rokon faja él a környező hegyvidékeken, mint az Alpokban a stájer (D. striata), a Garda-tó mellett a Daphne petraea, vagy a nekünk kedves murányi boroszlán (D. arbuscula) a Kárpátokban.

A "Gestreifte Seidelbast" az olasz dolomitokban Madonna di Campiglionál az extrém ritka brentai törpekosborral (Gymnadenia buschmanniae) együtt nyílik

További rokonaikkal a Balkánon, de még a görög szigetvilágban (Kikládok) is találkozhatunk. Kínában élő fajai illedelmesen sárga szirmokat bontva ünneplik a kedves vezetőket. Aki szeretné a teljes nemzetséget részletesen tanulmányozni, a következő oldalon teheti:  http://www.seidelbast.net

Aki viszont a görög mondák hangulatát szeretné átélni, annak jó szívvel ajánlom a francia impresszionizmus két alapvető szimfónikus művének, Debussy: Egy faun délutánja és Ravel: Daphnis és Chloé balettzenéjének meghallgatását. Nem torrentes Mp3-on, hanem bakelit, vagy cd hordozón, hifi berendezésen.

Daphne oleoides a frigánában Ciprus szigetén

Húsvét hétfőn

A négynapossá duzzadt ünnep végére már mehetnékem volt, így hát hétfőn délután nekiindultam hegyet járni. A változékony, borongós időben alig mozgott valaki, a madarak és fűnyírók is hallgattak. Örömteli sétámon a pölöskei Öröm-hegyen egyszer csak egy tábla állított meg. Az egykori szekérút szélén az egyik birtokon álló fára egy tábla volt felszögezve. Egy jól ismert, ellipszis alakú alumíniumöntvény, benne kékre festett körben a hazai természetvédelem címermadarával, a nagykócsaggal. A rajta lévő felirat alapján kihelyezésekor valamelyik fokozottan védett terület határát jelezhette.

Így Húsvétkor az ünneptől feltöltődve az ember galamblelkében nem a Ptk. paragrafusai törnek fel, hanem az ünneppel kapcsolatos szelíd gondolatok. De hát a hitnek is vannak alapvető törvényei, pl. a tízparancsolat. Annak 7. pontja: ne lopj, a 10.: mások tulajdonát ne kívánd. De te hegyiember elloptad ami nem a tiéd, megkívántad azt ami a miénk. Kedves tolvaj, te, aki elhoztad ezt a táblát a helyéről kedvetlenné tettél bennünk. Nyilván azt hitted, ez egy jó poén – sajnos el kell, hogy keserítselek: nem az. Meg az sem, hogy kiszögezed a fádra, mint Krisztust a Golgotán. Ez a tábla nekünk, magyar természetszeretőknek olyan, mint a hívőknek a kereszt, egyetemes, alapvető szimbólum. Ennek láttán tudjuk hogy jó helyen járunk, mert ahol ez a tábla áll, ott az van, amin az Úr hat napi dolgozott – természet, az élet temploma. Amit te, a hetedik napon összeeszkábált rongybábúja még nem barmoltál szét.

Munkácsy Mihály: Golgota

Aztán arra gondoltam lehet, hogy te vagy a Nagy Megfejtő és joggal tetted ki, mert a telkeden olyan természeti értékek vannak, amik különbek, mint ahonnan a táblát loptad, s a fokozottan védett természeti terület, belépni csak engedéllyel felirat új értelmet nyert. Így hát a birtokháborítás kihágását megvalósítva, a piros betűs tiltás ellenére benéztem a telkedre. Sajnos csalódtam, semmi extra, elszórtan gyümölcsfák, alatta gyomos, ill. átlagos gyepek akácsarjakkal, besorolásuk az ÁNÉR-ban E1xOB1, azaz gyomos, többnyire jellegtelen üde gyepek átlagos fajokkal. Védett élőlényt sem láttam, nyilván már rég kifűnyíróztad őket. A pincédet sem venné meg a skanzen, lepusztult, düledező kalyiba. Összességében a birtokod mintaszerű, az átlagos zalai elhanyagolt szőlőhegyi pusztulat. Ahogy sejthető volt, semmi szakmaiság nem indokolta a tábla önkényes elhelyezését. Bekopogtam, hátha ott vagy, jó lett volna megkérdezni, hogy mi motiválta tettedet. De nem találtalak, biztos a locsoláskor bekapott pálinkáktól elfeküdtél, nem volt erőd felülni a hegyi Kentaurodra, ahogy híressé vált stand uposunk mondaná.

a pölöskei "golgota"

Búcsúzóul arra kérlek/kérünk, hogy szedd le a táblát a +46,77715; +16,90500 koordinátájú fádról és vidd vissza oda, ahonnan leszedted. Ha azóta már pótolták, akkor szépen vidd be az illetékes nemzeti parkba, mond, hogy találtad. Persze ezzel kimeríted a 8. parancsban foglaltakat, de ha meggyónod, Isten talán megbocsátja – az a dolga – írta Varnus Xavér városunk egykori orgonistája, aki kb. úgy volt megbecsülve, mint ez a tábla…

........................................................................................

1 ÁNÉR - Általános Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszer

E1 - mezofil kaszálórétek (a zalai tájban a hagyományos kaszálással fenntartott, fajgazdag, nagy szénaprodukciójú üde rétek)

OB – gyomos, jellegtelen, fajszegény, csupán néhány faj tömeges előfordulásával jellemezhető gyöpp

Útilapulók

Az első tavaszi kiránduláskor az útszegélyek, árokszélek, parkolók, sitthalmok szemetes szürkéjében egy, tán a gyermekláncfű virágjánál is intenzívebb sárga virág üldögél, a martilapu (Tussilago farfara). Csöves és nyelves virágokból kört formáló un. fészkes virágzatát vörös, pikkelyekkel borított húsos szára tartja. Nyílást követően repítőkészülékes kaszatjai mint megannyi kis ejtőernyő kelnek útra a széllel, ekkorra már megjelennek tenyérnyi levelei is.

martilapu a Keszthelyi-hegység páratlan vegetációja alól kitermelt, útszélbe döngölt  (akár a természetvédelem) dolomitmurvában

Ebben az időben nyílik a vörös acsalapu (Petasites hybridus) is. Eredetileg a patakmenti magaskórós növényzet jellemző faja volt, ám a meliorációk, patakszabályozások, láperdő lecsapolások következtében ma többnyire antropogén, másodlagos termőhelyeken, utak, árkok rézsűjében  találjuk. A szár, és a virágzat is vörös színű, utóbbi virágzáskor arasznyi, később viszont 50-80 cm magasra megnyúlik. Ekkorra szárai végén hatalmasra nőtt, szürke fonákú „lapulevelei” jellegzetes, összefüggő ernyőikkel takarják el a termőhelyet.

Közeli rokona, a védett fehér acsalapu (Petasites albus) is nagyon hasonló, szára zöld, virágai fehérek, levélnyelei üregesek, a levélfonák pedig fehéren molyhos. Eredeti élőhelyei a nedves bükkösök csurgóvizes részei, patakmenti zónái.

nyíló vörös- és fehér acsalapu a szlovéniai Golte-csúcshoz vezető Radegunda-szerpentinen

hegyi patakot kísérő fehér acsalapus bükkösben a híres Rilai kolostornál Bulgáriában

ahol a tájat szeretik, értékeit megőrízve művelik: szabályozatlan patakpart acsalapu levelekkel, struccharaszttal szegélyezve a közeli szlovén Haluzeban

Vidékünkön mára mindkét faj megritkult, bár a vörös acsalapu helyenként az erdei utak mentén hosszan megtelepszik. Az ismert fehér acsalapu előfordulások száma tucatnyira csökkent. A martilapu még gyakori, igaz a számára megfelelő zavart, bolygatott felszínek és a mindenütt szaporodó szemétdombok száma örvendesen nő.

csalán- és jágerkendermezőben küzdő vörös acsalapuk Botfánál

Mindhárom faj Európában széles körben elterjedt, ezzel törvényszerűen megjelentek fosztogatói is. Rovarkárosítója a 15-22 mm hosszú acsalapu-ormányos (Liparus glabrirostris), akit sárga pöttyökkel telefröcskölt fényes fekete frakkjáról (vagyis sárga szőrfoltos szárnyfedőiről) ismerhetünk fel – szerintem Peter Gabriel fan, a Mester épp ilyen fénypöttyös kabátban énekli a Sledgehammer-t a Grooving Up turnén.

https://www.youtube.com/watch?v=RVUxgqH-y4s

Mint tudjuk, nem csak az emberek közt, hanem az állat- és növényvilágban is vannak a dolgosok mellett lusta, a mások által megtermelt javakra pályázó élősködők. A növényi kmk-sok (közveszélyes munkakerülők – retro kifejezés a szocialista időkből) ismert csoportja a vajvirágok, vagy szádorok. Hazánkban tucatnyi faj ismert, ezek közt az egyik legritkább a lapukon élősködő martilapu szádorgó (Orobanche flava). Ő sem a munka, hanem az acsalapu mellé áll, majd a gazdanövényre csatlakozva a „készételt” szívja el kéretlenül.

néha mindhárom  lapu  együtt nő   -   a károsító ormányos és az élősködő szádor (szádorfotó: Sulyok József)