Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

Pinty-ő?

A pinty szó hallatán többnyire a tavasszal hangosan trillázó, a magas fák lombkoronájában fenn fészkelő madár, az erdei pinty (Fringilla coelebs) jut eszünkbe.

a mára urbánussá vált erdei pinty a temetőkben szinte kézből eszik

Ám ha hozzáteszünk egy ő betűt, ismét egészen más értelmet kap a szó: pintyő, mely így már egy kedves kis növény neve. A fali pintyő (Cymbalaria muralis) az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjén belül – bármily hihetetlen – az útifűfélék (Plantaginaceae) családjába tartozik. Fura régi népi neve zsidószakáll, mely bizonyára az ajak formájáról lett elnevezve. Egy ilyen kis virág esetében kevésbé érthető német elnevezése, a Zymbelkraut (cintányérnövény), a még ennél is meghökkentőbb angol Ivy-Leaved Toadflaxről (borostyánlevelű varangylen) nem is beszélve.

Eredendően a mediterrán tájak lakója, ahol nevének megfelelően a Földközi-tenger menti hegyeken az árnyas, hűvös sziklafalakon él.

fali pintyő Rodosz szigetén

és az isztriai Učka hegység magas hágóján

Onnét hozták be a  mérsékelt övi országok kertjeibe, ahonnan persze megszökött, és szívesen megtelepszik eredeti termőhelyéhez hasonló mesterséges építményeken, kőkerítések, várfalak hézagaiban, fúgáiban, temetők sírkövein, repedéseiben, de pincelejárókban, belvárosi magasházak hűvös lábazatain, főképp a lefolyócsatornák környékén. Kis mérete ellenére feltörekvő, olyan illusztris növények társaságában érzi jól magát, mint a pikkelypáfrány, fodorkák, buglyos- és hólyagpáfrány, melyek szintén a sziklafalakba kapaszkodva tengetik napjaikat.

Rovinj romantikus, középkori lakóépületeinek kőfalán

pintyő Egerszeg Olai-temetőjében

A fali pintyő stratégiája igen érdekes, pirosló szára kezdetben a fény felé kezd hajtani, majd a megtermékenyült virágok magjait a kövek közti hűvös, sötét repedésekbe juttatja, ezt követően azokból kihajtva tovább nő a növény. Ily módon terjedve jellegzetes, borostyánra emlékeztető örökzöld leveleivel elburjánozva szinúziumszerű társulást alkot, e tulajdonsága alapján a franciák „Róma romjának” is hívják.

a belvárosi csipkeházak mellett is látható

egy lakóház pincelejárójában Tornyiszentmiklóson

a neten keresgélve találtam egy kis videót is róla, amiben a szimpatikus tudós hölgy közérthetően megmutatja a földrajzórákról hiányzóknak, hogy a Föld gömbölyű és merre található rajta taljánföld és a spanyol grandok háza tája.

https://www.youtube.com/watch?v=Qd0fua_evW4

Tündérek fürtje

A hazánkat körülölelő hegykoszorú fajgazdagsága közismert. A hegyek növényei közül azonban sokan kíváncsi természetűek, így gyakorta leballagnak a magaslatokról, hogy körülnézzenek a mi kis szerény dombvidékeinken. A kíváncsiskodók egyik szép és impozáns tagja az erdei tündérfürt (Aruncus dioica). Gyakorta embermagasságúra is megnő, átellenesen álló kétszeresen fogazott, hegyes végű levelei  páratlanul szárnyaltak,  többszörösen is összetettek. Kétlaki növény, a nő ivarú töveken az apró fehér virágok bugákban nőve tollszerű virágzatot alkotnak. A mérsékelt égövben élő cirkumpoláris faj; földrészünkön túl Ázsiában és Észak-Amerikában is megtalálható. Nálunk a határok mentén jelenik meg: az Északi-Középhegység néhány pontján, valamint a nyugati határszélen Soprontól Barcsig. Az Alpok, Kárpátok hegyein az erdőszegélyek mellett a hegyi réteken is találkozhatunk vele, ezzel szemben hazánkban bükkösök, gyertyános-tölgyesek hűvös, többnyire északi völgyeiben, ill. egykori fajgazdag erdők túlélőjeként a matuzsálemkorú gesztenyefák alatt üde, humuszgazdag, kissé savanyú vagy semleges pH-jú talajokon. Vidékünkön a Felső-Zala-völgy és a Göcsej határán, a Kerka torkolat szőlőhegyein és az illír fajairól ismert Zákány-Őrtilosi dombokon találkozhatunk vele.

tündérfürt a csödei bükkös Zalára futó meredek, hűvös lejtőjén

virágfürtje az Alpokban az Ebnertal lejtőjén        és a zalai erdőben

többszörösen összetett jellegzetes levelei

tündérfürt Szerbia és Kárpátalja hegyvidékén

Hasznosítása is ismert, a fiatal példányok főzve fogyaszthatók, ám cianogén vegyületeket is tartalmaznak, így nem igazán ajánlható jó szívvel – legfeljebb a haragosunknak. Az indiánok gyökeréből különböző medicinákat kotyvasztottak (mint általában mindenből) méhcsípés, vérzés ellen. Újabban kertészeti kultúrába is vették, tőosztással, magvetéssel szaporítható, árnyas, hűvös helyen megél. A brit szigetekre betelepítették.

Növényünk a kultúrák közti antagonizmus egyik szemléletes példája, míg szittya népünk szépségét csodálva a mesék tündérének hajához hasonlítja, addig az érzéketlen angolok goat's beardnek, azaz kecskeszakállnak nevezik. Hát csak nézegessék sokat ezt a kis filmet:

https://www.youtube.com/watch?v=3ynBZuKXvKk

ha nincs kecske, nézzenek körül a próféta sűrű sorokban érkező hívei közt.

Persze van egy köztes megoldás is, a görög mitológiák pásztorainak kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istene, Pán (az első intergenerikus hibrid: Homo sapiens x Capra aegagrus hircus). A legenda szerint a derék Pán egykor beleszeretett Szürinx nimfába, aki azonban illendően menekült előle. Bár a pásztoristen a folyónál utolérte a nimfát, az istenek megszánták és nádszállá változtatták őt. Pán a lányból lett nádszálból szerkesztette meg a pánsípot, azaz a szürinxet. Ám a nagy étvágyú Pánra rá-rátalált újra a szerelem, a monda szerint a visszhang is ennek köszönhető, ugyanis Ékho nevű felesége egyszer úgy felbosszantotta, hogy ezer darabra tépte és szétszórta a világban… Akkoriban még ilyen rend volt a világban, emancipáció meg nem annyira..

Pán szobra Pompejben

A férfisoviniszta versus matriarkális társadalom dilemmájának megoldását elnapolva hallgassuk Debussy Syrinx c. művét, melyet Pan instrumentumának méltó utódán, fuvolán adott elő a XX. század fuvola-Paganinije, Jean Pierre Rampal, épp 60 éve.

https://www.youtube.com/watch?v=sMtBxnVArAo

Ékhó asszony emlékét Tihanyban a levendulamezők fölött pattogó hangdarabjai mellett a pszichedelikus rock ikonikus bandája, a Pink Floyd nagy ívű Echos c. eposza is őrzi. Mivel a 23 perces (!) eredeti lemezt nyilván mindenki ismeri, hadd ajánljam a koncertváltozatot, mely nem akárhol, hanem Pompejben a romok közt került rögzítésre.

https://www.youtube.com/watch?v=UchHcUFJkoQ

https://www.youtube.com/watch?v=p89kAp4rzBE

Csillagok fürtökben

A csillagfürt (Lupinus) a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó nemzetség. Tudományos nevének jelentése farkas, ami talán leveleinek az állat lábnyomával való hasonlóságára utal. A kiterjedt rokonságot 200 és 1000 faj közé teszik, ami szép szám, egyúttal a faji besorolás bizonytalansági faktorát is jól mutatja. A természetben az Amerikai kontinensen, az Óvilágban a Mediterráneumban, valamint attól délre Afrikában fordul elő. A csillagfürt megköti a levegő nitrogénjét, ezért a mezőgazdaság a műtrágyák megjelenése előtt trágyázás helyett használta, a még zsenge növényt zölden beszántva. Mivel azonban csak a következő évben lehetett helyére kultúrnövényt vetni, a mai nyereségorientált termelésben hamar legyőzte a műtrágya, aminek használatakor nincs időkiesés, gyártják azt zsákszám Péten folyamatosan. A nálunk megtelepedett csillagfürt (Lupinus perennis) észak-amerikai illetőségű, hazánk természetes flórájának nem tagja, mégis itt-ott találkozhatunk vele. A növény 30-80 cm magasra nő, levelei a hosszú nyél végén legyezőszerűen kiterülve ülnek. A szár egyenes, a végén található a fürtvirágzat, melyben körben szimmetrikusan helyezkednek el a virágok, amik különböző színben pompáznak a fehértől a kékig számtalan változatban.

elkóboroltak Zágorhidánál az útmezsgyében

A tájban random módon megjelenő előfordulásai többnyire az egykori termelésből származó kivadulások. Mára gazdasági jelentősége szinte teljesen megszűnt, csupán vadföldeken látjuk viszont. Időközben a virágkedvelők megszerették, vágott virágként kertészeti kultúrába vették, így a visszatoloncolás viharfelhői eltűntek feje fölül. A kertes házak kiskertjeiben és a temetőkben egyaránt gyakorta feltűnik, majd gyakran hálátlanul megszökik.

csillagfürtsereg a maróci temetőoldalban

az Amerikába kitántorgott másfélmillió emberünkért1 cserébe érkezettek:

arisztokraták vs. proletárok – csillagfürtök az aranyvesszősben Dióskálnál

A nyughatatlan csillagfürt népség új hazában csalódott fiataljai az utóbbi időben a jobb élet és magasabb tápanyag-utánpótlás reményében elindultak világot látni. Biztos ők is a ködös-csapadékos Albionba igyekeznek, ám a közhangulattól félve útjuk nem a közutak mentén, hanem járatlan hegyi ösvényeken vezet az Alpok virágos rétjein keresztül.

a fiatalok tömött sorban menetelő serege

a Dolomitokban a Seiser Alm rétjén körbe gyűlve, haza gondolva szavalják József Attilát:

„a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

A csillagfürt Észak-Európában még ma is megbecsült takarmánynövény, bár ott inkább a sárga virágú Lupinus luteus-t vetik. Ha így folytatódik az éghajlatváltozás a vikingutódoknak nem kell magot importálni, lassan a mediterrán fajok, mint a keskenylevelű csillagfürt (Lupinus angustifolius) önszántukból költöznek fel Skandináviába.

sárga csillagfürt korabeli ábrázolása                      keskenylevelű csillagfürt Rodosz szigetén

kislevelű csillagfürt a Peloponnészoszi-félszigeten

A csillagfürt világhódító útján a derék britekkel Új-Zélandra is eljutott, ahol szintén terjedőben van. Csak remélni lehet, hogy a telepesek által már leszedált, a honos vegetációt saját képükre formált (azaz drasztikusan átalakított) tájban látható a filmbeli idilli virágpompa, nem a fennmaradt természetben. Bár lássuk be sokkal szebb, mintha jágerkender, gyalogakác, vagy kaukázusi medvetalp lenne a helyén.  (Amúgy kíváncsi lennék, a maoriknak tetszik-e, a nagyiszték zöldségágyába tesznek–e egy kis lupinuszt?)

A melléfestő zene, Monsieur Michel Pepe szívdöglesztő Les Citadelles de Lumiére–je (a fény fellegvárai) kitűnő választás, a természetes zenei szépségnek épp olyan hamis illúzióját nyújtja, mint a csillagfürt az új-zélandi tájban.

https://www.youtube.com/watch?v=8VI4Mek4YQQ

aki mégis szereti ezt a fajta zenepótlót, innét mazsolázzon, tele van a szirupos puttony (egy nagy lavórt tegyen a hangszórók alá):

http://michelpepe.com/discographie/

---------------------------------

1 József Attila: Hazám

akinek netán nincs ott a polcon:

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/hazam.htm

Gyöngy és köles

Sokszor rácsodálkozik az ember, hogy elődeink milyen találó, jellemző neveket adtak a növényeknek. Így van ez a gyöngykölesekkel is – az ő esetükben a termés alakja és meglehetős keménysége tükröződik a névadásban. A gyöngykölesek a borágófélék családjában (Boraginaceae) a legújabb besorolás szerint a Buglossoides és a Lithospermum nemzetségbe tartoznak. Míg a botanikusok rendszertani helyzetükön vitatkoznak, nézzük meg a hazai három fajt közelebbről. A leggyakoribb a mezei gyöngyköles (Buglossoides arvensis), mely gyomos, bolygatott helyeken az egész országban előfordul. Fehér virágai a hajtásvégen ülnek. Elterjedésében csupán a dél-dunántúli tájban látszik némi hiány, biztos a somogyi betyárok és a pécsi huszárok kitaposták arra.

mezei gyöngyköles a fenékpusztai Balaton-parton a tó legöregebb feketenyárfája tövében

és a milejszegi parlagon

Az erdei gyöngyköles (Buglossoides purpurocaerulea) a Keszthelyi-hegység xerotherm tölgyeseiben, bokorerdeiben nem ritka, ám az Egerszeg-Letenyei-dombságban is mintegy tucatnyi helyen hirdeti, hogy a szőlők helyén egykor fajgazdag mész- és melegkedvelő erdők éltek. Mára kocsányostölgy facsoportok, gesztenyések, varjútövis, ostormén bangita, vagy másodlagos veresgyűrűs bokrosok árnyékában találjuk. Virága kék, mely nem „igazi” szín, hanem a lepkék szárnyához hasonlóan interferenciával1 jön létre. Épp oly vibráló, mint a báránypirosító színe, sem hagyományos filmen vagy digitálisan nem reprodukálható.

erdei gyöngyköles Zalaköveskút szőlőhegyének fajgazdag sztyeprét-maradványán

és a dolomit erdeiben

A harmadik hazai faj a közönséges orvosi-gyöngyköles (Lithospermum officinale) mifelénk csak a Keszthelyi-hegységben ismert, ahol többnyire nyiladékokban, szegélyekben láthatjuk, a bálványfa fiatal egyedeivel versenyez a jó helyekért – ám esetében az ezüstérem nem életbiztosítás. Virágai sárgák, melyek a szárból induló hajtások végén találhatók.

orvosi-gyöngyköles erdei nyiladékban

virágzó hajtása

a névadó: porcelánszerű fényű és keménységű érett termések decemberben

A videómegosztón meglepetésemre hasznos dolgok is találhatók: két videó a beporzásról, amiben a főszereplő a bangók szaporodásában is jelentős szerepet vállaló nagybajszú méh ill. egyik kedvencem, a pöszörlégy:

https://www.youtube.com/watch?v=Gdw-u29pOjM

https://www.youtube.com/watch?v=aajlaOzL2-Q&list=PLpXSqBLKt96Upvm1PtjBxJaowWkuEs7ca

----------------------

1 http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0103/rajkov.html

 

Biokapszulák

Vannak nevek, melyek kizárólagos használatában a szekértáborokra szakadt biológusoknak nem sikerült megegyezni, ezért egymástól merőben különböző élőlénycsoportokban párhuzamosan  használatosak. Így esett meg, hogy a madarászok névjegyzékében egy pintyféle neve zöldike (Carduelis chloris) és a virágászok is így hívnak egy hazánkban igen ritka orchideafajt (Dactyolhiza viridis). A párhuzamot (kicsit sántítva) tovább fűzve egy örökké mosolygós északi madárfaj neve szula1 (Morus bassanus), míg egy jól ismert növényé annak többes száma: szulák. A következőkben ezek rokonsági szálait igyekszem kibogozni.

kezdjük a madárral: a szula (fotó forrás: pixabay és Gál Szabolcs)

vicces rokona, a közép-amerikai illetékességű kéklábú szula (Sula nebouxii) (fotó forrás: Nők Lapja Cafe)

Gyermekkorom végtelennek tűnő délelőtti önfeledt játszásaira csak egy dolog vetett árnyékot, a délutáni kukoricakapálás. Nagyanyám – miután a tsz-be „önként” beadta legjobb földjeit - nem nagyon hitt a modern szocialista mezőgazdaságban, így annak vívmányaiban sem, pedig az akkori agrotechnológia a mára iparivá vált mezőgazdasági termeléshez képest még szinte extenzívnek számított. Ennek megfelelően májusban a padlásról lehozta az előző évi termésből a vékában vetőmagnak félretett kukoricaszemeket és a megboronált földbe húzott sorokba szépen elvetette. Akkoriban a tájban még rend uralkodott, ami nem utolsó sorban a szorgos kezek munkájának volt köszönhető. A táp intézménye nem volt még szerencsére ismert, ám a tyúkoknak, disznóknak enni kellett adni, így hát mi is mentünk a kikelt kukoricát kapálni. A dalolva leadott jó aranykoronájú termőföldeken akkorra már a körmös traktorok és a Dutrák húzták az ekét, így nagyanyám az elvtársaktól (akik szerinte korábban cselédek és egyéb farizeus naplopók voltak) nagylelkűen a Kilencedesben és a Hársasban az éhenhalás ellen kiutalt gyenge földet volt kénytelen művelni. Nem volt még akkor gyomirtószer, illetve csak mechanikus, úgy hívták hogy kapa, amivel jó meleg nyári napok délutánján mentünk munkálkodni. A kukoricaföldnek remek kis gyomflórája volt, a kakaslábfű, libatop, kicsiny gombvirág és az ország lerohanásához épp erőt gyűjtő parlagfű mellett az egyik legutálatosabb egy kúszó kis növény volt, amit mamám egyszerűen csak győténynek hívott. Nem volt elég kikapálni, ki is kellett húzni, ha beszakadt, akkor addig folytatni, amíg volt belőle, mert a legapróbb gyökérdarabból is újra kihajtott. Csak jóval később tudtam meg, hogy ő az apró szulák (Convolvulus arvensis).

apró szulák Csatáron

Növényünk kozmopolita, azaz világcsavargó, afféle minden lében kanál, nem csak a kultúrnövények közt, hanem a bolygatott helyeken is felüti fejét: belterületi árkok szélén, útpadkákon, járdaszigeteken, ugarokon. A damilos fűnyíró jó barátja, a tevékenységgel együtt járó új és újabb nyers talajfelszíneken a parlagfűvel versenyezve indul rohamra. A szántókon már nem ilyen nagy legény, a mai fejlett védő/irtószerekkel a kapáskultúrákban sikeresen negligálják, nehogy szegény kukoricára felmásszon és a nagy pénzeken kikísérletezett mindennek (főképp a szaporodásnak) ellenálló hibridekre felmásszon – még letörnének szegények.

Bakon az útpadkán

Pókaszepetken az árokszélen

és a horvátországi Rovinj mellett a terra rossa ugarán

Rokona a hazánkban védett borzas szulák (Convolvulus arvensis) a mediterrán tájakról érkezett hozzánk. A Földközi-tenger mentén mindenütt előfordul, keleten a Krímig hatol, ahol ma újra tanulja az oroszt. Hozzánk legközelebb az Adriai-part szikláin találkozhatunk vele. Vidékünkön kizárólag a Keszthelyi-hegység néhány pontján, a valami csoda folytán a feketefenyvesítésből ki-és fennmaradt jó természetességű sziklagyepekben találjuk.

borzas szulák

Mária virágoskertjéből sem hiányozhat

ő is kedveli a panorámát a cserszegtomaji Budai-hegyen

az Isztrián, a Rovinj fölötti Lim-csatorna (Limski-fjord) szikláin

és az endemikus hangyabogáncs (Jurinea sordida) mellett Skalistoya skala térségében a Krímben

Az említett kúszónövények közeli rokona a sövényszulák (Calystegia sepium), mely szintén nem ismeretlen sokunk számára. Nevéhez híven mindenre felmászik, felkúszik, hogy minél jobb kilátást találjon, illetve, hogy a méhek, poszméhek rátaláljanak illatos, nagy fehér tölcséreire. A nádasok, magaskórósok mellett az urbánus élőhelyeken is felüti fejét, kerítéseken, árkok mentén, falakra felfutva találjuk.

sásra, csalánra felfutó sövényszulák Göcsejben

gyomos magaskórósban Szentpéterföldén

falusi belterületi árokban

belvárosi lakóház lábazatán

A digitális forradalmat megelőző szörnyű prehisztorikus (még barbibabátlan, okostelefontalan) időkben a lányok kedvelt szórakozása volt a fehér tölcsérek leszedése és orrukra rakása nagy szippogatások kíséretében - akkoriban ez volt a "szer", aminek ártalmatlan hatóanyagát a virág édes illata szolgáltatta.

A rokonságot egy dél-amerikai hívatlan rokon zárja, a bíboros hajnalka (Ipomoea purpurea), mely a győtényhez hasonlóan hívatlan vendégként jelenik meg sokhelyütt.

bíboros hajnalka taljánföldön, a festői Castellamare mellett

A szula-szulák szekértáborokhoz amúgy egy újabb csoport is csatlakozott, ők a szulák és hajnalka neveket felvéve erősítik a madarak, növények csapatát. Hallgassuk a jelenség egyik ismert képviselőjét:

https://www.youtube.com/watch?v=hfvozxNQMFY

https://www.youtube.com/watch?v=aQFPQ9dp0r0

---------

1 amúgy, tényleg mit szed a beteg szula? hát kapszulát.

Вишнёвый сад

A zalai lomboserdők fafajainak száma mintegy tucatnyira rúg, melyben a jelenlegi gazdasági prioritások vezérelte erdőgazdálkodásban a főszerep, azaz a meghatározó részarány a tölgyeké és a bükké. Azonban szerencsére az erdőóvodákat növekedésük idején a madarak is meg-meglátogatják, melynek során egy-egy magot is elhullajtanak. Így aztán a fák közé furakodva mindenütt megjelenik a vadcseresznye (Cerasus avium), amit az erdészek nem is igen bánnak, hiszen fája értékes, jó pénzért eladható, csak egy dologra kell figyelniük, nehogy a fatolvajok gyorsabbak legyenek. A madarász is örvend néki, hisz a vadcseresznye termése az erdei madarak számára fontos táplálékforrás.

Hanami áprilisban a zalaistvándi erdőkben

nyíló vadcseresznyék lombfakadáskor


vad és nemesített gyümölcsfák békés együttnyílása a kallósdi dombok cseresznyéskertjében

vadcseresznye érett termése

Csontváry vásznára pályázó magányos fája a boncodföldei birkalegelőn

Piros, majd megérve fekete apró termésére az ember is figyelmes lett, neki is megízlett, nemesíteni kezdte. Mára a domesztikált cseresznye számos nemesített fajtájával mindennapi gyümölcseink megbecsült tagjává vált. A kiskertekben, gyümölcsösökben a tájban mindenütt közönséges.

cseresznyenyílás a Bazitai-kiskertekben

a pincék mellett a Bödei-hegyen

szőlők alatt a henyei Kápolna-hegyen

körte- és almafák közt Lickóvadamos hegyén

virágzó hajtása

minőségellenőr munka közben

az ngo-k által delegált független ellenőr szerint is még „kicsit ér”

beérett termése a tulajdonviták egyik állandó felperesével

Az észak-zalai dombok eldugott, amőbaformájú gyepszegleteiben él egy titokzatos őslakos, a táj egyik legritkább cserjéje, az egy méter magasságot is csak ritkán elérő csepleszmeggy (Cerasus fruticosa). Mára csak a háborítatlan (ill. annak hitt) homokkő tetők, kibúvások környékén, a reliktum erdeifenyvesek (Lino flave-Pinetum sylvestris) potenciális termőhelyein találjuk Pethőhenye és Zalaszentgrót térségében. Alacsony, nem feltűnő kis cserje, a sztyeprétek mészkedvelő félszáraz gyepeinek lakója, de nagyapáink is ismerték és fenntartható módon hasznosították, sövényt alakítottak ki belőle.

csepleszmeggy cserjés a szentgróti szőlőhegyen

birtokhatárt jelző sövény a tekenyei szőlőhegyen

virágai és termése

csepleszmeggy a hegyi szálkaperjésben

Jelzőfajként is kiváló, általában környezetében tobzódnak a védett, vagy ritka növényfajok, mint a pók- és méhbangó, sűrűvirágú bibircsvirág, vitéz- tarka- és bíboroskosbor, erdei szellőrózsa, tarka nőszirom, prémes tárnicska, sárga- és árlevelű len, őszirózsa, ágas homokliliom, tömjénillat, vagy a lápréti üldöztetések elől a hegyekbe menekült mocsári nőszőfű, erdei- és hússzínű ujjaskosbor.

csepleszmeggyes mocsári nőszőfűkkel

A cigánymeggy, vagy vadmeggy (Cerasus mahaleb) kifejlett példányai vidékünkön vadon nem találhatók, de azért itt van velünk, hiszen a gyümölcsészek1 a nemes cseresznye és meggyfákat erre az alanyra szemzik.

egy – megérett a meggy

A globalizáció eredményeképp mára sok hasznosat tudunk, így azt is, hogy a szimpatikus japánok számára a cseresznyenyílás, a Hanami milyen fontos ünnep. Nincs ez másképp nálunk sem, bár sajnos a cseresznyegyümölcs megosztó, sajnálatosan a társadalom legkisebb egységét, az alappillért alkotó családok kohézióját roncsolja. Ez a megosztottság ráadásul a nemek közt jelentkezik, ami társadalmi, szociológiai és nem utolsó sorban népességszaporodási aspektusból igen veszélyes. Ugyanis a két tábor a gyümölcs teljesen más célú hasznosítását tűzte ki célul: míg a főképp (bár nem kizárólag)2 férfiak alkotta cefrelobbi zászlajára a pálinkafőző címere van arannyal hímezve, addig a néhány édesszájú férfit leszámítva túlsúlyban asszonyok alkotta lekvár- és kompótlobbi a gyümölcs cukros lében való téli eltevésére esküdött fel. Az igazság, mint mindig, odaát van, ám a muslincák tábora okosan megengedő, hiszen jól tudják, hogy a dolog egyirányú, a kompótból is lehet még pálinkát főzni, míg ugye a folyékony cserkóból való lekvárnyerés minimum Nóbel-díjhoz kötött.

Hosszú téli estéken a kandalló előtt üldögélőknek a lobbi-végtermékek fogyasztása mellé ajánlom Csehov Cseresznyéskertjét könyv, vagy film formájában.

Türelmetleneknek, ill. a lekvárszkeptikusoknak Alfonzó zseniális paródiáját, a Ványa-bácsit.

https://www.youtube.com/watch?v=oMvNRNzkblo

a lúgosoknak a pálinkakedvelők himnuszát

https://www.youtube.com/watch?v=-CinPyf08a4

erős idegzetűeknek a lekvár dalát:

https://www.youtube.com/watch?v=skkgxvW85B8

befőtteseknek pedig ezt

https://www.youtube.com/watch?v=mg_bBACXpWI

----------------------------------

1 http://www.gocsejta.hu/index.php/tevekenysegek/gyuemoelcseszet/gyuemuelcseszhalo

2 zalai népdal, gyűjtötte Vajda József 1976-ban Pacsán

Szomszédasszony a kamrába,

Pálinkát tölt poharába,

Mondtam neki: ne igya aki,

De azt mondta: jót tesz neki.

The Evidence - Bigfoot in Zala

Néhány éve esti lefekvés előtt altató helyett néztem a Finding Bigfoot című tudományos igényű amerikai sorozat epizódjait. Jó volt látni, hogy ha már a neandervölgyi rokon őst bezárójeleztük, legalább van egy másik (majdnem azt írtam, új) rokonunk, aki hasonló megjelenésű, erős és rejtőzködő, kellőképp izgalmas jó arc. Nagyon szimpatikus benne, hogy mindig túljár a reá vadászók eszén: a felajzott hunterek bárhova is utaztak az USA-ban, a Bigfootot mindenhol minden helyi lakos már látta – csak teljesen nyilvánvalóan nekik nem sikerült soha hitelt érdemlő fotót, filmet csinálni. Lehet, hogy egy újabb Dian Fossey kellene a gátra, talán ő szót értene velük, neki megmutatnák magukat, asszonyaikat, kölykeiket, akarom mondani gyermekeiket. Aztán jött az új év és a szolgáltatóm törölte a tárgyi csatornát, így soha nem tudtam meg, hogy végül is megtalálták–e Nagylábat.

Már el is felejtettem a dolgot, mikor később a Göcsejt járva fura „építményekre” lettem figyelmes. Először nem tudtam hova tenni őket, de aztán rájöttem, hogy honnan ismerősek ezek a fakupacok – ilyesmik voltak a tévében Nagyláb házikói. És most itt vannak, sokfelé és ez nagyon izgi. Nyilván szőrös rokonaink megunták az állandó abajgatást és békésebb vidéket keresve találtak el a csendes Zalába. Itt biztos senki nem bántja őket, nem lesznek kényszer-celebek. A hegyről láthatatlansági mellényben hazafelé kerekező, a porban ökördiagramokat hátrahagyó biciklisek, ha találkoznak vele dicsértessékkel köszöntik – láttak már ilyet, ha többet, vagy nohát ittak…

Bigfoot lak Márokföldnél

Kiscsehinél

Szilvágynál

és Szentpéterfölde mellett

Néhol én is kicsit leskelődtem, hátha meglátom, de nem sikerült, igaz bevallom, a sorozatban hallott vérfagyasztó hangok ismeretében éjszakára nem mertem maradni… Kérdeztem a vadászokat, de azok is csak tekerték a fejüket, bár az egyik szórón a feltálalt penészes kenyereknél furcsa nagy nyomokat láttak és valami néhány fát is kitört a közelben.

A Bigfootnak feltálalt elemőzsia. Gyerekkorom legszegényebb falusi portáján sem láttam, hogy a disznónak ilyet adtak volna. Amúgy azzal etetném meg, aki kirakta...

A Nagyláb igényes környezetére, így a gyenesdiási birtokára bemerészkedett és felszaporodott, neki már ismerős parlagfű és a bálványfa megjelenésekor kiújult allergiájára való tekintettel elköltözött...

Már csak azt nem tudom, hogy sikerült idejutnia. Valószínűleg a kettős határzár megépítése előtt jöhetett. Ja, majd elfelejtettem… a napokban meg nem erősített hírek szerint a pécsi hőerőműbe szállított zalai faaprítékban ismeretlen élőlény maradványait találták. A rendőrség először arra gyanakodott, hogy munkahelyi baleset történt, valamelyik munkás hosszú szőrkabátban beleesett a garatba. Azonban a vizsgálatok során előkerült lábmaradványban a metatarsus mérete a homo sapiensénél kétszer nagyobb volt, a mitokondriális DNS és mikroszatellita polimorfizmusok genetikai aspektusú vizsgálatának eredménye pedig egyetlen ismert fajéval sem mutatott azonosságot.

Mászkálók és álldogálók

Az ógörög Clematis szó jelentése mászkáló növény, mely a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó iszalag nemzetségének (Clematis) számos tagjára igaz, hiszen liánszerűen kúsznak fel és borítják be a fás vegetációt. Hazánkban a természetben a nemzetség négy faja él, ebből vidékünkön a két fehér virágú nő.

Az Alföld kivételével országszerte elterjedt erdei iszalag (Clematis vitalba) az üde erdőkben mindenütt gyakori. Fásodó szára egyre hosszabbra nőve a borostyánnal versenyezve felfut a fákra, bokrokra, gyakorta teljesen benőve őket. Az elhanyagolt  gyümölcsösökben, bokros parlagokon is mindent elural, rossz vendég, a szép szóból nem ért, még a motoros bozótvágó kése elöl is kitér, csak macsétával lehet tőle megszabadulni.

erdei iszalag virága és a bükk újulatra felkúszó hajtása a Bozsoki erdőben

virágzó erdei iszalag Vöcköndön

Rokona, az egyenes iszalag (Clematis recta) sokkal szolidabb, gyepekben, erdőszéleken kis csoportokba verődve bukkanhatunk rá. Ő nem kúszik ide-oda, szépen egyhelyben elálldogál. Igazi ólomkatona, a drasztikus termőhelyi változásokban a végletekig tartja magát egészen addig, míg a lomb a feje fölött nem záródik. A mésztartalmú talajokon még számos helyen előfordul, de meglepetésre a Kerka mentén is előkerült. Országos kitekintésben főképp a középhegységekben és az azoktól északra eső területeken terjedt el, délen csak elszórtan találjuk.

felhagyott szőlőparlagon az aranyvessző és akác közt növő egyenes iszalag Kemenden

egyenes iszalag a csíksomlyói réten


virágja és termése Gősfán

A másik két faj védett, virágaik kék-lila színűek, ám vidékünkön nem honosak. A lágyszárú réti iszalag (Clematis integrifolia) a kaszálórétek nyári virágpompájának oszlopos tagja.  Főképp nagy folyóink, a Duna, Tisza, Kőrösök mentén találjuk, de a fővárostól keletre lévő domb- és hegyvidéken is elterjedt. A flóraatlasz a Zala mentén és Kanizsa közeléből is jelzi, ám ezt nem sikerült megerősíteni. Hozzánk legközelebb Balatonfüred mellett él.

réti iszalag a Sajó-menti réteken

A havasi iszalag (Clematis alpina) a hegyvidékek lakója, így nálunk csak az Északi-középhegység néhány pontján ismert. Az Alpokban, Kárpátokban járva gyakran kerül szem elé, amint a növényekre felfutva mutogatja lecsüngő szép virágait.

havasi iszalag a Monte Civetta alatt a Duran-hágónál

Az iszalagok széles körben elterjedt társaság, Kínában és Japánban számos fajuk honos. Mint tudjuk, ma már a kertbe hurcolástól egy növény sincs biztonságban, főképp amelyik nagy színes virágokkal rendelkezik, az belátható időn belül a kertészetekben végzi. A trend alól az iszalagok sem kivételek. Az európai kertekben legelterjedtebb a kerti iszalag (Clematis x jackmanii), mely az olasz csizmán élő C. viticella és a kínai származású C. lanuginosa keresztezéséből született hibrid. Hogy a kertészek már a múltban sem pihentek, azt jól mutatja, hogy a „keresztezést" már 1862-ben elvégezték. A C. viticella kertből kiszökött példányai hazánkban is néha szem elő kerülnek. Ő egyébként az Újvilágba exportált európai fajok táborát is gyarapítja, az USA és Kanada keleti tájain kolonizál.

A kerti iszalag az utóbbi években vidékünkön is kedvelt dísznövénnyé vált, egyre gyakrabban látjuk az előkertekben karókra, kerítésekre, pergolákra futtatva.

drótkerítésre futtatott kerti iszalag sövényszulákkal Szentpéterföldén

A helyzet már Nyugaton sem változatlan

A híradásokat nézve sokszor rácsodálkozunk a képernyőn látottakra, mi történik a világban – szerencsére mindig máshol. Jómagam főképp az egyre burjánzó időjárási szélsőségre, amik lassan a golyóbis minden pontján kezdenek menetrendszerűen megjelenni.

De eddig minden hír kicsit szürreálisnak tűnt, mert messze volt, nem a saját háromdimenziós terében érte meg az ember. Mint Dali Elfolyó idő-je, hiába teszem ki az asztal sarkára este nagyapám zsebóráját, reggelre a gravitációval dacolva mégse folyik le a fele. Meg President Tramp is megmondta, hogy az éghajlatváltozás hülyeség, a kínaiak találták ki. Meg az is az ökológusok téveszméje, hogy a klímaváltozás első jelei a szélsőségek megjelenése és sűrűbbé válása. Amúgy is, minket a jóisten is a tenyerén hord, ilyen nálunk nem történhet.

Salvador Dali: Elfolyó idő

Aztán jött a múlt heti szerda és mindent felülírt. Épp hazafiatlanul a vidék Jedi kardjával aprítottam a téli tüzelőnek való hungarikumot a birtokon, mikor Egerszeg felé tekintve megláttam, hogy „imhol kerekedik egy nagy fekete felhő”. Látszott, hogy ez most nem a háromnapos csendes csepergős lesz, hanem valami nagyon komoly. És lett is, a vihar mint az őrült csapott le iszonyú széllel, esővel, jéggel. Mint az amerikai viharvadász filmekben, csak épp még autókat, házakat nem kapott fel.

a vihar Egerszeg felett a vöcköndi hegyről nézve

Jött, látott, győzött és amit hátrahagyott, attól nem lett nevethetnékünk. Fákat tört, oszlopokat döntött, a városban az utak menti fasorokban, a közkedvelt ligetekben alig maradt ép koronájú fa. (Várható mellékhatásként a rosszul értelmezett rend címén majd a torzókat is ki fogják vágni, lbiztos lesz majd, aki megírja szakvéleményben mennyire életveszélyesek…)

Béke-ligeti pillanatkép vihar után

A vihar mindenkinek a portájára benézett, minket sem hagyott ki: kertünkben a combvastagságú öreg orgonafát kitépte, a szomszéd liliomfáját áttette hozzánk, a kert sarkában a 32 éves lucfenyőnket kettétörte és a légvezetékek fölött kidobta az útkereszteződésbe. Szurkoltunk is mikor jöttek a tűzoltók összevágni, nehogy legyen valaki alatta…

kettétört fenyőnk

A megyét járva szinte mindenhol ugyanez a lemez. Az erdei utak is járhatatlanok, időbe telik, mire a rádőlt fáktól mindenhol megtisztítják őket. Tegnap az Oltárci-erdőben a nőszőfűs öreg tölgyesben is látható volt sokfelé a viharkár, az idős fák közül sok tövestől kidőlt, a szerencsésebbeknek csak az ágait törte le. Sajnos utóbbiak közt volt kedvenc magányos öreg tölgyem is..

kidőlt kocsányostölgyek az Oltárci erdőben

a néhány túlélő egyike - széleslevelű  nőszőfű (Epipactis helleborine ssp. moratoria?)

a megtépázott öreg tölgy

A vihar ahogy jött a semmiből, úgy el is tűnt, de itt maradt az aggodalom, hogy mikor jön újra. Mert eddig nem hittük el, hogy velünk is megtörténhet, hiszen ez nem Észak-Amerika, itt véd minket a Kárpátok koszorúja, az Alpok tömbje, a Balkán hegyei. Védett is – eddig. A statisztikában persze biztos megvan az ilyen esetek bekövetkezésének valószínűségi képlete, értéke. Attól tartok, hogy csak volt. Persze a derék polgárok a dolog ok-okozati összefüggésein nem fognak elgondolkodni. Senki nem fogja magát visszafogni. Pont most, mikor kimutatták, hogy többet ér a pénze és minden és mindenki a fogyasztás növelésére sarkallja!

Ne legyenek illúzióink, a fejekben, a társadalom értékrendjében a természet – környezet fogalmaknak a megfelelő helyre kerüléséhez ennél a viharnál nagyobb „durranásnak” kell jönnie. Szerintem jönni fog, megérjük, csak türelmesen kell várni…

Addig is olvassunk Remarque-ot, vagy  nézzük meg a híres regényéből készült remek filmet.

Ha egyikhez sincs kedvünk, hallgassuk ezt a dalt:

https://www.youtube.com/watch?v=VBMc2svtIpc

A kakukk tormái

A fogasírek bemutatásakor ígértem, hogy a kakkuktormákat is sorra veszem, ha megszólal a kakukk. A faliórák madara már rég megérkezett és vidáman kiabál mindenütt, sőt tojásait is annak rendje és módja szerint kiadta a béranyáknak, akik azóta már bizonyára fel is nevelték őket – saját fiókáik vesztére. Hát nézzük a tormáit. A Cardamine nemzetség (népi nevei: réti tormafű, kakuk pökte fű) fajainak többsége a tavasz gyermeke. A március végi, még többnyire fakó tájban egy kis filigrán növény hozza arasznyi vékony szárán fehér kis virágait, a borzas kakukktorma (Cardamine hirsuta). Termései az elálló kocsányon felállók. Vidékünkön ma még gyakori, helyenként pionírként viselkedve nagy területeken lepi el az ugarokat.

borzas kakukktorma a Pusztacsatári templomnál

és a zalaszentlászlói szőlőhegy ugarán az innovatív tájhasználatból adódó telepített lucos és akácos szomszédsággal

Fivére a réti kakukktorma (Cardamine pratensis agg.) is jellemző tagja a tavaszi réteknek. Valójában egy ma még nem kikutatott fajcsoportról van szó, melynek taxonómiai tisztázása várat magára. Előfordulásai a Zala, Kerka, Kebele, Cserta menti kaszáló- és mocsárrétekhez köthetők, ahol áprilisban nyílik. A szőlőhegyek, gyümölcsösök, gesztenyések, falusi telkek végén, tókák mellett is gyakorta megtalálható. Ahol jól érzi magát, még a vizesárkokban is felszaporodik, így díszítve a lepusztult falvak utcáit.

réti kakukktorma a bagodi Zala-réten

a Kebele menti réteken április elején

a Kerka menti tavaszi kiöntésekben

nedves réten Petőhenyénél

virágzás Bödeháza árkaiban        és a zalaszombatfai út mentén – a kátyúkat követve a traktor kaszája hol feljebb, hol lejjebb fog, a kakukktorma és a szittyó állománysűrűségét akaratlanul szabályozva.

együtt a testvérek - borzas és keresztes kakukktorma Zalaszentlászló gesztenyésében

Az erdei kakukktorma (Cardamine flexuosa) a zalai erdők dísze, országos viszonylatban  legjelentősebb állománya a dombság erdőiben lakik. Az erdei pocsolyák, források, keréknyomok, valamint a vadaknak tolólappal kialakított erdei vadfürdők ritka lakója, főképp a Göcsejben találjuk.

mesterséges dagonyázóhely és erdei kakukktorma a novai erdőben

A források, égerligetek, tiszta vizű patakok lakója a keserű kakukktorma (Cardamine amara) – nevét levelének ízéről kapta. Állományai mára drasztikusan visszahúzódtak; az élőhelyeit jelentő források száma rohamosan fogyatkozik, az égeresek és patakok vize pedig a szennyezések, valamint a szinte a „patakba lógó” szántókról bemosódó agrokémiai anyagoktól válik olyan oldattá, amit a növény (és sok más forráslápi faj) már nem képes tolerálni. További súlyos gondok okozója a nagyszámban felszaporodott nagyvad állomány, mely a patakokban, főképp az időszakos folyásúakban taposásával, dagonyázásával degradálja az termőhelyet.

terméses keserű kakukktorma vadak által széttaposott forrásnál Németfalu mellett

A sort a nyáron nyíló virágrugó kakukktorma (Cardamine impatiens) zárja, mely a zalai lomboserdőkben még gyakorinak mondható. Nevét onnan kapta, hogy az érett becő felnyílása után a legkisebb érintésre több méterre „kirúgja”, kilövelli az érett magokat, így segítve a faj terjedését.

virágrugó kakukktorma és becőtermése

A nemzetség további két hazai tagja vidékünkön nem él. A kisvirágú kakukktorma (Cardamine parviflora) Sopron környékén és a Tiszántúlon honos. A hármaslevelű kakukktorma (Cardamine trifolia) csupán Kőszeg mellett merészkedik be az országba. Bizonyára fényérzékeny, hisz a hegyvidéki nedves patakvölgyekben, sötét lucosokban érzi jól magát, legközelebb az Alpok előhegyein láthatjuk.

hármaslevelű kakukktorma a szlovén hegyvidék lucosában Menina Planinán

zenei ajánlatom a Kakukkdal az Ultraviolettől, amiben a gitár behangoltsága épp oly téveszme, mint a kakukk szülői gondoskodása

https://www.youtube.com/watch?v=u4BWy8gNotE