A népi medicinában jártas emberek növényismeretében minden bizonnyal dobogós helyen áll a pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis). Gyógynövényünk drogja, akarom mondani hatóanyagai a kovasav, allantoin, nyálkaanyagok, flavonidok, azok glikozidjai, melyek kinyerésére leginkább a növény levelét használják. Mária Trebent megelőzve ősidők óta használt gyógynövény, főzetét köptetőnek, hurutoldónak használták, még a tuberkulózis ellen is próbálkoztak vele. Ma már szerényebben homeopátiás készítményekben és teakeverékekben ajánlják a gyógyszertárak. Ismertségét számos népi elnevezése is alátámasztja: pettyegetett gárna, tüdőír, darázsvirág, dongóvirág – utóbbi nyilván az őt beporzó poszméhekre utal. A Magyar Fűvész Könyvben 1807-ben így jellemzik: „Leveleinn néha hódos motskok vagynak”. A Magyarország virágos növényei c. korabeli műben (Hoffmann-Wagner 1903) olvashatók ma is igazak: „Terem erdőkben, az Alföld mélyen fekvő lapályait kivéve, az egész országban.” Vidékünkön is gyakori, ám nem csak az elsődleges üde erdei termőhelyeken találjuk. Az erdőirtások utáni új helyzethez immár több évszázad óta alkalmazkodva jól érzi magát a gyümölcsösökben, gesztenyésekben is, de opportunista módon az elhagyott, jellegtelen cserjésekben, teleszemetelt bodzásokban is megél. Igazi rendszer-független túlélő, szakszervezetisek címernövénye lehetne. A határozókönyvek jeleznek egy vele nagyon hasonló fajt, a zöldlevelű tüdőfüvet (Pulmonaria obscura) is, ám amíg a tudósok a vitát el nem döntik, hogy van, vagy nincs, addig ne terheljük vele tárolókapacitásunkat.

pettyegetett tüdőfű                     keskenylevelű tüdőfű

A nemzetségnek még két faja él e tájban, mindkettő alapvetően hegyvidéki elterjedésű. A bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis) a megye nyugat és déli részén található. Levelei pettyetlenek, nyáridőre nagyra nőnek, végigsimítva bársonyos érintésűek, szemben a gyógyító fajéval, melynek minden része érezhetően smirgliszerűen érdes. Eredetileg a melegkedvelő délies lejtők ritkás tölgyeseinek volt a lakója. Mivel ez a rendkívül érdekes és értékes élőhelytípus szinte teljesen a szőlőtelepítés áldozatául esett, fajkészletét is elszórtan találjuk, sokszor már csak erősen antropogén hatású termőhelyeken. Ennek megfelelően növényünkre is másodlagos, ill. kökényes cserjésekben, sövényekben (ikl. csekmet1), gyümölcsösökben, erdőszéleken bukkanhatunk, néha kimerészkedik a kaszálókra is.

bársonyos tüdőfű Szentgyörgyvölgynél…

…és a csekmetben

A keskenylevelű tüdőfű (Pulmonaria angustifolia) a nemzetség legritkább tagja, mely hazánkban védett. Levele keskeny, virágainak színe ugyanaz a vibráló kék, mint a homokpuszták báránypirosítójáé, fotón visszaadhatatlan. A tüdőfűk virágainak színe a virágzás során a színt adó antocián pH-jának változásával rózsaszínből kékre változik.

tüdőfűvirágok: pettyegetett        bársonyos (albino)       és keskenylevelű

A keskenylevelű tüdőfű korábban elterjedtebb volt, azonban mára erősen fogyatkozott. Ennek oka egyrészt a termelési- így az élőhelyi viszonyok drasztikus változása, másrészt a globális felmelegedés, melyet hegyvidéki fajként nem tolerál. Rendkívül kényes, előfordulásai kizárólag a hagyományos használatú gyümölcsösökhöz, főképp az igen idős gesztenyésekhez kötődnek. Jó példa a nagykapornaki Baksa-hegyen egy öreg gesztenyefa alatt élő maroknyi állománya; nem szedték, taposták, vagy vegyszerezték, csupán az öreg évszázados fát vágták ki – némiképp joggal, mert kiszáradt. Mint az esetek 100,2 %-ában, a tulajdonos itt is sorsára hagyta a területet, így a termőhelyen a fajgazdag árnyéktűrő növényzetet szinte hónapok alatt leváltotta a jellegtelen susnyás és hungarikum2 bozót, eltűnt a tüdőfű, felemáslevelű csenkesz, hegyi sás, orvosi macskagyökér, turbánliliom, gumós kőtörőfű és számos egyéb erdei faj. A pár lépésre álló nagy erdőben persze sehol nem találni...

keskenylevelű tüdőfű Gősfán

gesztenyés a tüdőfű nyilásakor

A keskenylevelű tüdőfű ismert előfordulásainak utolsó mohikánjai a Zala-völgyétől északra a kemenesháti lejtőkön találhatók; valójában a vasi állományok utolsó védvonalát alkotják. A folyónak nevezett pataktól délre már csak Bödőcs Tibor nagyapjának otthont adó, a „mindkét irányból zsákfalu” Nemeshetés mellett találjuk, ha kibontjuk a zsák száját... Jövőjük egén komor viharfelhők tornyosulnak, nyílásuk egybe esik az első tavaszi kötelező, össznépi fűnyírózással…

-----------------------

1 A nem Zala, Vas, Somogy és Veszprém megyében nevelkedett/szocializálódott kedves olvasó számára az idegen(nek tűnő) szavak kifejezések értelmezésére jó szívvel ajánlom Szakál István: A göcseji Besenyő térségének szótára c. munkáját.

2 fehér akác (Robinia pseudo-acacia)