A tüdőfűk mellett az érdesnyelvűek (Boraginaceae) családjának másik, igencsak ismert nemzetsége a nadálytövek. Korabeli leírásuk: „levelei labodásak, tojáskereklántsások, virágfürtjei letsüngők”. Két hazai fajuk a dél-nyugat dunántúli tájban is gyakorta szem elé kerül, közülük a nagyobb ismertséggel és lájkkal bíró a fekete nadálytő (Symphytum officinale). A pettyegetett tüdőfűhöz hasonlatosan ő is ismert gyógynövény. Külsőleg hatással van a fekélyekre, csonttörésekre, duzzanatokra, de használatos reuma és izületi gyulladásokra, sebek, zúzódások kezelésére. E hatások a friss levél, ill. a szárított növény őrleményének használatával érhetők el, belső alkalmazása (tea) nem javallott. Népi nevei forrasztófű, összeforrasztófű, sarkosfű, összeplántálófű, nadálygyökér, madárgyökér vagy feketegyökér. A nedves termőhelyek lakója, rétek, mocsarak, láperdők, kubikgödrök vízjárta, mélyfekvésű részeit kedveli.

fekete nadálytő a hahóti mocsárban...

...és a pölöskei lápban

Első unokatestvére a gumós nadálytő (Symphytum tuberosum) nevével ellentétben semmilyen rokoni kapcsolatban nincs a tubarózsákkal. Ő az üde erdők, gyümölcsösök, gesztenyések tavaszvégi növénye. Amolyan kötelességtudó közkatona, nem feltűnő, nem bántó, csak úgy elálldogál a helyén. Virágai krémsárgák, bókolók, beporzói a házi méh mellett főképp a poszméhek.

gumós nadálytő a hahóti gesztenyésben

Vidékünkön ma még mindkét faj gyakori, kiszámítható életpályamodelljük tartamosságát a gyümölcsösök, gesztenyések fűnyíró üzemmódú kezelése erősen megkérdőjelezi…

A fekete nadálytőnek három hazai alfaja a szakemberek szerint vitatott értékű, viszont a Kárpátokban járva biztosan a szívlevelű nadálytövet (Symphytum cordatum) látjuk.