Vannak napok, mikor az ember úgy érzi, hogy a jóisten a tenyerén hordja. Most nem azokra gondolok, mikor 2-3 veszélyes, majdnem karambolos forgalmi szitut megúszva hazamegy és remegő lábbal leteszi az autót, hanem amikor valami régen várt, vagy rég látott, az emlékekben bevésődött kép, dolog újra megtörténik, a déjà vu életre kel. A napokban Észak-Zalában járva két ilyen élményem is akadt. Először Zalabérben láttam meg egy lovas kocsit. Mint a mesében, ill. gyermekkoromban, szépen elkészített/felújított szekér, oldalain előírásszerű fűzfonattal, elegánsan ügető két fehér (szürke) lóval, melyek patáinak ritmikus osztinátó fémes-fényes hangját már oly régen nem hallottam.

a kocsi a két szürkével

Aztán a hazaúton – szokásomhoz híven erdőn-mezőn, földúton át – a Vergyálom lábánál újabb csoda várt, krumplit töltöttek. Nem John Deer 9330-as (37 250000+ÁFA) légkondis, GPS-szel vezérelt traktorral, hanem lóval. Megálltam és csak néztem, hogy van még ilyen. Aztán elgondolkodtam, hogy hova jutottunk, hogy ami évszázadokig természetes látvány volt a tájban, az a mindent átalakító „fejlődés” során hogy tűnt el, szinte nyomtalanul. Megkérdeztem, hogy fényképezhetek-e, mire azt mondták, hogy hát persze.

krumpli (és hasznos idő) töltés a zalakoppányi határban

Kérdeztem, hogy miért így, mért nem a hatékonyabb, gyorsabb traktorral.. Meg is kaptam a tökéletes választ: „Mert szeretjük tudni, hogy amit eszünk az egészségesen, vegyszermentesen lett megtermelve. Nem járunk a multiba pénzér venni a betegséget” Milyen igazuk van. Ennyi. Egy évben kb. húsz Szultána, Szulejmán és hasonló veretes never-ending tv-műsorok epizódidejét beáldozva megtermelik maguknak az egészséges élelmiszert. Amíg a férfiak töltötték a krumplit, addig a lányok, asszonyok vödörbe szedték a krumplibogarat. Nem permetezték, porozták, ősi paraszti módszert alkalmazva mechanikus úton távolították el az Amerikából kéretlenül érkezett bogár minden formáját – pete, látva, kifejlett példányok – majd annak rendje s módja szerint, a krumplibogarak létjogaira fittyet hányva nem túl humánusan  biomasszává pépesítették a bogársereget. Szerencsére állatvédők nem jártak arra, így a tömeggyilkosság nem került a médiák címlapjára. Hazafelé eszembe jutott, hogy a korábbi években a krumpli ültetés előkészítését is láttam, szintén lóval.

krumpli ültetés előkészítése Rezinél szép muraközi lóval (azt hiszem erre mondják, hogy kendersörényű, sárga)

Az emlékkép egyetlen szépséghibája a főfedőkben rejtezett, gyerekkoromban a lovakat vezető emberek még svájci sapkát hordtak. Ez ma már végérvényesen lecserélődött az unisex baseball sapkára...

Otthon valahogy „véletlenül” a modern jazz nagy öregének, Joe Zawinulnak My People c. lemezét tettem be a lejátszóba. Józsi bácsi, akinek apai nagyanyja kaposvári cigánylány volt, igen szerette a krumplit, aminek némi alapot adott, hogy szociáldemokrata apja a vörös Bécs összeomlása, majd ezt követően a nyilasok uralomra jutásakor elveszítette állását, így sokat éheztek - egy kiló disznózsír 100 márka volt, ami akkor egy havi fizetéssel ért fel. Ma Bécsben járva a hihetetlen jólét láttán elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy ott ez 80 éve megtörtént…

Zenei ajánlatom a wold music egyik alapvető lemezén Joe Zawinul: Erdäpfee Blues-a, melyben bécsi tájszólásban énekli: „I brauch Erdäpfee”, vagyis szükségem van a krumplira. Az öreg malibui otthonában a konyha edényzete értelemszerűen bécsi volt, ahol rendszeres volt a kedvenc Idaho-burgonya sütögetés – míg egy nagyobb tűzben nem csak a krumplik, hanem majdnem az egész ház is porrá nem égett…

https://www.youtube.com/watch?v=W-C2KE03ksM

Joe igazi bécsi dialektusban dalol, ahogy az egyik kommentelő írja: typical "vienna slang"

"greste erdäpfee, mit butta, oder mit sauarahm. jo dee moog iii"

A Mester élete és munkássága Gunther Baumann: Zawinul Életem a jazz c. remek, olvasmányos könyvében olvasható.

Aki hazai zsákos burgonyát szeretne, annak a Sziámi: Két krumpli c. dalát ajánlom:

https://www.youtube.com/watch?v=86nof3Mlskw