A híradásokat nézve sokszor rácsodálkozunk a képernyőn látottakra, mi történik a világban – szerencsére mindig máshol. Jómagam főképp az egyre burjánzó időjárási szélsőségre, amik lassan a golyóbis minden pontján kezdenek menetrendszerűen megjelenni.

De eddig minden hír kicsit szürreálisnak tűnt, mert messze volt, nem a saját háromdimenziós terében élte meg az ember. Mint Dali Elfolyó idő-je, hiába teszem ki az asztal sarkára este nagyapám zsebóráját, reggelre a gravitációval dacolva mégse folyik le a fele. Meg President Tramp is megmondta, hogy az éghajlatváltozás hülyeség, a kínaiak találták ki. Meg az is az ökológusok téveszméje, hogy a klímaváltozás első jelei a szélsőségek megjelenése és sűrűbbé válása. Amúgy is, minket a jóisten is a tenyerén hord, ilyen nálunk nem történhet.

Salvador Dali: Elfolyó idő

Aztán jött a múlt heti szerda és mindent felülírt. Épp hazafiatlanul a vidék Jedi kardjával aprítottam a téli tüzelőnek való hungarikumot a birtokon, mikor Egerszeg felé tekintve megláttam, hogy „imhol kerekedik egy nagy fekete felhő”. Látszott, hogy ez most nem a háromnapos csendes csepergős lesz, hanem valami nagyon komoly. És lett is, a vihar mint az őrült csapott le iszonyú széllel, esővel, jéggel. Mint az amerikai viharvadász filmekben, csak épp még autókat, házakat nem kapott fel.

a vihar Egerszeg felett a vöcköndi hegyről nézve

Jött, látott, győzött és amit hátrahagyott, attól nem lett nevethetnékünk. Fákat tört, oszlopokat döntött, a városban az utak menti fasorokban, a közkedvelt ligetekben alig maradt ép koronájú fa. (Várható mellékhatásként a rosszul értelmezett rend címén majd a torzókat is ki fogják vágni, lbiztos lesz majd, aki megírja szakvéleményben mennyire életveszélyesek…)

Béke-ligeti pillanatkép vihar után

A vihar mindenkinek a portájára benézett, minket sem hagyott ki: kertünkben a combvastagságú öreg orgonafát kitépte, a szomszéd liliomfáját áttette hozzánk, a kert sarkában a 32 éves lucfenyőnket kettétörte és a légvezetékek fölött kidobta az útkereszteződésbe. Szurkoltunk is mikor jöttek a tűzoltók összevágni, nehogy legyen valaki alatta…

kettétört fenyőnk

A megyét járva szinte mindenhol ugyanez a lemez. Az erdei utak is járhatatlanok, időbe telik, mire a rádőlt fáktól mindenhol megtisztítják őket. Tegnap az Oltárci-erdőben a nőszőfűs öreg tölgyesben is látható volt sokfelé a viharkár, az idős fák közül sok tövestől kidőlt, a szerencsésebbeknek csak az ágait törte le. Sajnos utóbbiak közt volt kedvenc magányos öreg tölgyem is..

kidőlt kocsányostölgyek az Oltárci erdőben

a néhány túlélő egyike - széleslevelű  nőszőfű (Epipactis helleborine ssp. moratoria?)

a megtépázott öreg tölgy

A vihar ahogy jött a semmiből, úgy el is tűnt, de itt maradt az aggodalom, hogy mikor jön újra. Mert eddig nem hittük el, hogy velünk is megtörténhet, hiszen ez nem Észak-Amerika, itt véd minket a Kárpátok koszorúja, az Alpok tömbje, a Balkán hegyei. Védett is – eddig. A statisztikában persze biztos megvan az ilyen esetek bekövetkezésének valószínűségi képlete, értéke. Attól tartok, hogy csak volt. Persze a derék polgárok a dolog ok-okozati összefüggésein nem fognak elgondolkodni. Senki nem fogja magát visszafogni. Pont most, mikor kimutatták, hogy többet ér a pénze és minden és mindenki a fogyasztás növelésére sarkallja!

Ne legyenek illúzióink, a fejekben, a társadalom értékrendjében a természet – környezet fogalmaknak a megfelelő helyre kerüléséhez ennél a viharnál nagyobb „durranásnak” kell jönnie. Szerintem jönni fog, megérjük, csak türelmesen kell várni…

Addig is olvassunk Remarque-ot, vagy  nézzük meg a híres regényéből készült remek filmet.

Ha egyikhez sincs kedvünk, hallgassuk ezt a dalt:

https://www.youtube.com/watch?v=VBMc2svtIpc