Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

A nimfa öröksége

A daphne (görögül Δάφνη) szó jelentése babér, ami tán nyelvi bizonyítéka a Mediterráneumot egykor uraló babérlombú un. lauro sylva erdőknek.  Azonban a népes mitológiai sereg nimfáinak egyikét, Peneusz folyóisten lányát is Daphnenek hívták, akit Zeusz és Létó gyermeke, az Ámor nyilától sebzett Apollón üldözött szerelmével. Daphne, miután hiába próbált kitérni az ifjú közeledése elől, annak érintésekor - tisztességét védendő - babérfává változott. Apollón, mint illedelmes ifjú attól kezdve szentként tisztelte (tán még a fészbúkon is lájkolta) s lehet, a fennmaradt ábrázolásokon látható, fejét ékesítő babérkoszorú ágait is arról a fáról szakította.

A Daphne nemzetség tagjainak levelei erősek, bőrneműek, többnyire kitelelők. Hazánkban 3 fajuk és egy alfajuk él. Legkorábban, az üde erdőkben gyakorta már februárban bontja virágait a farkasboroszlán (Daphne mezereum). Alacsony, 40-90 cm magas bokor, melynek lila virágai finom illatot árasztva az ágvégeken ülnek, innét ered népi neve is: vadorgona. Bogyótermései először zöldek, majd megérve bepirosodnak, ami a természet nyelvén azt jelenti, ne egyél meg, mérgező vagyok – ezért kapta jelzőként a farkas előnevet. Erdélyben farkashársnak hívják.

virágzó farkasboroszlán                                  tavaszi gyertyános-tölgyes

A sorban ill.  virágzásban a babérboroszlán (Daphne laureola) követi, mely 50-100 cm magas fényes levelű örökzöld cserje, valóban egy kis babérfára emlékeztet. A mediterrán tájakon járva Casablancától Jaltáig sokfelé láthatjuk, elterjedésének határát hazánkban a Bakonyban éri el, nálunk a Keszthelyi-hegységben ismert. Az erdészet tájátalakító tevékenységének következtében ma számos erdőtipusban előfordul – túlél, de legjobban az öreg, hűvös bükkösökben érzi jól magát, melyet a botanikusok el is neveztek róla nyugat-középhegységi bükkösnek (Daphne laureolae-Fagetum). Virágai zöldek, termése éréskor fekete.

babérboroszlán és virágja a vállusi erdőben

A harmadik hazai faj a henye boroszlán (Daphne cneorum) elődeinél jóval kisebb, szerényebb megjelenésű, „henye”, azaz heverő, alig arasznyi. Vidékünkön kizárólag a Keszthelyi-hegység dolomittömbjében találjuk, többnyire a gerincek északi zárt sziklagyepeiben olyan növényelőkelőségek társaságában, mint a magyar rozsnok (Bromus pannonicus), a sulyoktáska (Aethionema saxatile) vagy a lila csenkesz (Festuca amethystina). Néhol a fölé ültetett feketefenyők alatt is túlél.

henye boroszlán a keszthelyi „havasok” sziklagyepében

Legnagyobb állományai a csonka haza határain kívül rekedtek: Erdélyben Bánffyhunyad közelében, ahol a derék oláhok a védettség ellenére rendszeresen tizedelik, ill. az otthonunkat adó medence innenső szélén, Őrvidéken a „Kleine Ungarische Tiefebene” vegetációs tájban Cinfalva mellett, amit a sógorok Siegedorfer Puszta-ként hívnak. Mindkét helyen hasonló élőhelyi körülmények közt gipszes, márgás kőzeten él.  Finom és erős illatot áraszt, ezért Kalotaszegen riszeg virágnak hívják, régen a májusi ünnepek dísze volt.

A Riszegtető a riszeg virág nyílásakor, háttérben Körösfő

A henye boroszlán nálunk azonban nem elégszik meg a mészben gazdag meleg középhegységi termőhelyekkel, hanem a nyugati határon is előtűnik – bizonyára hűsölni jár oda. Ott a hűvös-csapadékos éghajlaton erdeifenyők árnyékában savanyú kavicson terem és emelt fővel jár, azaz kicsit fel is emelkedik. Ezen körülmények mérlegelésével alfaji rangra emelték (D. cneorum ssp. arbusculoides). Elterjedésének súlypontja az Őrségre és a Vendvidékre esik, korábban Zalalövő környékéről is jelezték – ott ma nem nagyon találjuk, még a szép új elkerülő útról sem látszik...

a henye boroszlán őrségi alfaja Iváncnál

Hazánkban mindegyik boroszlánfaj törvényesen védett. A jelenlegi erdőgazdálkodási gyakorlat miatt mindegyik veszélyeztetett.

A boroszlánok számos rokon faja él a környező hegyvidékeken, mint az Alpokban a stájer (D. striata), a Garda-tó mellett a Daphne petraea, vagy a nekünk kedves murányi boroszlán (D. arbuscula) a Kárpátokban.

A "Gestreifte Seidelbast" az olasz dolomitokban Madonna di Campiglionál az extrém ritka brentai törpekosborral (Gymnadenia buschmanniae) együtt nyílik

További rokonaikkal a Balkánon, de még a görög szigetvilágban (Kikládok) is találkozhatunk. Kínában élő fajai illedelmesen sárga szirmokat bontva ünneplik a kedves vezetőket. Aki szeretné a teljes nemzetséget részletesen tanulmányozni, a következő oldalon teheti:

http://www.seidelbast.net

Aki viszont a görög mondák hangulatát szeretné átélni, annak jó szívvel ajánlom a francia impresszionizmus két alapvető szimfónikus művének, Debussy: Egy faun délutánja és Ravel: Daphnis és Chloé balettzenéjének meghallgatását. Nem torrentes Mp3-on, hanem bakelit, vagy cd hordozón, hifi berendezésen.

https://www.youtube.com/watch?v=Ncz-D1Vf13M

https://www.youtube.com/watch?v=TC-EgZqzdz4

Daphne oleoides a frigánában Ciprus szigetén

Húsvét hétfőn

A négynapossá duzzadt ünnep végére már mehetnékem volt, így hát hétfőn délután nekiindultam hegyet járni. A változékony, borongós időben alig mozgott valaki, a madarak és fűnyírók is hallgattak. Örömteli sétámon a pölöskei Öröm-hegyen egyszer csak egy tábla állított meg. Az egykori szekérút szélén az egyik birtokon álló fára egy tábla volt felszögezve. Egy jól ismert, ellipszis alakú alumíniumöntvény, benne kékre festett körben a hazai természetvédelem címermadarával, a nagykócsaggal. A rajta lévő felirat alapján kihelyezésekor valamelyik fokozottan védett terület határát jelezhette.

Így Húsvétkor az ünneptől feltöltődve az ember galamblelkében nem a Ptk. paragrafusai törnek fel, hanem az ünneppel kapcsolatos szelíd gondolatok. De hát a hitnek is vannak alapvető törvényei, pl. a tízparancsolat. Annak 7. pontja: ne lopj, a 10.: mások tulajdonát ne kívánd. De te hegyiember elloptad ami nem a tiéd, megkívántad azt ami a miénk. Kedves tolvaj, te, aki elhoztad ezt a táblát a helyéről kedvetlenné tettél bennünk. Nyilván azt hitted, ez egy jó poén – sajnos el kell, hogy keserítselek: nem az. Meg az sem, hogy kiszögezed a fádra, mint Krisztust a Golgotán. Ez a tábla nekünk, magyar természetszeretőknek olyan, mint a hívőknek a kereszt, egyetemes, alapvető szimbólum. Ennek láttán tudjuk hogy jó helyen járunk, mert ahol ez a tábla áll, ott az van, amin az Úr hat napi dolgozott – természet, az élet temploma. Amit te, a hetedik napon összeeszkábált rongybábúja még nem barmoltál szét.

Munkácsy Mihály: Golgota

Aztán arra gondoltam lehet, hogy te vagy a Nagy Megfejtő és joggal tetted ki, mert a telkeden olyan természeti értékek vannak, amik különbek, mint ahonnan a táblát loptad, s a fokozottan védett természeti terület, belépni csak engedéllyel felirat új értelmet nyert. Így hát a birtokháborítás kihágását megvalósítva, a piros betűs tiltás ellenére benéztem a telkedre. Sajnos csalódtam, semmi extra, elszórtan gyümölcsfák, alatta gyomos, ill. átlagos gyepek akácsarjakkal, besorolásuk az ÁNÉR-ban E1xOB1, azaz gyomos, többnyire jellegtelen üde gyepek átlagos fajokkal. Védett élőlényt sem láttam, nyilván már rég kifűnyíróztad őket. A pincédet sem venné meg a skanzen, lepusztult, düledező kalyiba. Összességében a birtokod mintaszerű, az átlagos zalai elhanyagolt szőlőhegyi pusztulat. Ahogy sejthető volt, semmi szakmaiság nem indokolta a tábla önkényes elhelyezését. Bekopogtam, hátha ott vagy, jó lett volna megkérdezni, hogy mi motiválta tettedet. De nem találtalak, biztos a locsoláskor bekapott pálinkáktól elfeküdtél, nem volt erőd felülni a hegyi Kentaurodra, ahogy híressé vált stand uposunk mondaná.

a pölöskei "golgota"

Búcsúzóul arra kérlek/kérünk, hogy szedd le a táblát a +46,77715; +16,90500 koordinátájú fádról és vidd vissza oda, ahonnan leszedted. Ha azóta már pótolták, akkor szépen vidd be az illetékes nemzeti parkba, mond, hogy találtad. Persze ezzel kimeríted a 8. parancsban foglaltakat, de ha meggyónod, Isten talán megbocsátja – az a dolga – írta Varnus Xavér városunk egykori orgonistája, aki kb. úgy volt megbecsülve, mint ez a tábla…

........................................................................................

1 ÁNÉR - Általános Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszer

E1 - mezofil kaszálórétek (a zalai tájban a hagyományos kaszálással fenntartott, fajgazdag, nagy szénaprodukciójú üde rétek)

OB – gyomos, jellegtelen, fajszegény, csupán néhány faj tömeges előfordulásával jellemezhető gyöpp

Útilapulók

Az első tavaszi kiránduláskor az útszegélyek, árokszélek, parkolók, sitthalmok szemetes szürkéjében egy, tán a gyermekláncfű virágjánál is intenzívebb sárga virág üldögél, a martilapu (Tussilago farfara). Csöves és nyelves virágokból kört formáló un. fészkes virágzatát vörös, pikkelyekkel borított húsos szára tartja. Nyílást követően repítőkészülékes kaszatjai mint megannyi kis ejtőernyő kelnek útra a széllel, ekkorra már megjelennek tenyérnyi levelei is.

martilapu a Keszthelyi-hegység páratlan vegetációja alól kitermelt, útszélbe döngölt  (akár a természetvédelem) dolomitmurvában

Ebben az időben nyílik a vörös acsalapu (Petasites hybridus) is. Eredetileg a patakmenti magaskórós növényzet jellemző faja volt, ám a meliorációk, patakszabályozások, láperdő lecsapolások következtében ma többnyire antropogén, másodlagos termőhelyeken, utak, árkok rézsűjében  találjuk. A szár, és a virágzat is vörös színű, utóbbi virágzáskor arasznyi, később viszont 50-80 cm magasra megnyúlik. Ekkorra szárai végén hatalmasra nőtt, szürke fonákú „lapulevelei” jellegzetes, összefüggő ernyőikkel takarják el a termőhelyet.

Közeli rokona, a védett fehér acsalapu (Petasites albus) is nagyon hasonló, szára zöld, virágai fehérek, levélnyelei üregesek, a levélfonák pedig fehéren molyhos. Eredeti élőhelyei a nedves bükkösök csurgóvizes részei, patakmenti zónái.

nyíló vörös- és fehér acsalapu a szlovéniai Golte-csúcshoz vezető Radegunda-szerpentinen

hegyi patakot kísérő fehér acsalapus bükkösben a híres Rilai kolostornál Bulgáriában

ahol a tájat szeretik, értékeit megőrízve művelik: szabályozatlan patakpart acsalapu levelekkel, struccharaszttal szegélyezve a közeli szlovén Haluzeban

Vidékünkön mára mindkét faj megritkult, bár a vörös acsalapu helyenként az erdei utak mentén hosszan megtelepszik. Az ismert fehér acsalapu előfordulások száma tucatnyira csökkent. A martilapu még gyakori, igaz a számára megfelelő zavart, bolygatott felszínek és a mindenütt szaporodó szemétdombok száma örvendesen nő.

csalán- és jágerkendermezőben küzdő vörös acsalapuk Botfánál

Mindhárom faj Európában széles körben elterjedt, ezzel törvényszerűen megjelentek fosztogatói is. Rovarkárosítója a 15-22 mm hosszú acsalapu-ormányos (Liparus glabrirostris), akit sárga pöttyökkel telefröcskölt fényes fekete frakkjáról (vagyis sárga szőrfoltos szárnyfedőiről) ismerhetünk fel – szerintem Peter Gabriel fan, a Mester épp ilyen fénypöttyös kabátban énekli a Sledgehammer-t a Grooving Up turnén.

https://www.youtube.com/watch?v=RVUxgqH-y4s

Mint tudjuk, nem csak az emberek közt, hanem az állat- és növényvilágban is vannak a dolgosok mellett lusta, a mások által megtermelt javakra pályázó élősködők. A növényi kmk-sok (közveszélyes munkakerülők – retro kifejezés a szocialista időkből) ismert csoportja a vajvirágok, vagy szádorok. Hazánkban tucatnyi faj ismert, ezek közt az egyik legritkább a lapukon élősködő martilapu szádorgó (Orobanche flava). Ő sem a munka, hanem az acsalapu mellé áll, majd a gazdanövényre csatlakozva a „készételt” szívja el kéretlenül.

néha mindhárom  lapu  együtt nő   -   a károsító ormányos és az élősködő szádor (szádorfotó: Sulyok József)

Foganőtt fű

A magyar nyelvben az összetett szavak gyakorta a forrásszavak, nevek eredeti tartalmától merőben eltérő értelmű, néha mulatságos, vagy nagyon más jelentést kapnak. Jó példa erre térségünkben néhány település neve (korábban épületes reggeli rádióműsorban celeb műsorvezetők is poénkodtak velük): Porn+Óapáti > Pornóapáti, Kemend+Ollár > Kemendollár. Szarvaskenden a kocsmahivatalba lépve persze elgondolkodik az ember, hogy anno a jegyző nem itt fordította-e meg a kérdést: Kend szarvas? Az élőlények elnevezésében is vannak hasonló példák, mint a lótetű, lódarázs, bikapók, de az hogy fogasír? A választ a korabeli foganőtt fű elnevezés adja, mely bizonyára a nemzetség több fajánál is megjelenő rügyekre utal és talán a német Zahnwurtz fordítása. A latin dente (fog) szó különben több növény tudományos nevében is megtalálható, mint pl. a tarka pettyeskosboréban (Neottiante tridentata – háromfogú)  a mézajak háromosztatúságára utalva, vagy a kakasmandikónál (Erythronium dens-canis - kutyafog), ahol a névadók a növény két nyúlványú hagymagumóját vélték házőrzőink  fogához hasonlatosnak.  A hazai határozókban többnyire egybeírva találjuk, de Priszter Szaniszló 1956-os Növényneveink, vagy Simon Tibor 1992-es A mo-i edényes flóra határozójában fogas-ír formában jelenik meg. Egy biztos, a Magyar Fűvészkönyvben 1807-ben a Dentaria nemzetség magyar neveként fogasír szerepel. Ezt, a hazai botanika alapkövét jelölő művet pedig olyan tudós emberek jegyezték, mint Diószegi Sámuel Debreczeni Prédikátor és Fazekas Mihály Fő Hadnagy. Utóbbi név talán annak is ismerősen cseng, aki az irodalomórákon a torpedózást és galacsinlövöldözést megunva néha felkapta a fejét, hiszen „zoológiai” témában is maradandót alkotott Döbrögi uram móresre tanításának történetével…

A Fűvész könyv címlapja - a katona és botanikus Fazekas Mihály, a Ludas Matyi szerzőjeként vált ismertté

A fogasírek a Brassicaceae, keresztesvirágúak családjába tartoznak, így virágaik jellemzően négyszirmúak, a szirmok kereszt alakban helyezkednek el. Termésük az idén épp 210 éves műben igen érzékletesen jellemzett: „betzőke 2-rekeszű; kopátsai tövönn kipattanvánn kunkorogva foszlanak fel”.

A fogasír nemzetségnek a csonka hazában négy faja maradt, ezekből területünkön három ma is megtalálható. Legkorábban a bókoló fogasír (Dentaria enneaphyllos) virágzik, mely a tavasz első virágai közé tartozik. Nem túl gyakori és népes állományokat sem alkot. Március elején már kinyílnak lehorgasztott fejű vajsárga virágai, melyek a palástszerűen kiterülő levelek előtt valami kollektív bűntudatottól sújtva lehorgasztott fejjel kémlelik a földet. Népi neve sem túlságosan hízelgő: büdös paponya. Termőhelye jól behatárolható, mindig a zárt üde erdők, bükkösök, gyertyános-tölgyesek hűvös völgyeiben, mélyen bevágódott vízmosások, löszszurdok oldalán, gyakorta északias, csigatalpak fénylő nyomaival felparcellázott talaján találjuk – nem ritkán a gyepszint egyedüli lakójaként.

bókoló fogasír Surd mellett - múzeális kép, az erdőt azóta már kivágták - terv- és mintaszerűen

Néhány héttel később követi az erdők virágszőnyegéből kimagasodó hagymás fogasír (Dentaria bulbosa), melynek rózsaszín-fehér virágai már emelt fővel várják a beporzókat áprilisban. Nevét a száron a levelek elágazásában magányosan üldögélő kis barna hagymákról kapta.

hagymás fogasír, virágai és hagymája az egerszegi Alsóerdőn

A nemzetség harmadik tagja már sokkal ritkább, csupán a Dráva mentén ismert néhány előfordulása. Ez a védett hármaslevelű fogasír (Dentaria trifolia), mely kis hazánkban csak a mediterrán szigetként ismert Zákány-Őrtilosi dombsorban találja meg létfeltételeit, az egykori Illíria területének klímáját. Itt árnyas, üde völgyekben bújik meg, nem finnyás, az akácok alatt is túlél.

a hármaslevelű  fogasír "Légrád szőllőhegyén", a mai őrtilosi Látó-hegyen

A tágabb környékre kitekintve meg kell említenünk még két fajt, melyek egykor a „nagy Magyarország” területén éltek, de szerencsére a történelemmel, ide-oda húzogatott országhatárokkal, jövő-menő politikai rendszerekkel nem nagyon törődve a horvát, szlovén (olasz) hegyek bükköseiben ma is vígan virágoznak. A soklevelű fogasír tudományos leírása hazai vonatkozású, auktorai a magyar Waldstein és Kitaibel, akik Dentaria polyphylla néven írták le, ma a hálás utókor már Kitaibel-fogasírként (Cardamine kitaibelii) jegyzi. A szlovéniai Postojnai cseppkőbarlang környékén a piros virágú ötlevelű fogasírra (D. pentaphyllos) is rábukkanhatunk, de ha a gyereket a tavaszi szünetben Velencébe visszük pihenni (mert megérdemli), az Alpok dél-keleti előhegyeiben is megcsodálhatjuk pl. a Montefoscan, ahol a dallamos Dentaria a cinque foglie névre hallgat.

soklevelű, vagy Kitaibel fogasír                       ötlevelű  fogasír

A fogasír-sort környékünktől távolabbra egy másik piros virágú hazai faj teszi teljessé, a védett ikrás fogasír (Dentaria grandulifera), mely igazi kárpáti endemizmus (bennszülött faj). Elterjedése a Kárpátok karéján a Fehér-Kárpátoktól Aradig tart, de nagy örömünkre „leereszkedett” hozzánk, az Északi-Középhegységben is megtalálható.

ikrás fogasír a Tarna-vidéken

Persze az idő halad és a botanikusok sem pihennek – így időközben a Dentaria-kat átsorolták a Cardamine, vagyis kakukktorma nemzetségbe, ami egy újabb jópofa név. Ennek megfelelően a felsorolt növények új tudományos neveket kaptak (lásd: Új Fűvészkönyv), a magyar elnevezések azonban nem változtak. Azért a kakukktormák közt is akad néhány érdekesség, majd sorra vesszük őket, ha megszólal a kakukk!


Kökörcsinék 1.

Sok természetbarát számára az igazi tavasz a kökörcsinek nyílásával érkezik. A megsárgult tavalyi gyepben megjelenő lila és feketés színű bundás virágok eleganciája valóban lenyűgöző. A virágok szépsége Áprily Lajost is megihlette, kilenc versében is említi, köztük a Tavaszi háború-ban:

„Gallyak hegyén s rejtett magokban

aludtak még a szép szinek.

Csak az avarban  leskelődtek

bolyhos leánykökörcsinek.”

a „leskelődő”

Neve népünk türk eredetére utal; a török kök szóból származik, melynek jelentése kék. A nemzetség tudományos nevét a virágok harangra emlékeztető alakjáról kapta (olaszul pulsare - harangozni). Napfényben a leplek szétnyílnak és láthatóvá válik a sok sárga porzó és a köztük kiemelkedő bibeszálak. Beporzói méhek, és poszméhek, utóbbiak látogatását a virágok ritmikus hajlongással akceptálják. Népszerűségét jelzi, hogy 2011-ben hazánkban az év vadvirágának választották. Ismertségét számos népi neve erősíti: kokasharang, lókökörcsin, kikirics. Mérgező, a legelő állat nem bántja, bár ennek némiképp ellentmond, hogy a virágokat az őzek gyakorta lecsipkedik.

Hazánkban öt faja él, ebből térségünkben kettő vált ismertté, a leány- és a feketekökörcsin.

A március elején nyíló leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) előfordulása Közép-Németországtól a Kaukázusig tart. Elterjedési térképét nézve látszik, hogy annak súlypontja a Kárpát-medencére és környékére esik, így a faj fennmaradásának felelőssége a mi vállunkat (és lelkiismeretünket) is terheli.

a leánykökörcsin elterjedés Európában (forrás: Flora Europaea Digital Database, Helsinki)

A leánykökörcsin az észak-zalai dombok izolált, szoba nagyságúra zsugorodott sztyepprétjein, reliktum erdeifenyveseiben több helyen is fennmaradt. A táj intenzív használata már több évszázadra tekint vissza, melyet a történeti térképek (http://mapire.eu/hu/) mellett autentikus források, a helybéli nagymamák is mindig megerősítenek: „ jaj kedvesem, itt minden zsebkendőnyi főd művelve vót”, persze rögtön hozzátéve „nem ám mint most… micsoda időket élünk, az öregek forognak a sírjokban”. Valóban, ha megnézzük a régi térképeket, de akár az 56-os forradalom idején készült – a titkosítás alól mára feloldott - légifelvételeket, látszik, hogy a zártkertként jegyzett településrészeken tényleg minden dombhát szőlő, gyümölcsös és kert volt. Abban a tájban a kökörcsinek – és sok más élőlény - csak a szőlőhegyek gerincén felhagyott keskeny mezsgyéken, művelésre alkalmatlan meredek, vagy északias lejtőkön tudtak fennmaradni. Persze ezeket a kis gyepeket is hasznosították, de a kaszálás idejére a „kökik” már magot érleltek. Legfőbb ellenségük, a bajszos és a berregős (damilos, ill. tologatós forgópengés fűnyíró) még nem volt feltalálva. A lelőhelyek közelében a falvakban mindenütt ismerik, Nemesrádón szunnyadónak hívják, ami valóban nagyon kifejező.

virágzási stációk: a szunnyadó, a bimbós és a kinyílt virág

kökörcsinvirágzás az Egerszeg-Letenyei-dombságban

A leánykökörcsin a Keszthelyi-hegységben is megtalálható, lejtősztyeppek, sziklagyepek lakója. Nagymértékben veszélyeztetett, számuk az utóbbi 30 évben drasztikusan lecsökkent, oka minden esetben az emberi tevékenység. A Balaton-part belterületeinek közelében lévő állományokat többnyire a kiskertekbe menekítették, „nehogy bajuk essék….”. Nem is oly rég a györöki Garga-hegytől Becéig az erdő és a telkek szegélyében gyakori volt, ma a tóra néző paloták kerítéssel védett, szépen nyírt gyepében túlélése elég reménytelen.

virágzás a Rezi szőlőhegyen

A hegység nyugati oldalán élő népes állományára a keszthelyi egyetem tanára, Szabó István már 1983-as közleményében felhívta a figyelmet. A terület sajnos a nemzeti park határán kívül esik, így ezek a páratlan értékű gyepek az új telkek kialakításával és beépítésével napjainkban tűnnek el végleg. Persze paradox módon mindenki a természet áhított közelségéért építi oda a saját kacsalábonforgóját…

geológiai szelvény? nem, alapozzák a házat és a kökörcsinek jövőjét Cserszegen

Napjainkban a kökörcsinekre számos veszély leselkedik. A hegység belsejében néhány rejtőzködő „sasbércen”, sziklaormon maroknyi állományok küzdenek a fennmaradásért, őket a betelepített muflonok, nagymértékben felszaporodott egyéb nagyvadak taposása tizedeli. Nyugatabbra, a löszdombokon a távolra szakadt örökösök által magára hagyott gyepeket, a csekmet-et (ősi besenyő kifejezés Zalában, jelentése elhanyagolt, rendetlen növényzet) a környező parcellák rendszerető highlander-ei gyakorta felégetik, szerencsés esetben a virágok nyílása előtt. Ám a szerencse forgandó… Az erős tövek persze az avaron gyorsan végigfutó tűztől nem (mind) pusztulnak el, de oda a szaporulat. Olyan ez, mintha a telepesen költő madarak tojásait a fészekkolónián mind összetörnénk.

hamubasült kökörcsin a Sárvíz-menti szőlők közt a megyehatár közelében

A településektől távol eső populációk sincsenek ma már biztonságban, soraikat a rendszer és rendszám nélkül száguldozó motorosok és a megújuló energiaforrás programjának téves értelmezéséből fakadó, „minden fát vágjunk ki és daráljunk le” mozgalom sztahanovistái egyelik. A terület természetvédelmi értékei felett őr-ködő szerint ez rendben van, honnét tudnák a szegény elkövetők, hogy melyik terület kié, meg mire kell vigyázni, nem lehet mindenki geodéta meg botanikus! Szabadság van, vagy mi…

multifunkciós vonalas létesítmény: a termőhely fakó egyhangúságát feloldó, a kökörcsinek kóros túlszaporodását szabályozó, a horizonton szelíden egyesülő friss nyompár a gondosan átgondolt fakihordás beszédes mementója a Vergyálomon.

A leánykökörcsin törvényesen védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Nem mellékesen Natura 2000 jelölő faj és a termőhelyei is mind un. jelölő élőhelyeken találhatók. Az elhibázott területkijelölési koncepció következtében csupán a Keszthelyi-hegységi állományok kerültek be a hálózatba, az észak-zalaiak közül egy sem. Két termőhelye Zalaszentgróton és Kemenden helyi védettség alatt áll, ám ezek sorsa a megfelelő kezelés hiányában meglehetősen kérdéses.

az utolsó tövek az egykori akasztódomb elbányászott homokfalán Kemenden

Mára a kertészetekben, piacokon árulnak cserépben nevelt növényeket, melyek többnyire a közönséges vagy európai kökörcsin (P. vulgaris) szaporításából származnak, de kertészeti színváltozatok is szerepelnek a kínálatban. Ha valaki szeretne a kertjébe, inkább ezeket ültesse, a természetben megmaradt utolsó állományait hagyjuk békében – szaporodni.

magról nevelt leánykökörcsin kiskertben

Csillagok az avarban

A márciusi erdő barna avarszőnyegét a hóvirág fehér harangjai mellett gyakorta kis kék fényspotok színesítik. Mint a csillagok az éjszakai égbolton, úgy világít itt lenn a sok csillagvirág. A virágok elrendezése a növényvilágban megszokott szabályos geometriai formát követi: a hat lepellevél egymással 60 °-os szöget bezárva alkotja a teljes kört. A csillagvirágot korábban egy fajként kezelte a tudomány, míg a közelmúltban Speta cseh botanikus több fajt különített el, ezekből a dél-nyugat dunántúli tájban kettő is megtalálható. A tavaszi erdőben gyakori kísérői a szellőrózsák, keltikék, hóvirág, tavaszi tőzike, kisvirágú hunyor, vagy a ritka kakasmandikó. Egykori erdők tanújaként a szőlőhegyi gyümölcsösökben is rábukkanhatunk túlélő állományaira.

tavasz a tölgy-kőris-szil ligeterdőben Lentinél

A két faj első ránézésre egyformának tűnik - két átellenesen álló levél a köztük növő hajtással, a végén ülő kék virágokkal. Ám, ha figyelmesebben megnézzük, a különbségek láthatóvá válnak. A nyugati csillagvirág (Scilla drunensis) hajtásvége vörös, virágbimbója és a lepel egységesen égszínkék: a dél-zalai területeken terjedt el a folyómenti keményfaligetekben (Mura, Kerka, Kebele), ill. a löszdombokra felkúszó gyertyános-tölgyesekben.

nyugati csillagvirág a Kerka mentén

A ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) bimbója szürkészöld, a lepel kék, vagy ibolyás, töve fehér foltú, a hajtásai barnásak. A megye északi területein található, a Zala völgyét kísérő meredek dombok lábánál, a szőlők közti erdőfoltokban, gyümölcsösökben, horhosok szélén, de a Keszthelyi-hegység erdőiben is még gyakori. Természetes előfordulásai többnyire a bükkös, gyertyános-tölgyes erdők nedvesebb völgytalpi területei, a szárazságot, teljes napfényt nem bírja.

ligeti csillagvirág Rezinél

A csillagvirág beporzói hártyásszárnyúak: leggyakrabban háziméhek, de pöszörlegyek, poszméhek és egyéb legyek is megfigyelhetők a virágot látogató rovarok közt. Érett magvaikat hangyák terjesztik.

a nagyobb állományokban mindkét fajnál felfedezhetünk fehér színű példányokat.

vitalitása lenyűgöző, leromlott termőhelyeken, váratlan helyeken is találkozhatunk vele. A gyomos, benzingőzös útpadkákban is képes tovább élni, gyakorta együtt a hóvirággal.

A természetes erdők helyére telepített akácültetvényekben is túlél, persze hogy meddig, arról még nem készült szakdolgozat. Letenye felé a szőlők alatti szántóban a csillagvirág a kukorica protodór torzói közt küzd az életért. Korábban rét volt itt, amit persze nemrég feltörtek, majd mélyszántással előírásszerűen művelnek. Ám a növények az agrártámogatás zord előírásaival dacolva továbbra is mosolyogva tekintenek az égre, középső lepellevelükkel a Rolling Stones koncertekről jól ismert nyelv-pózt formálva.

tavaszi "gyomok" a szántón

Nagyobb állományait a helybéliek többnyire ismerik, így nem ritkán a kiskertekben tűnik fel, vagy a söntéspultok díszévé válik. Aggódó védelmezői a virágtolvajok útját hordókkal torlaszolják el, a fázós töveket pedig a fóliasátorból megmaradt neylontakaróval óvják a csípős márciusi hajnalokon...