Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

A kakukk tormái

A fogasírek bemutatásakor ígértem, hogy a kakkuktormákat is sorra veszem, ha megszólal a kakukk. A faliórák madara már rég megérkezett és vidáman kiabál mindenütt, sőt tojásait is annak rendje és módja szerint kiadta a béranyáknak, akik azóta már bizonyára fel is nevelték őket – saját fiókáik vesztére. Hát nézzük a tormáit. A Cardamine nemzetség (népi nevei: réti tormafű, kakuk pökte fű) fajainak többsége a tavasz gyermeke. A március végi, még többnyire fakó tájban egy kis filigrán növény hozza arasznyi vékony szárán fehér kis virágait, a borzas kakukktorma (Cardamine hirsuta). Termései az elálló kocsányon felállók. Vidékünkön ma még gyakori, helyenként pionírként viselkedve nagy területeken lepi el az ugarokat.

borzas kakukktorma a Pusztacsatári templomnál

és a zalaszentlászlói szőlőhegy ugarán az innovatív tájhasználatból adódó telepített lucos és akácos szomszédsággal

Fivére a réti kakukktorma (Cardamine pratensis agg.) is jellemző tagja a tavaszi réteknek. Valójában egy ma még nem kikutatott fajcsoportról van szó, melynek taxonómiai tisztázása várat magára. Előfordulásai a Zala, Kerka, Kebele, Cserta menti kaszáló- és mocsárrétekhez köthetők, ahol áprilisban nyílik. A szőlőhegyek, gyümölcsösök, gesztenyések, falusi telkek végén, tókák mellett is gyakorta megtalálható. Ahol jól érzi magát, még a vizesárkokban is felszaporodik, így díszítve a lepusztult falvak utcáit.

réti kakukktorma a bagodi Zala-réten

a Kebele menti réteken április elején

a Kerka menti tavaszi kiöntésekben

nedves réten Petőhenyénél

virágzás Bödeháza árkaiban        és a zalaszombatfai út mentén – a kátyúkat követve a traktor kaszája hol feljebb, hol lejjebb fog, a kakukktorma és a szittyó állománysűrűségét akaratlanul szabályozva.

együtt a testvérek - borzas és keresztes kakukktorma Zalaszentlászló gesztenyésében

Az erdei kakukktorma (Cardamine flexuosa) a zalai erdők dísze, országos viszonylatban  legjelentősebb állománya a dombság erdőiben lakik. Az erdei pocsolyák, források, keréknyomok, valamint a vadaknak tolólappal kialakított erdei vadfürdők ritka lakója, főképp a Göcsejben találjuk.

mesterséges dagonyázóhely és erdei kakukktorma a novai erdőben

A források, égerligetek, tiszta vizű patakok lakója a keserű kakukktorma (Cardamine amara) – nevét levelének ízéről kapta. Állományai mára drasztikusan visszahúzódtak; az élőhelyeit jelentő források száma rohamosan fogyatkozik, az égeresek és patakok vize pedig a szennyezések, valamint a szinte a „patakba lógó” szántókról bemosódó agrokémiai anyagoktól válik olyan oldattá, amit a növény (és sok más forráslápi faj) már nem képes tolerálni. További súlyos gondok okozója a nagyszámban felszaporodott nagyvad állomány, mely a patakokban, főképp az időszakos folyásúakban taposásával, dagonyázásával degradálja az termőhelyet.

terméses keserű kakukktorma vadak által széttaposott forrásnál Németfalu mellett

A sort a nyáron nyíló virágrugó kakukktorma (Cardamine impatiens) zárja, mely a zalai lomboserdőkben még gyakorinak mondható. Nevét onnan kapta, hogy az érett becő felnyílása után a legkisebb érintésre több méterre „kirúgja”, kilövelli az érett magokat, így segítve a faj terjedését.

virágrugó kakukktorma és becőtermése

A nemzetség további két hazai tagja vidékünkön nem él. A kisvirágú kakukktorma (Cardamine parviflora) Sopron környékén és a Tiszántúlon honos. A hármaslevelű kakukktorma (Cardamine trifolia) csupán Kőszeg mellett merészkedik be az országba. Bizonyára fényérzékeny, hisz a hegyvidéki nedves patakvölgyekben, sötét lucosokban érzi jól magát, legközelebb az Alpok előhegyein láthatjuk.

hármaslevelű kakukktorma a szlovén hegyvidék lucosában Menina Planinán

zenei ajánlatom a Kakukkdal az Ultraviolettől, amiben a gitár behangoltsága épp oly téveszme, mint a kakukk szülői gondoskodása

https://www.youtube.com/watch?v=u4BWy8gNotE

Erdäpfee Blues

Vannak napok, mikor az ember úgy érzi, hogy a jóisten a tenyerén hordja. Most nem azokra gondolok, mikor 2-3 veszélyes, majdnem karambolos forgalmi szitut megúszva hazamegy és remegő lábbal leteszi az autót, hanem amikor valami régen várt, vagy rég látott, az emlékekben bevésődött kép, dolog újra megtörténik, a déjà vu életre kel. A napokban Észak-Zalában járva két ilyen élményem is akadt. Először Zalabérben láttam meg egy lovas kocsit. Mint a mesében, ill. gyermekkoromban, szépen elkészített/felújított szekér, oldalain előírásszerű fűzfonattal, elegánsan ügető két fehér (szürke) lóval, melyek patáinak ritmikus osztinátó fémes-fényes hangját már oly régen nem hallottam.

a kocsi a két szürkével

Aztán a hazaúton – szokásomhoz híven erdőn-mezőn, földúton át – a Vergyálom lábánál újabb csoda várt, krumplit töltöttek. Nem John Deer 9330-as (37 250000+ÁFA) légkondis, GPS-szel vezérelt traktorral, hanem lóval. Megálltam és csak néztem, hogy van még ilyen. Aztán elgondolkodtam, hogy hova jutottunk, hogy ami évszázadokig természetes látvány volt a tájban, az a mindent átalakító „fejlődés” során hogy tűnt el, szinte nyomtalanul. Megkérdeztem, hogy fényképezhetek-e, mire azt mondták, hogy hát persze.

krumpli (és hasznos idő) töltés a zalakoppányi határban

Kérdeztem, hogy miért így, mért nem a hatékonyabb, gyorsabb traktorral... Meg is kaptam a tökéletes választ: „Mert szeretjük tudni, hogy amit eszünk az egészségesen, vegyszermentesen lett megtermelve. Nem járunk a multiba pénzér venni a betegséget” Milyen igazuk van. Ennyi. Egy évben kb. húsz Szultána, Szulejmán és hasonló veretes never-ending tv-műsorok epizódidejét beáldozva megtermelik maguknak az egészséges élelmiszert. Amíg a férfiak töltötték a krumplit, addig a lányok, asszonyok vödörbe szedték a krumplibogarat. Nem permetezték, porozták, ősi paraszti módszert alkalmazva mechanikus úton távolították el az Amerikából kéretlenül érkezett bogár minden formáját – pete, lárva, kifejlett példányok – majd annak rendje s módja szerint, a krumplibogarak létjogaira fittyet hányva nem túl humánusan  biomasszává pépesítették a bogársereget. Szerencsére állatvédők nem jártak arra, így a tömeggyilkosság nem került a médiák címlapjára. Hazafelé eszembe jutott, hogy a korábbi években a krumpli ültetés előkészítését is láttam, szintén lóval.

krumpli ültetés előkészítése Rezinél szép muraközi lóval (azt hiszem erre mondják, hogy kendersörényű, sárga)

Az emlékkép egyetlen szépséghibája a főfedőkben rejtezett, gyerekkoromban a lovakat vezető emberek még svájci sapkát hordtak. Ez ma már végérvényesen lecserélődött az unisex baseball sapkára...

Otthon valahogy „véletlenül” a modern jazz nagy öregének, Joe Zawinulnak My People c. lemezét tettem be a lejátszóba. Józsi bácsi, akinek apai nagyanyja kaposvári cigánylány volt, igen szerette a krumplit, aminek némi alapot adott, hogy szociáldemokrata apja a vörös Bécs összeomlása, majd ezt követően a nyilasok uralomra jutásakor elveszítette állását, így sokat éheztek - egy kiló disznózsír 100 márka volt, ami akkor egy havi fizetéssel ért fel. Ma Bécsben járva a hihetetlen jólét láttán elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy ott ez 80 éve megtörtént…

Zenei ajánlatom a wold music egyik alapvető lemezén Joe Zawinul: Erdäpfee Blues-a, melyben bécsi tájszólásban énekli: „I brauch Erdäpfee”, vagyis szükségem van a krumplira. Az öreg malibui otthonában a konyha edényzete értelemszerűen bécsi volt, ahol rendszeres volt a kedvenc Idaho-burgonya sütögetés – míg egy nagyobb tűzben nem csak a krumplik, hanem majdnem az egész ház is porrá nem égett…

https://www.youtube.com/watch?v=W-C2KE03ksM

Joe igazi bécsi dialektusban dalol, ahogy az egyik kommentelő írja: typical "vienna slang"

"greste erdäpfee, mit butta, oder mit sauarahm. jo dee moog iii"

A Mester élete és munkássága Gunther Baumann: Zawinul Életem a jazz c. remek, olvasmányos könyvében olvasható.

Aki hazai zsákos burgonyát szeretne, annak a Sziámi: Két krumpli c. dalát ajánlom:

https://www.youtube.com/watch?v=86nof3Mlskw

Szent Péter kulcsai

Mielőtt valaki naivan azt hinné, hogy bűnös életét követően a mennyországba jutáshoz vannak tuti tippjeim, sajnálattal kell közölnöm, hogy nincsenek. Továbbra is csupán növényekről van szó, méghozzá egy népes rokonságot fenntartó, hazánkban is ismert nemzetségről a kankalinokról (Primulaceae). Nevezékük a régi hazai botanikai irodalomban eléggé kaotikus, így nehéz kideríteni, hogy egykori népi elnevezései igazából melyik fajra vonatkoznak:Szent Péter kulcsai, guggon ülő, sárga kikerics, égi kincs, kaczinka, kásavirág, keztyűvirág, kükörcs, Szent György virág, lúdláb. A dolgot nem könnyíti, hogy a Magyar Királyság hegyein is számos fajuk élt (él ma is). Kis hazánkban jelenleg öt fajuk található, a tavaszi kankalin kivételével mind védett, a cifra és a lisztes kankalin fokozott védelmet élvez.

A nyugat-dunántúli tájban van egy kis védett virág, amit minden őslakos jól ismer, a szártalan kankalin (Primula vulgaris). Errefelé úgy hívják, hogy zsibavirág, ami a virágok színének a kikelt kislibák sárga pihetollaihoz való hasonlóságára utal, és persze akkor nyílik, mikor azok kibújnak a tojásból. Hazai védelmét igazából nem tudni mi motiválta, ha van faj, aminél nem indokolt, akkor talán ez az eset az. Természetes élőhelyei a lomboserdők, ahol elszórtan magányosan, vagy néhány töves állománnyal van jelen. Mint egy házi kedvenc, követi az embert mindenhová, a megművelt tájban, szőlőhegyeken, gyümölcsösökben, kertekben fölös számban fel is szaporodott. Rafinált jószág, a hatékonyabb szaporodást elősegítendő virágai két alakban jelennek meg, egyikben a bibe áll ki a pártából, a másiknál a porzók, így a beporzást végző hártyásszárnyú közmunkások számára a kombinációs agymunka jelentősen csökken, csupán a begyűjtés, kaptárba szállítás feladatára kell koncentrálniuk.

bimbós és virágzó szártalan kankalin

zsibavirág a zalaszentlászlói gyümölcsösben

és Zalaszentgyörgy XIII. században épített templomának temetőjében

Kankalinunk Baranyától Sopronig gyakori, de a Bakonyban is jól érzi magát. Vidékünkön a Keszthelyi-hegységig mindenütt él, a dolomithalmokon azonban átadja helyét a tavaszi kankalinnak (Primula veris), mely aztán a bokorerdőkben, cseresekben veri fel  tanyáját. A két faj találkozási zónájában persze megjelenik természetes hibridjük is (Primula x polyantha), mely olyan, mintha a növény gondoskodóan egy kis szárat növesztett volna virágainak a jobb kilátás érdekében.

kankalinok:     szártalan                                 hibrid                                       tavaszi

Azonban a Balaton nyugati sarkán emelkedő szépséges hegyeket nem véletlenül hívta Almádi Tanár Úr1 Keszthelyi-havasoknak. Az Alpok, ill. a szubmediterrán tájak növényzetének számos eleme megtalálható, melyek közül kiemelkedő jelentőségű egy újabb rokon, a medvefül, vagy cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) előfordulása. Az alapfajjal az Alpokban, Kárpátokban járva sokfelé találkozhatunk. Hoffmannék 1903-ban szemléletesen jellemezték: „Terem Trencséntől Sárosig főleg mészkőhegyeken és szakadékaikat, falaikat helyenként ezerszám lepik be, leírhatatlan diszt kölcsönözve nekik.”


Amint látszik Lótnak nem csak asszonya, hanem rinoja is visszanézett, így most kankalinok színesítik álmát a Karavankák ormán

a cifra kankalin a Keleti-Alpok legszebb védőbástyáján, a tiszta időben Göcsej tetejéről, a Kandikóról is látszó Raxalpe-n

A cifra kankalin térségünkben csupán két helyen maradt fenn, csak a hűvös, északi függőleges sziklafalakon él. Az éghajlatváltozás komoly gondok elé állítja, a növekvő meleg elöl lassan nincs már hova bújnia. A közösségi hálón gombamód szaporodó, engedély nélkül mindenhova becsörtető, a vaddisznótúrásokkal felérő kifekvéseket hátrahagyó fajvadász kocafotósok számára sajnos pontos lelőhelyi adatokkal nem szolgálhatok...valahol a Ráktérítőtől délre, a greenwichi 0° hosszúsági körtől keleti irányban érdemes kutakodni.

A cifra kankalin a Keszthelyi-havasokban

A nemzetség hazánkban honos negyedik sárga virágú tagja a sugár kankalin (Primula elatior), az Északi-Középhegység polgára, felénk nem él. Ha látni akarjuk, akkor a Bükknél közelebb, a szomszédban keressük, a horvát tengerpart magashegyein (Učka, Velebit), vagy a  szlovén Alpokban.

A sugárkankalinok a Velebit rétjein az elszökdösni akaró bodzaszagú ujjaskosborokat terelgetik.

A rokonság ötödik hazai faja rózsaszín pártát visel, ő egy dolgos, mára kihalóba lévő szakmát, a molnárokat képviseli. „Fonákuk…fehér porral behintettnek tetszik, lisztes”: ő a lisztes kankalin (Primula farinosa). A balatoni flóramű szeerzője, Borbás Vince a Hévíz melletti, XIV. századi Egregyi templom alatti húzódó patakvölgyben az 1890-es években még bőven találta. Ám a templom védőszentje,  Alexandriai Szent Katalin figyelme is időnként lankad, így a réten már hiába keressük a növényt. Ma a terület a hévízi területfejlesztések forró pontja, a láp – nem láp huzavona helyszíne. A piachoz megépült bekötő út elkészülte óta némi csend honol, ám az út mellett kajánul a láp törvényes védelmét hangsúlyozó 大字報2 táblák mellett – biztos ami biztos – a rét irányába a csatlakozás azért megépült… A lisztes kankalin mára a Balaton-felvidék két ikonikus helyszínén maradt csak fenn, ahol a szakemberek a faj fennmaradásáért küzdenek.

A lisztes kankalin a léprétek mélyén

A lisztes kankalin a felvidék védelmére 1997-ben megalakult nemzeti park címernövénye, sokak szerint a legszebb hazai parki lógó volt, míg az univerzumi mélységeket hordozó nokedli szaggatóra le nem cseréltetett. De ne legyünk igazságtalanok, sok hasonlóság van a galaxisok mozgása és nagyanyám fakanalának a nokedli tésztában való Möbius-útja, valamint a forró vízbe pottyanó galuskák és a csillagok random örvénylő forgása közt, ez maga a szférák párhuzamos tánca a végtelenben.

Képtalálat a következőre: „balatonfelvidéki nemzeti park logo”

 

Végezetül egy kis aktuális tudomány: a géntechnológia fejlődése és alkalmazása az élet és a tudomány számos területén robbanásszerű eredményeket hozott. Alkalmazása ahogy a bűnüldözésben, úgy a botanikában is mindennapossá vált. Persze itt nem a gaz gazokat, hanem a növények rokonságát igyekeznek felgöngyölíteni. Ennek a feltáró munkának egy aktuális, ide vágó eredménye Polina Volkova és társai cikke: Colour polymorphism in common primrose (Primula vulgaris Huds.): many colours–many species? Ebben a címben is megfogalmazott ahány szín – annyi faj? kérdéssel kapcsolatban arra az eredményre jutottak, hogy a Kaukázustól a brit szigetekig elterjedt, a sárgától a pirosig minden színben pompázó, hasonló megjelenésű zsibavirág mind közeli rokon, egy a pedigréjük.

Egy ábra a cikkből: a vizsgált Primula vulgaris haplotilusok földrajzi mintázata

- Primula abchasica a Kaukázusban – Sramkó Gábor fotója

Pihenésképp, aki kedveli a rinokat, az nyilván a dinokat is, nekik kötelező hallgatmány a King Crimson Dinosaur c. dala a dupla-trió felállásban. Adrian Below remek szövege a paleontológiát az állat szemszögéből megközelítve:

https://www.youtube.com/watch?v=pl2AySUVYGw

Long ago and far away in a different age.
When I was a dumb young guy.
Fossilized photos of my life then.
Illustrate what an easy prey I must have been.

...Standing in the sun, idiot savant,
something like a monument.

I'm a dinosaur, somebody is digging my bones!!!
I'm a dinosaur, somebody is digging my bones!!!

Ignorance has always been something, I excel in.
Followed by naivete and pride.
Doesn't take a scientist to see how.
Any clever predator could have a piece of me.

...Standing in the sun, idiot savant
something like a monument.

I'm a dinosaur, somebody is digging my bones!!!
I'm a dinosaur

...When I look back on the past,
it's a wonder I'm not yet extinct.
All the mistakes and bad judgements I made,
nearly pushed me to the brink,
it doesn't pay to be too nice,
it's the one thing I have learned.
...Still, I made my fossil bed
now I toss and turn

I'm a dinosaur, somebody is digging my bones!!!
I'm a dinosaur

A szférák zenéje iránti érdeklődőknek a nemrég elhunyt japán mester, Isao Tomita pazar szintetizátor-festmény albumait ajánlom: The Planets, Kosmos, Space Walk – Impressions of an Astronaut, Mind of the Universe, Back to the Earth.

------------

1 Dr. Almádi László a Georgikon Egyetem ma már nyugdíjas tanára, kiemelkedő tudású és mély himánumú botanikusa, a Keszhelyi-hegység kutatója.

2 大字報 >  tacepao

Pelikán elvtárs virágoskertje

Alapvetően nagy tisztelője vagyok a tudásnak, így a mérnöki produktumoknak is, melyek nélkül valószínűleg sokkal nehezebb lenne mindennapi életünk. Persze most abba nem mennék bele, hogy az azokban rejtőző szellemi koncentrációról kinek mennyi fogalma van, valószínűleg az általános iskola harmadik osztályába járó, az egyszer eggyel sokadszorra küzdő (amúgy 16 éves) Kazettás Dzsenifer számára nem egészen világos a műkörmei alatt pittyegő okos mobileszközt működtető intelligencia, ill. annak működési elve. Azonban vannak olyan mérnöki létesítmények, melyek nem állnak igazán közel a szívemhez. Közéjük tartoznak a duzzasztógátas jóléti tavak  és főképp azok gátjai. Mert, hát nincs is szebb, mint egy amőbának a végét egyenest jól levágni. Meg az össze-vissza kanyargó patakok is sokkal szebbek kiegyenesítve, az erre a célra feltalált trapézmederbe terelve. Így hát a víz útját eltorlaszoló létesítmény formája is magától adódott, erre is kiválóan alkalmas az ellentrapéz, azaz a negatív meder – s megszületett a gát. Így aztán Pelikán elvtárs kartársainak is akadt munkája mindenütt.

a lövei gát

Talán nem kell külön ecsetelnem, hogy ezek a jóléti tározók nem a természet szigetei, főképp gátjaik. Azonban Virág elvtárs megmondta: az osztályharc élesedik - az anyatermészet pedig néha fricskát mutat az embernek. Történt, hogy Salla, az egykori római helyőrség Berstein-See nevű népszerű tavának délies kitettségű gátoldalát nem eléggé átgondoltan olyan földből sikerült megrakni, amit a növények is kedvelnek. A terv szerinti gyepesítés hitvány pázsitja hamar megadta magát, így új jövevények számára szabad területek álltak rendelkezésre a betelepüléshez. Ezt megtudva a pankaszi passzátszelek a magukkal hozott magokat mind itt potyogtatták el. És jöttek is a virágnépek seregestől, először a kis óvatos csenkesz-cserkészek, a perje-úttörők, majd az igazi erő, az árvarozsnok-hadsereg. És jött a többi, mert a dongóknak is „köll ennyi annyi”: a kígyószisz, bajszos hagyma, cickafark, magyar imola, egyenes pimpó (aki szépen kihúzta magát, mert ennyi magyar közt görbe háttal hogy nézne ki).

kigyószisz                          agárkosbor                             egyenes pimpó

Közben a kakukkok a környéken hírül adták, hogy a gátkert befogadja a számkivetetteket, az örökké lefűnyírózottakat, virágmenekülteket. És jöttek a gyümölcsösökből elűzött agárkosborok, a csödei temetőben örökké félbevágott szárnyas rekettyék, hölgymálok, az 516,4 pld/hektár számosállattal kezelt Zala-völgyi Natura 2000 legelőkön agyontaposott mezei szegfűk, magukkal hozva a szégyenlősen pironkodó szeplős rokonságot, és most a legnagyobb egyetértésben lakják be a gátoldalt.

a szárnyas rekettye Arany János tiszteletére családi körbe tömörül

az agárkosborok menekülttábora

Így hát napról napra szebb Pelikán elvtárs kertje, bár még nem éri el azt a (faj)gazdagságot, mint az üldözések előtti otthonokban volt. Pont olyan, mint „az új magyar narancs, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk.”

a virágoskert szépsége láttán érdektelenségbe fúlva még a Tuileriák is hamarost bezárnak Párizsban

"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"  Virág elvtárs elhíresült mondásával mit sem törődő, a gáton szerelmeskedő tarkalepkék és gyilkos poloskák

Persze az osztályharc élesedik és nemsokára eljön majd Virág elvtárs: „Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.” és a gátoldalra pillantva szigorú ábrázattal Pelikán elvtárs kezébe adja az önjáró fűnyíró traktor indítókulcsát….