Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

Вишнёвый сад

A zalai lomboserdők fafajainak száma mintegy tucatnyira rúg, melyben a jelenlegi gazdasági prioritások vezérelte erdőgazdálkodásban a főszerep, azaz a meghatározó részarány a tölgyeké és bükköké. Azonban szerencsére az erdőóvodákat növekedésük idején a madarak is meg-meglátogatják, melynek során egy-egy magot is elhullajtanak. Így aztán a fák közé furakodva mindenütt megjelenik a vadcseresznye (Cerasus avium), amit az erdészek nem is igen bánnak, hiszen fája értékes, jó pénzért eladható, csak egy dologra kell figyelniük, nehogy a fatolvajok gyorsabbak legyenek. A vadcseresznye termése az erdei madarak számára fontos táplálékforrás.

Hanami áprilisban a zalaistvándi erdőkben

nyíló vadcseresznyék lombfakadáskor


vad és nemesített gyümölcsfák békés együttnyílása a kallósdi dombok cseresznyéskertjében

vadcseresznye érett termése

Csontváry vásznára pályázó magányos fája a boncodföldei birkalegelőn

Piros, majd megérve fekete apró termésére az ember is figyelmes lett, neki is megízlett, nemesíteni kezdte. Mára a domesztikált cseresznye számos nemesített fajtájával mindennapi gyümölcseink megbecsült tagjává vált. A kiskertekben, gyümölcsösökben a tájban mindenütt közönséges.

cseresznyenyílás a Bazitai-kiskertekben

a pincék mellett a Bödei-hegyen

szőlők alatt a henyei Kápolna-hegyen

körte- és almafák közt Lickóvadamos hegyén

virágzó hajtása

minőségellenőr munka közben

az ngo-k által delegált független ellenőr szerint is még „kicsit ér”

beérett termése a tulajdonviták egyik állandó felperesével

Az észak-zalai dombok eldugott, amőbaformájú gyepszegleteiben él egy titokzatos őslakos, a táj egyik legritkább cserjéje, az egy méter magasságot is csak ritkán elérő csepleszmeggy (Cerasus fruticosa). Mára csak a háborítatlan (ill. annak hitt) homokkő tetők, kibúvások környékén, a reliktum erdeifenyvesek (Lino flave-Pinetum sylvestris) potenciális termőhelyein találjuk Pethőhenye és Zalaszentgrót térségében. Alacsony, nem feltűnő kis cserje, a sztyeprétek mészkedvelő félszáraz gyepeinek lakója, de nagyapáink is ismerték és fenntartható módon hasznosították, sövényt alakítottak ki belőle.

csepleszmeggy cserjés a szentgróti szőlőhegyen

birtokhatárt jelző sövény a tekenyei szőlőhegyen

virágai és termése

csepleszmeggy a hegyi szálkaperjésben

Jelzőfajként is kiváló, általában környezetében tobzódnak a védett, vagy ritka növényfajok, mint a pók- és méhbangó, sűrűvirágú bibircsvirág, vitéz- tarka- és bíboroskosbor, erdei szellőrózsa, tarka nőszirom, prémes tárnicska, sárga- és árlevelű len, őszi szellőrózsa, ágas homokliliom, tömjénillat, vagy a lápréti üldöztetések elől a hegyekbe menekült mocsári nőszőfű, erdei- és hússzínű ujjaskosbor.

csepleszmeggyes mocsári nőszőfűkkel

A cigánymeggy, vagy vadmeggy (Cerasus mahaleb) kifejlett példányai vidékünkön vadon nem találhatók, de azért itt van velünk, hiszen a gyümölcsészek1 a nemes cseresznye és meggyfákat erre az alanyra szemzik.

egy – megérett a meggy

A globalizáció eredményeképp mára sok hasznosat tudunk, így azt is, hogy a szimpatikus japánok számára a cseresznyenyílás, a Hanami milyen fontos ünnep. Nincs ez másképp nálunk sem, bár sajnos a cseresznyegyümölcs megosztó, sajnálatosan a társadalom legkisebb egységét, az alappillért alkotó családok kohézióját roncsolja. Ez a megosztottság ráadásul a nemek közt jelentkezik, ami társadalmi, szociológiai és nem utolsó sorban népességszaporodási aspektusból igen veszélyes. Ugyanis a két tábor a gyümölcs teljesen más célú hasznosítását tűzte ki célul: míg a főképp (bár nem kizárólag)2 férfiak alkotta cefrelobbi zászlajára a pálinkafőző címere van arannyal hímezve, addig a néhány édesszájú férfit leszámítva túlsúlyban asszonyok alkotta lekvár- és kompótlobbi a gyümölcs cukros lében való téli eltevésére esküdött fel. Az igazság, mint mindig, odaát van, ám a muslincák tábora okosan megengedő, hiszen jól tudják, hogy a dolog egyirányú, a kompótból is lehet még pálinkát főzni, míg ugye a folyékony cserkóból való lekvárnyerés minimum Nóbel-díjhoz kötött.

Hosszú téli estéken a kandalló előtt üldögélőknek a lobbi-végtermékek fogyasztása mellé ajánlom Csehov Cseresznyéskertjét könyv, vagy film formájában.

Türelmetleneknek, ill. a lekvárszkeptikusoknak Alfonzó zseniális paródiáját, a Ványa-bácsit.

https://www.youtube.com/watch?v=oMvNRNzkblo

a lúgosoknak a pálinkakedvelők himnuszát

https://www.youtube.com/watch?v=-CinPyf08a4

erős idegzetűeknek a lekvár dalát:

https://www.youtube.com/watch?v=skkgxvW85B8

befőtteseknek pedig ezt

https://www.youtube.com/watch?v=mg_bBACXpWI

----------------------------------

1

http://www.gocsejta.hu/index.php/tevekenysegek/gyuemoelcseszet/gyuemuelcseszhalo

2

zalai népdal, gyűjtötte Vajda József 1976-ban Pacsán

Szomszédasszony a kamrába,

Pálinkát tölt poharába,

Mondtam neki: ne igya aki,

De azt mondta: jót tesz neki.

The Evidence - Bigfoot in Zala

Néhány éve esti lefekvés előtt altató helyett néztem a Finding Bigfoot című tudományos igényű amerikai sorozat epizódjait. Jó volt látni, hogy ha már a neandervölgyi rokon őst bezárójeleztük, legalább van egy másik (majdnem azt írtam, új) rokonunk, aki hasonló megjelenésű, erős és rejtőzködő, kellőképp izgalmas jó arc. Nagyon szimpatikus benne, hogy mindig túljár a reá vadászók eszén: a felajzott hunterek bárhova is utaztak az USA-ban, a Bigfootot mindenhol minden helyi lakos már látta – csak teljesen nyilvánvalóan nekik nem sikerült soha hitelt érdemlő fotót, filmet csinálni. Lehet, hogy egy újabb Dian Fossey kellene a gátra, talán ő szót értene velük, neki megmutatnák magukat, asszonyaikat, kölykeiket, akarom mondani gyermekeiket. Aztán jött az új év és a szolgáltatóm törölte a tárgyi csatornát, így soha nem tudtam meg, hogy végül is megtalálták–e Nagylábat.

Már el is felejtettem a dolgot, mikor később a Göcsejt járva fura „építményekre” lettem figyelmes. Először nem tudtam hova tenni őket, de aztán rájöttem, hogy honnan ismerősek ezek a fakupacok – ilyesmik voltak a tévében Nagyláb házikói. És most itt vannak, sokfelé és ez nagyon izgi. Nyilván szőrös rokonaink megunták az állandó abajgatást és békésebb vidéket keresve találtak el a csendes Zalába. Itt biztos senki nem bántja őket, nem lesznek kényszer-celebek. A hegyről láthatatlansági mellényben hazafelé kerekező, a porban ökördiagramokat hátrahagyó biciklisek, ha találkoznak vele dicsértessékkel köszöntik – láttak már ilyet, ha többet, vagy nohát ittak…

Bigfoot lak Márokföldnél

Kiscsehinél

Szilvágynál

és Szentpéterfölde mellett

Néhol én is kicsit leskelődtem, hátha meglátom, de nem sikerült, igaz bevallom, a sorozatban hallott vérfagyasztó hangok ismeretében éjszakára nem mertem maradni… Kérdeztem a vadászokat, de azok is csak tekerték a fejüket, bár az egyik szórón a feltálalt penészes kenyereknél furcsa nagy nyomokat láttak és valami néhány fát is kitört a közelben.

A Bigfootnak feltálalt elemőzsia. Gyerekkorom legszegényebb falusi portáján sem láttam, hogy a disznónak ilyet adtak volna. Amúgy azzal etetném meg, aki kirakta...

A Nagyláb igényes környezetére, így a gyenesdiási birtokára bemerészkedett és felszaporodott, neki már ismerős parlagfű és a bálványfa megjelenésekor kiújult allergiájára való tekintettel elköltözött...

Már csak azt nem tudom, hogy sikerült idejutnia. Valószínűleg a kettős határzár megépítése előtt jöhetett. Ja, majd elfelejtettem… a napokban meg nem erősített hírek szerint a pécsi hőerőműbe szállított zalai faaprítékban ismeretlen élőlény maradványait találták. A rendőrség először arra gyanakodott, hogy munkahelyi baleset történt, valamelyik munkás hosszú szőrkabátban beleesett a garatba. Azonban a vizsgálatok során előkerült lábmaradványban a metatarsus mérete a homo sapiensénél kétszer nagyobb volt, a mitokondriális DNS és mikroszatellita polimorfizmusok genetikai aspektusú vizsgálatának eredménye pedig egyetlen ismert fajéval sem mutatott azonosságot.

Mászkálók és álldogálók

Az ógörög Clematis szó jelentése mászkáló növény, mely a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó iszalag nemzetségének (Clematis) számos tagjára igaz, hiszen liánszerűen kúsznak fel és borítják be a fás vegetációt. Hazánkban a természetben a nemzetség négy faja él, ebből vidékünkön a két fehér virágú nő.

Az Alföld kivételével országszerte elterjedt erdei iszalag (Clematis vitalba) az üde erdőkben mindenütt gyakori. Fásodó szára egyre hosszabbra nőve a borostyánnal versenyezve felfut a fákra, bokrokra, gyakorta teljesen benőve őket. Az elhanyagolt  gyümölcsösökben, bokros parlagokon is mindent elural, rossz vendég, a szép szóból nem ért, még a motoros bozótvágó kése elöl is kitér, csak macsétával lehet tőle megszabadulni.

erdei iszalag virága és a bükk újulatra felkúszó hajtása a Bozsoki erdőben

virágzó erdei iszalag Vöcköndön

Rokona, az egyenes iszalag (Clematis recta) sokkal szolidabb, gyepekben, erdőszéleken kis csoportokba verődve bukkanhatunk rá. Ő nem kúszik ide-oda, szépen egyhelyben elálldogál. Igazi ólomkatona, a drasztikus termőhelyi változásokban a végletekig tartja magát egészen addig, míg a lomb a feje fölött nem záródik. A mésztartalmú talajokon még számos helyen előfordul, de meglepetésre a Kerka mentén is előkerült. Országos kitekintésben főképp a középhegységekben és az azoktól északra eső területeken terjedt el, délen csak elszórtan találjuk.

felhagyott szőlőparlagon az aranyvessző és akác közt növő egyenes iszalag Kemenden

egyenes iszalag a csíksomlyói réten


virágja és termése Gősfán

A másik két faj védett, virágaik kék-lila színűek, ám vidékünkön nem honosak. A lágyszárú réti iszalag (Clematis integrifolia) a kaszálórétek nyári virágpompájának oszlopos tagja.  Főképp nagy folyóink, a Duna, Tisza, Kőrösök mentén találjuk, de a fővárostól keletre lévő domb- és hegyvidéken is elterjedt. A flóraatlasz a Zala mentén és Kanizsa közeléből is jelzi, ám ezt nem sikerült megerősíteni. Hozzánk legközelebb Balatonfüred mellett él.

réti iszalag a Sajó-menti réteken

A havasi iszalag (Clematis alpina) a hegyvidékek lakója, így nálunk csak az Északi-középhegység néhány pontján ismert. Az Alpokban, Kárpátokban járva gyakran kerül szem elé, amint a növényekre felfutva mutogatja lecsüngő szép virágait.

havasi iszalag a Monte Civetta alatt a Duran-hágónál

Az iszalagok széles körben elterjedt társaság, Kínában és Japánban számos fajuk honos. Mint tudjuk, ma már a kertbe hurcolástól egy növény sincs biztonságban, főképp amelyik nagy színes virágokkal rendelkezik, az belátható időn belül a kertészetekben végzi. A trend alól az iszalagok sem kivételek. Az európai kertekben legelterjedtebb a kerti iszalag (Clematis x jackmanii), mely az olasz csizmán élő C. viticella és a kínai származású C. lanuginosa keresztezéséből született hibrid. Hogy a kertészek már a múltban sem pihentek, azt jól mutatja, hogy a „keresztezést" már 1862-ben elvégezték. A C. viticella kertből kiszökött példányai hazánkban is néha szem elő kerülnek. Ő egyébként az Újvilágba exportált európai fajok táborát is gyarapítja, az USA és Kanada keleti tájain kolonizál.

A kerti iszalag az utóbbi években vidékünkön is kedvelt dísznövénnyé vált, egyre gyakrabban látjuk az előkertekben karókra, kerítésekre, pergolákra futtatva.

drótkerítésre futtatott kerti iszalag sövényszulákkal Szentpéterföldén

A helyzet már Nyugaton sem változatlan

A híradásokat nézve sokszor rácsodálkozunk a képernyőn látottakra, mi történik a világban – szerencsére mindig máshol. Jómagam főképp az egyre burjánzó időjárási szélsőségre, amik lassan a golyóbis minden pontján kezdenek menetrendszerűen megjelenni.

De eddig minden hír kicsit szürreálisnak tűnt, mert messze volt, nem a saját háromdimenziós terében érte meg az ember. Mint Dali Elfolyó idő-je, hiába teszem ki az asztal sarkára este nagyapám zsebóráját, reggelre a gravitációval dacolva mégse folyik le a fele. Meg President Tramp is megmondta, hogy az éghajlatváltozás hülyeség, a kínaiak találták ki. Meg az is az ökológusok téveszméje, hogy a klímaváltozás első jelei a szélsőségek megjelenése és sűrűbbé válása. Amúgy is, minket a jóisten is a tenyerén hord, ilyen nálunk nem történhet.

Salvador Dali: Elfolyó idő

Aztán jött a múlt heti szerda és mindent felülírt. Épp hazafiatlanul a vidék Jedi kardjával aprítottam a téli tüzelőnek való hungarikumot a birtokon, mikor Egerszeg felé tekintve megláttam, hogy „imhol kerekedik egy nagy fekete felhő”. Látszott, hogy ez most nem a háromnapos csendes csepergős lesz, hanem valami nagyon komoly. És lett is, a vihar mint az őrült csapott le iszonyú széllel, esővel, jéggel. Mint az amerikai viharvadász filmekben, csak épp még autókat, házakat nem kapott fel.

a vihar Egerszeg felett a vöcköndi hegyről nézve

Jött, látott, győzött és amit hátrahagyott, attól nem lett nevethetnékünk. Fákat tört, oszlopokat döntött, a városban az utak menti fasorokban, a közkedvelt ligetekben alig maradt ép koronájú fa. (Várható mellékhatásként a rosszul értelmezett rend címén majd a torzókat is ki fogják vágni, lbiztos lesz majd, aki megírja szakvéleményben mennyire életveszélyesek…)

Béke-ligeti pillanatkép vihar után

A vihar mindenkinek a portájára benézett, minket sem hagyott ki: kertünkben a combvastagságú öreg orgonafát kitépte, a szomszéd liliomfáját áttette hozzánk, a kert sarkában a 32 éves lucfenyőnket kettétörte és a légvezetékek fölött kidobta az útkereszteződésbe. Szurkoltunk is mikor jöttek a tűzoltók összevágni, nehogy legyen valaki alatta…

kettétört fenyőnk

A megyét járva szinte mindenhol ugyanez a lemez. Az erdei utak is járhatatlanok, időbe telik, mire a rádőlt fáktól mindenhol megtisztítják őket. Tegnap az Oltárci-erdőben a nőszőfűs öreg tölgyesben is látható volt sokfelé a viharkár, az idős fák közül sok tövestől kidőlt, a szerencsésebbeknek csak az ágait törte le. Sajnos utóbbiak közt volt kedvenc magányos öreg tölgyem is..

kidőlt kocsányostölgyek az Oltárci erdőben

a néhány túlélő egyike - széleslevelű  nőszőfű (Epipactis helleborine ssp. moratoria?)

a megtépázott öreg tölgy

A vihar ahogy jött a semmiből, úgy el is tűnt, de itt maradt az aggodalom, hogy mikor jön újra. Mert eddig nem hittük el, hogy velünk is megtörténhet, hiszen ez nem Észak-Amerika, itt véd minket a Kárpátok koszorúja, az Alpok tömbje, a Balkán hegyei. Védett is – eddig. A statisztikában persze biztos megvan az ilyen esetek bekövetkezésének valószínűségi képlete, értéke. Attól tartok, hogy csak volt. Persze a derék polgárok a dolog ok-okozati összefüggésein nem fognak elgondolkodni. Senki nem fogja magát visszafogni. Pont most, mikor kimutatták, hogy többet ér a pénze és minden és mindenki a fogyasztás növelésére sarkallja!

Ne legyenek illúzióink, a fejekben, a társadalom értékrendjében a természet – környezet fogalmaknak a megfelelő helyre kerüléséhez ennél a viharnál nagyobb „durranásnak” kell jönnie. Szerintem jönni fog, megérjük, csak türelmesen kell várni…

Addig is olvassunk Remarque-ot, vagy  nézzük meg a híres regényéből készült remek filmet.

Ha egyikhez sincs kedvünk, hallgassuk ezt a dalt:

https://www.youtube.com/watch?v=VBMc2svtIpc