Óvári Miklós: természetes blog

Blogomban elsősorban a délnyugat-dunántúli táj természeti értékeit, a növényvilág kutatásának eredményeit, aktualitásait szeretném bemutatni az Európa legszebb tájain való csavargások fotóbeszámolóival fűszerezve

Let it Snow!

Hova lett a hó? Let it Snow!

Oh the weather outside is frightful
But the fire is so delightful
Since we've no place to go
Let it snow, let it snow, let it snow

…énekli Frank Sinarta híres dalában. A téli havas erdő magával ragadó varázsát mindenki ismeri, mikor a lombjuk vesztett fák ágainak, mint megannyi kinyújtott karnak a sziluettjét a havas  háttér még kontrasztosabbá teszi. Sajnos az idei év ez idáig cserbenhagyott bennünket, hótlanul-sótlanul telnek a napok, így a korábbi telek emlékeiből élünk, hiába, már a dal, ill. a tél se a régi.

Téli berek, azaz patakparti égeres

Kereszt és érthetetlen módon megmaradt két őrzője a bagodi határban

A téli havas kirándulások a vasárnapi ebéddel bevitt, egy etióp falu teljes ellátását is biztosító kalóriafelesleg elégetésére igen alkalmasak voltak, a (bendőkben rétegződőtt aranykarikás tyúkleves, rántott hús, krumpli frakciókat zala- és puncskockával lefojtva) falánkság bűnéért a hegytetőn álló templomokhoz vezető helyi El Camino-k megjárásával vezekelve.

Nagykapornak temploma a szőlőhegyről

A pusztaedericsi templom

Kemend temploma a Zala mellöl nézve...

...és a hegytetőre felérve

Idilli szép havas napon az erdőt elhagyva a szőlőhegyekre menet Karl May nyomán nyomkereső üzemmódba helyezve magunkat megfigyelhetjük a vadak minden hómezőt telefirkáló nyomait.

Nyomok, nem csak nyomokban

A szarvasok nem mindig várnak be, biztosan nincs jó tapasztalatuk a simabőrű közelségéről

Ha a véletlen úgy hozza, láthatjuk, hogy szittya népünkből a vadászat ősi ösztöne minden tiltás ellenére sem veszett ki, a segédeszközökkel kísérletező kedv itt-ott tetten érhető, hogyan tegyék a köztulajdont magánná – bár erre mintha lenne néhány például szolgáló mintaprojekt.

Vajh melyik vadra les a derék orzó, rókára, vagy valamelyik védett fajra?

A rókára úgy látom hiába vár, őkelme halászatra adta a fejét…

A mezőkön a hótakaró dunyhája alatt a felszíni történésekkel mit sem törődve békésen szunnyadva gyűjtik az erőt a magvak, az árpák, rozsok, búzák, zabok  rajtra készen várják, hogy mikor szólal meg a szárba szökkenést jelző startpisztoly.

A mezőt őrző, a magányos cédrust helyettesítő öreg almafa a milejszegi határban

naplemente a vöcköndi szőlők felett

De térjünk vissza az erdőbe. Mit is láthatunk, hallhatunk most ott? A fákon halkan ciccegve szedegető cinegéket, csúszkákat, a mindenki hangját, újabban már a motorfűrészt is remekül utánzó szajkót, a száraz ágakon morzézó fakopáncsokat, ill. időnként a fák csúcsain nagy hangzavarral országgyűlésező pintyeket, zöldikéket, tengeliceket, csízeket. Ha szerencsénk van, láthatunk nagyvadakat, az ilyenkor nagy csapatokba verődött szarvasokat, vaddisznókat, esetleg néhány őzet, vagy a talpukon hozzánk hasonlóan nagy sárkoloncokkal méltatlankodva odébb ugráló nyulakat.

Téli állé

De többnyire csak nagy csend van, főképp, ha a napnyugta még bent talál bennünket a fák közt, olyan csend, amit legérzékletesebben Ady vetett papírra:

Jó Csönd-herceg előtt

Holdfény alatt járom az erdőt.

Vacog a fogam és fütyörészek.

Hátam mögött jön tíz-öles,

Jó Csönd-herceg

És jaj nekem, ha visszanézek.

 

Oh, jaj nekem, ha elnémulnék.

Vagy felbámulnék, föl, a Holdra:

Egy jajgatás, egy roppanás.

Jó Csönd-herceg

Nagyot lépne és eltiporna.

(1908)

Jaschik Álmos remek illuszrációja az 1921-ben megjelent válogatáskötetben

Hazainduláskor kis szerencsével a természet parádés színjátékában részesülhetünk: mikor az érkező felhőket a horizonton botorkáló megfáradt nap alulról lángra lobbantja.

De hát nincs hó….

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Sinatra híres dala itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=aQzlJRjXSGY

A télhez fűződő kedvenc zenék:

a legkedvesebb

https://www.youtube.com/watch?v=WYVb2q-V5FI

az EL&Ptől

https://www.youtube.com/watch?v=b4bWQsnI8Y0

Chris Reatól

https://www.youtube.com/watch?v=4nd62exrf3A

Al di Meolatól

https://www.youtube.com/watch?v=nnbJMfESjtM

 

Mura-védők Illléri, Illéri

Az álmos téli napok csendes állóvízét egy hír kavarta fel a napokban. Mivel szűkebb pátriám területét érinti és komoly természetvédelmi, botanikai következményei is várhatók, úgy gondolom helyes, ha megosztom.

Szlovénia a Mura folyó 50 km-es szakaszán vízerőműrendszert akar építeni, mely 8 db víztározós vízerőműből állna. Ezzel 7000 ha felbecsülhetetlen értékű vizes élőhely kerülne veszélybe, a Mura folyó legszebb részein. Káros hatásai Magyarországon is jelentősek lesznek! Ennek első eleme Hrastje Mota településnél épül meg, a magyar határ közelében. A tervezést elvégezték, az építkezés a küszöbön áll. A Mojamura, a WWF és a Dráva Szövetség civil szervezetek, petícióban fordulnak Irena Majcen asszonyhoz, Szlovénia környezetvédelmi és területrendezési miniszteréhez, hogy ne engedje ennek az őrült tervnek a megvalósítását. Ezen az oldalon mindenki tájékozódhat a jelenlegi helyzetről, elolvashatja a petíciót és alá is írhatja:

www.amazon-of-europe.com/hu/


KÉRJÜK, ÍRJA ALÁ, TILTAKOZVA A TERMÉSZETROMBOLÁS ELLEN!!!
Kérjük azt is, hogy osszák meg ezt a bejegyzést, hogy minél több emberhez eljuthasson a hír!!!

Persze nem ez az első kísérlet, időről – időre valamelyik nagy tudású politikusnak bekattan  ez a nem túl eredeti ötlet. Valószínűleg az ilyen ötletek kiagyalói fejfájását is úgy kéne orvosolni, ahogy Hephaisztosz tette Zeusszal, egy kalapáccsal jól felbe vágta, s láss csodát, kipattant a főisten fejéből Pallas Athéné. Persze arra nincs garancia, hogy valami hasonló kaliberű hős ebben az esetben is így megszületne, de szerintem érdemes lenne próbálgatni - a kalapácsolást mindenképp….Mivel a Mura az osztrák hegyekben ered, az istennőt illendő bécsi székhelyén megidézni.

A bécsi Parlament, előtti Pallasz Athéné kútja

Addig is lássuk a medvét, ill. néhány képpel hadd mutassam, mi a tét, ill. a pusztítás tárgya – képek a Muráról:

A Mura lombfakaráskor: levélbontó fehér- és törékeny füzek, az un. puhafa gelérierdő

Sziget a Murán

A szelid folyó Letenye fölött

A gyors sodrás miatt a folyó folyamatosan épít és rombol - nyári kavicsföveny

A folyó állatvilága: kislile "fészke" a kavicson

A partoldal homokfalaiban költenek a parti fecskék

https://www.youtube.com/watch?v=hOD7imS7mmY

Az Európába visszatelepített hód rágásnyomai a víz menti fákon

A part menti rétek védett fajai: vízi úton érkezett gyűszűvirág és a gömbtermésű sárma

Az ártéri erdőkbe nem csak a szívesen látott fajok jöttek, hanem a himalájai erdetű bíbor nebáncsvirág is

Az ártérben holtágak, az egykori kavicsbányászat emlékeként bányatavak találhatók

Nyár a holtág

Holtágak növényei: virágkáka, közönséges rence + békatutaj levelei, mocsári csetkáka

pólé veronika, a fákra felfutó parti szőlő, sárga vizitök

A Mura-sík az Aligvári-dombról

Az egykor szomszéd-szembenállás, a Titó láncos kutya-korszak mementója a Mura feletti dombtetőn: betonbunker-lőtorony.

---------------------------------

A Mura védését, a lelkesedést segítő kis zene:

https://www.youtube.com/watch?v=w06or-zrrtI

és remélhetőleg a folyó víze olyan marad, mint ma, és nem zavarosodik meg a sok lépcsőn

https://www.youtube.com/watch?v=H_a46WJ1viAvb

Parókás tímárfa

A cserszömörce (Cotinus coggygria) a szömörcefélék családjába tartozó cserje. Többnyire 2-3 méter magas bokor, de fává nőve akár az 5 m magasságot is elérheti. Európától egészen Kínáig honos, a déli melegebb zónákban, a szubmediterrán és mediterrán éghajlaton. Hajtásai, hamvas szürkés-zöld kopasz levelei megdörzsölve jellegzetes kesernyés, a terpentinre emlékeztető szagúak. A szömörcét egykor cserzőanyagként is használták – cserző szömörce – így kertészeti kultúrába is vették. A népi nevek  - sárga szömörcze, parókafa, szömöriczem timárfa, iszkumpia - sokasága jelzi ismertségét, egykor a bőrkikészítés fontos alapanyagául szolgált. Júniusban nyílik, az ágvégeken lévő szöszös bugáinak rózsaszín, pirosló színét az apró tollas szőrök adják. Hazánkban a középhegységi dolomit és mészkő déli, meleg lejtőit uraló cserszömörcés-molyhos tölgyes bokorerdő (Cotino-Quercetum pubescentis) jellegzetes faja, gyakorta a molyhos tölgyek, virágos kőrisek facsoportjait öleli körül lealacsonyodó gyűrűjével. Ezeken az extrém száraz termőhelyen a nyári nagy melegben árnyékolásával segíti a növények fennmaradását. Mifelénk a Bakony legnyugatibb szigetén, a Keszthelyi-hegységben láthatjuk, ott gyakori, közönséges faj.

Virágzó cserszömörce a Pörkölt-hegyeken

A növény teljes virágzásban

Fává nőtt példánya a Szoroshadi-út mentén

A Krím félszigeten virágai sokkal sötétebb piros színben mutatkoznak  (a felvétel 2007-ben készült Jalta mellett, még a félsziget orosz annektálása előtt)

A cserszömörce lombja ősszel színt vált, pazar sárga és lángvörös színbe váltva öltözteti tarka ruhába a domboldalakat, erdőket.

Őszi panoráma a színesbe öltözött szömörcével Balatongyörökön…

…Balatonederics fölött,...

...és a Négyszögű-hegy szikláin

A cserszömörce bokrai számos védett növény számára biztosítják a termőhelyet:

Nyíló nőszőfű (Epipactis helleborine sl.) a Nagymesszelátón...

... és sárga koronafürt

A szömörce és tölgyek ültetvényszerűen telepített sorai közt növő sűrűvirágú  nőszőfű (Epipactis condensata) a Kaukázus délkeleti lejtőjén, Azerbajdzsánban.

Nálunk ma már csak kertészeti hasznosítása ismert, pl. a főváros környékén az autópályák rézsűjén is találkozhatunk vele, de másutt is ültetik. A legvalószínűtlenebb helyen Szőcén, a híres láptól nem messze a szőlőhegyen láttam. A számára nem épp ideális termőhelyi körülményekkel vígan dacolva épp a lucfenyőket készült lenyomni… hát az idő és a klímaváltozás neki dolgozik.

a szőcei szömörce

Húsz év keresés után megkerült a zalai löszdombokon is - ez mind az "állomány"

Ha már szóba került az éghajlatváltozás, eszembe jut egy friss újságcikk; mindazt, ami ma történik Teller Ede már pontosan 59 éve megmondta – ebből is látszik, nem véletlen kapta a Nobel-díjat. Teller Ede már 1959-ben tudta azt, amiről Donald Trumpnak még 2018-ban sincs halvány fogalma se. A The Guardian cikke szerint - amit az MTI szemlézett - a világhírű magyar atomfizikus, Teller Ede egy 1959-es konferenciabeszédében előrevetítette a globális felmelegedés veszélyeit. A cikk szerzője, Benjamin Franta, a Stanford Egyetem PhD-hallgatója egy amerikai archívumban bukkant a beszédre, miközben a klímaváltozás tudományának történelmét kutatta.

Eszerint a New Yorkban, az amerikai kőolajipar vezetői, kormányilletékesek és közgazdászok számára megrendezett konferencián Teller azt mondta, hogy ha hagyományos üzemanyagot égetünk, akkor szén-dioxidot állítunk elő. A szén-dioxid láthatatlan, átlátszó, nem érzed a szagát, nem veszélyes az egészségre, de mégis aggódni kell. Ugyanis a légkörbeli szén-dioxid 10 százalékos növekedésével járó hőmérsékletemelkedés elég ahhoz, hogy elolvadjon a sarki jégsapka és víz alá kerüljön New York. Valamennyi tengerparti várost elönti a tengervíz, és mivel az emberi faj jelentős arányban él tengerparti térségekben, úgy vélem, hogy ez a vegyi szennyezés jóval komolyabb, mint a legtöbb ember gondolja.  (forrás: Guardien/index)

Az aranyos anyarozs

Bevallom, már korábban szerettem volna nagy kedvencem, a németalföldi festőzseni, Hieronymus Bosch munkásságára felhívni a figyelmet, de eddig nem kínálkozott rá alkalom. A képeit nézegetve sokszor töprengtem, hogy a legsötétebb középkorban hogyan tudott ilyen szörnyen izgalmasat, ennyire bizarr dolgokat festeni. Ezek egy beteg elme látomásai, vagy egy zseni fricskája a kornak és az abban eluralkodó beteggé vált eszmerendszernek, dogmáknak? Mégis, a képek közül számos templomok szárnyasoltárain maradtak fenn. Legismertebb műve a ma a Pradóban lévő nagy triptichon, az una pictura de la variedad del mondo, vagyis a Gyönyörök kertje, mely főképén a horizonton álló kreatúrák mintha Bradbury: Marsbéli krónikák sci-fi novellakötetének a képi mellékletei lennének.

a Gyönyörök kertje

A keresztvitel (részlet)

Utolsó ítélet (részlet)

Bosch, későbbi alkotótársai, Dali, Ernst, Magritte művészetét hatszáz évvel megelőzve tulajdonképp megalkotta a szürrealizmust. Hogy a művészet megítélése néha mennyire mellék, vagy vakvágányon halad arra kiváló példa Bosch munkásságának értelmezése. Wolfgang Wintermeier 1978-ban megjelent Hieronymus Bosch. Das phantastische Werk c. munkájának előszavában így ír: „ A fényképezés lehetővé teszi, hogy a képeket a részletek összegzéseként mutassuk be..így nyújthatunk…bepillantást a hiteles magyarázatok...bizonyossá vált tényeibe.” Nézzük a „bizonyosságokat”, ill. a véleményeket. „Csodálatos és különleges dolgokat kiagyaló és feltaláló festő”. „Ábrázolásai mindenekelőtt azokkal a kínos, szadista eszmetársításokkal keltik fel érdeklődésünket, melyekkel a meztelenséget minden elképzelhető gyötrelmek közepette tárja szemünk elé. Bosch patológiai és művészettörténeti szempontból egyaránt érdekes” írja Würzbach 1906-ban. Többen a művek szexuális vonatkozásait boncolgatják, Huebner (1939) Bosch festészetében szubjektív ösztönzavarainak, vagy nemi nyomorúságának ábrázolását véli felismerni. Titkos szekták hatását is emlegetik, Fraengel arra a következtetésre jut, hogy a festőt „egy időre hatalmába kerítette a sátán zsinagógájának elvetemült okkultizmusa”. Mindezek ismeretében meglepő Sigüenza korabeli, 1605-os írása: „megvan a bátorsága ahhoz, hogy az embereket olyanoknak fesse, amilyenek belső mivoltukban.”

Bosch ugyanakkor meglepő realisztikusan ábrázolja a valóságos lényeket, így az állatokat is. A fenti képén tökéletesen felismerhető a jégmadár, búbos banka, zöld küllő, vörösbegy és a tengelic.

De miért tartottam fontosnak mindezt leírni? Mert a nagy dolgok mindig a kicsin buknak meg, a valóság egyszerű és prózai, csak a mai kor tudása kellett a megfejtéséhez. Erre egy nagyon izgalmas cikk kapcsán most itt a lehetőség. És hogy mindez hogy kapcsolódik a botanikához, ill. a növényeken élősködő gombákhoz? A kulcsszó, az anyarozs (Claviceps purpurea). A cikkből minden kiderül, főképp, hogy az igazság sokszor mennyire egyszerű és kézenfekvő és hogy rengeteg átka mellett azért milyen jó korba születtünk.

A cikk:

https://index.hu/tudomany/til/2017/11/26/anyarozs_latomas_boszorkanysag_gombafertozes_kenyer/

Hieronymus Bosch életműve, képei az internet számos oldalán láthatók - jó keresgélést.

A tettes „varjúkörmök”, azaz az anyarozs

Az anyarozs XIX. századi ábrázolása

Aki az anyarozs anyátlan természetéről részletesebb ismereteket szeretne szerezni, itt találja:

http://www.biologydiscussion.com/fungi/claviceps-purpurea-occurrence-and-distribution-fungi/63591

BÚ-ÉK

BÚ-ÉK mindenkinek!

Karácsonyi meglepetés

Az éghajlatváltozás-tagadóknak biztosan igazuk van, de a tények makacs dolgok. Kertemben a téltemető már három hete nyílik.

Most ugye két dolog lehetséges:

1        átaludtam néhány hónapot és minden óra rosszul jár

2        valóban „megbolondult az időjárás”

Kis növényünk (a legelső bejegyzésem sztárja) nálunk normális években februárban szokott virágozni. Eredeti hazájában, Itáliában persze már ilyenkor nyílik, vagyis itt nálunk Illíriában tényleg közelítünk a mediterrán világhoz, a tudományos óvatoskodás – szubmediterrán – szóösszetételből a szub lassan elhagyható.

nagy dilemma, ezután hogy hívjuk: télhozó, vagy téltemető

A régi szép ősi időkben - mikor ilyentájt hó és minuszok jelezték az ünnepet -  Bödén készült fotóval minden kedves bloggolvasónak

 

############################################################

lapzárta után érkezett:

Karácsony másnapjára az elárvult télhozó mellé a cseresznyefa alatt felsorakoztak  a testvérei - most együtt várják/várjuk, hogy mi következik: tél, avagy. tavasz

 

A tavalyi évben sok régi kiváló zenésszel bűvült az All Stars Heaven Orchestra, egyik kedvencem, Greg Lake is ott énekel. De itt hagyott nekünk egy szép karácsonyi dalt:

https://www.youtube.com/watch?v=RXCEdrnaFlY

és egy tribute:

https://www.youtube.com/watch?v=-UYU9kDraA0

 

 

 

Ászpamesék

A zászpafélék (Melanthiaceae) családja tizennyolc nemzetségének mintegy 170 faját tartja számon a tudomány. Ebből a bőségszaruból hazánkban csupán két mag hullt ki, így felénk a zászpa (Veratrum) nemzetség két tagja tartja a frontot. Gyöktörzsben áttelelő, magasra növő évelő fajok, erős szárán spirálisan ülnek redőzött leveleik, virágaik a „szártetőn” bugás fürtökben nyílnak július-augusztusban. Föld alatti szervei erősen mérgező alkaloidákat tartalmaznak, amit a gyógyászatban használnak. Tudományos neve a latin vērātrum, a mérgező növények (Veratrum, Heleborus fajok) gyűjtőneveként szerepel. A növény resveratrolt tartalmaz, ami egy természetes fenol és a növény által a gombák, baktériumok elleni védekezésként termelt fitoalexin. Újabban táplálék kiegészítőkben is alkalmazzák – állítólag nem nagy sikerrel.

Korábban a sárga tárnics (Gentiana lutea) gyökerét gyűjtők sokszor összetévesztették azt a zászpáéval, ami aztán néha súlyos mérgezésekhez vezetett. (Csak remélni merem, hogy a felnőtt férfilakosság körében várható országos tömegmérgezést megelőzendő, az Unicum egyik fő ízalkotóját jelentő tárnicsot szedői nem tévesztik össze a zászpával). Gyimesben mérgező volta miatt a legelőkön irtják, de a birka néha megeszi: „Ez az ászpa es olyan dolog, hogy nyárba a juh es hogy szereti, megeszi, s aztán akkor egyszer csak látod, hogy kezd nyálozni, s okádik, mint amelyik ember megrészegedik. Há’ a juh is úgy csinál1. Ugyancsak a csángóknál a haragos szomszédon való nemes bosszú eszköze: „ha meg akarták étetni a szomszéd tyúkjait, akkor ászpát főztek, a levibe’ tettek árpát meg valami egyéb gabonát. Kihintették a fődre, s jöttek a szomszéd tyúkjai, s akkor másnap fordultak fel.” A növény rossz híréhez még egy adalék: régen úgy tartották, hogy Nagy Sándort arzénnal, vagy az alvilág folyójának, a Styxnek a vízével mérgezték meg, ám az újabb kutatások szerint zászpából készült borral végeztek a nagy görög hódítóval. Végül az ismertséget fémjelző sok népi név: fehér hunyor, ördögrakolya, sárga kükercs, tyúkbolondító, ünőcsecs, Gyimesben ászpa.

az ászpa a Pogánytetőn pünkösdi rózsa (nálunk zergeboglár) mezőben

A hazai fajok közül a fehér zászpa (Veratrum album) többnyire a kékperjés láprétek, lápi magaskórósok növénye, de a göcseji üde erdők szivárgóvizes oldalaiban, völgyvápákban is előfordul. A termőhelyét jelentő vizes élőhelyek, divatos szóval wetland-ek pusztulásával, drasztikus területi visszaszorulásával növényünk is pusztulóban van. Bizonyára termőhelyválasztása sem véletlen, a tavasszal még víz alatt álló láprétek hűsítő hatása kedvére való.

a fehér zászpa hajtása a csödei Csodaerdőben, elszáradt, termését elhullatott kórója Zalaszántónál

A klímaváltozás potenciális vesztesei közé sorolhatjuk. Vesztéhez hozzájárul, hogy a bolygatást, túlzott és rossz időszakban történő kaszálást nem tolerálja, a hegyi legelőkön tapasztalt vitalitása itt a lavór fenekén már nem tapasztalható.

hajtása májusban, nyílása júliusban Lesencetomajon

virágzata, virágja

Ha több éven át termésérés előtt lekaszálják, eltűnik a területről. Így pusztult ki napjainkban a pózvai, egervári, várvölgyi és a magyarszentmiklósi rétekről. Utolsó nagy állománya a Batyki lápréten él(ne), ha a kezelője értene ahhoz, amiért jól megfizetik. Az utóbbi években virágzás előtt többször lekaszálták, ami minden bizonnyal megtizedeli az állományt. A terület védett, bejegyzett láp és Natura 2000-be is kijelölésre került…

sokezres állománya bimbóban a Batyki lápréten 2014. június 05-én

a lekaszált állomány ugyanott 2015. május 17-én

(csak halkan jegyzem meg, ez a sikeres akció mindent vitt, mint a piros ász, mert egyben ekkor volt a réten élő orchideák virágzási ideje…)

A helyzet máshol sem rózsás:

a fehér zászpa egyetlen fennmaradt csoportja a rododendronokkal betelepített Azáleás-völgyben az egerszegi Alsóerdőn

ám mint tudjuk az erdőben is rendnek kell lenni, s mint látszik a helyi védettség alatt álló völgyben ezt rendre sikerül is betartani a „kezelő” Zalaerdőnek

De nézzük a zászpa könyv szebbik lapjait... délceg növényünk nem csak a gyimesi reglőkön (reglő a legelő csángó neve), de Euróba magashegyeiben is mindenütt gyakori flóraelem. A csodás-mesés hegyi réteken sokfelé megél, virágai néhol pompás zöldes-sárgák, mint a Balkán hegyeiben.

termőhelye Crna Gorában (Montenegró) a Durmitor alatti hegyi réteken

az észak-görög határon a Katara-hágó láprétjén bennszülött ujjaskosborok védelmezőjeként

a Pelikán elvtársról elnevezett madarak a görög-albán határvidék tavain gyakorta láthatók

Bulgária legszebb dagadólápján a gyapjúsás-pompomok előterében

A nemzetség másik hazai faja a mély bíbor színű virágokkal nyíló fekete zászpa (Veratrum nigrum) a kalciumban és fényben gazdag élőhelyek növénye: Ennek megfelelően felénk a Keszthelyi-hegység dolomittömbjében kimondottan gyakori, ahol a melegkedvelő tölgyesek, molyhos tölgyes-virágos kőrises bokorerők félárnyékában, cseresek nyiladékainak élesmosófüves gyepeiben  találjuk. Az extrém száraz termőhelyi körülmények következtében az állomány töredéke jut csak el a virágzásig. A Kelet-Zalai-dombságban is sokfelé előfordul, ott többnyire nem az erdőkben, hanem a gyümölcsösőkben, gesztenyésekben, hegyi kaszálókon találkozhatunk vele. A szőlőhegyek és a gyümölcsösök pusztulásával az ő napjai is meg vannak számlálva: a nyakába növő akácrengetegben nem nagyon szeret lenni.

márciusi hajtása és nyári virágzata

tavaszi tőlevelei a Rezi-vár mellett

nyíló példányai az Öreg-Szék-tető nyiladékában

A fekete zászpa tavaszi tőlevél csokrai a a sümegcsehi szőlőhegyen

Ha zászpanézőbe indulunk a lápjárásra, sziklamászásra alkalmatlan személyautók helyett terepjáróval menjünk. Ha netán sokan lennénk béreljünk járművet a közúti fuvarozásban jártas cégektől. Persze ne a multik és a nagyok zsebeit tömjük, hanem a családi vállalkozásokat segítsük, mint pl. a Veratrum céget. http://www.veratrum.hu/. Hogy mit kell ilyenkor írni a fuvarlevélre, nem tudom, de az ötvenes években a fáma szerint a május elsejei ünnepségre platós Csepel teherautóval szállított lelkes elvtársak esetében a sofőr ezt írta: "Nyolc mázsa kommunista ide-oda hurcollása".

 

1

-------------

A fekete zászpa mély bíbor színéről eszembe jutott ifjúkorom legendás zenekara a brit Deep Purple. Jól ismert rock himnuszaik helyett hadd ajánljam a nagyon izgalmas szimfónikus zenekari kisérleteiket.

https://www.youtube.com/watch?v=74I4pCmq2Cs

Az alvilág folyójáról, ill. a nevét felvett amerikai west-coast rock egyik legjobbikáról, a Styxről se feledkezzünk meg:

https://www.youtube.com/watch?v=Sg6ccWZJo4I


A labdaborz

Az alföldi rónaság a végtelen szabadság szinonimájaként él a magyar ember lelkében. Persze nem mindenki tudja ezeket az érzéseket úgy megfogalmazni, mint azt költőfejedelmünk, Petőfi Sándor tette 1844 júliusában az Alföld című versében:

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Benda Zoltán: Az Alföld színei

A költő a versben a természet remek megfigyeléséről is tanúbizonyságot ad:

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

A sorokból egyértelműen kiviláglik, hogy nem csak a tájat ismerte, hanem az abban lakó élőlényeket, jelesül a madarakat, növényeket. Nyilván abban a korban a parasztemberek mindent tudtak az őket körülvevő tájról és abban a falusi környezetben, amiben ő is felnőtt ez a fajta tudás óhatatlanul ráragadt. Csak halkan jegyzem meg, hogy – mint a versből kiderül - a vércsék nem az akáccal importálódtak, szépen el voltak ők akkoriban a nyárfákon is…

Markó Károly: magyar alföldi táj gémeskúttal

A vers apropóján két növény zalai előfordulását szeretném bemutatni, mégpedig a versben is szereplő szamárkenyerekét. Az Echinops nemzetség a fészkesek (Compositae) családjának tagja. Hazánkban a nemzetség két faja ismert. A fehér szamárkenyér, vagy labdaborz (Echinops sphaerocephalus) a Középhegységekben és több dombvidéken még gyakori, csupán a Dunántúl nyugati és déli részén nem érzi jól magát. Nálunk a Keszthelyi-hegység több pontján is ismert, azon kívül csak 4-5 előfordulása van a Kelet-Zalai-dombságban. Bár virágjáért nem szedik a gyomosodás, cserjésedés, szemetelés, illegális sittlerakás mindenütt veszélyezteti teszi.

a labdaborz

a fehér szamárkenyér a Várvölgyi út mentén és a zalacsányi legelőn

gyomos, elhanyagolt termőhelye

A kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus) – ahogy Petőfi is megírta – a puszták növénye, elsősorban a Duna-Tisza-közén él, de a főváros környékén sem ritka. A növény egykor a zalai tájban is előfordult, emberöltővel ezelőtt a Kanizsai-homokvidékről Károlyi Árpád és Pócs Tamás is jelezte. Jómagam az utóbbi években sokat kerestem, ám a dél-zalai homokpuszták szinte teljes területe (ez esetben teljesen feleslegesen) a „fejlődés” oltárán végezte, én már nem találtam sehol. A számára alkalmas néhány zsebkendőnyi homoki gyepben nem került elő, a szügyig érő aranyvesszős, selyemkórós gyomtengereket pedig nem igazán volt kedvem végigjárni esetleges magányos túlélők után.

Kék szamárkenyér virága a Vajdaságban és az Alföldi pusztában (2. fotó: Molnár V. Attila)

A Kárpát-medence területén még él még egy faj, mely számunkra igen kedves: a Delibláti-homokpuszta bennszülöttje a bánsági szamárkenyér (Echinops banaticus), mely a délvidék sivatagának, a Bánátnak a lakója. Míg a szerbek a tengerpartok fajával rokonítják (Echinops ritro ssp. ruthenikus), addig a mi fiatal tudósaink szerint csupán a mi hazai alföldi fajunkról van szó,faji szinten nem különíthető el.

Ősz elején a Delibláti homokpuszta dűnéin

S a végtelen rónában egy pillanatra megállva az ember egyszer csak megérti Petőfit:

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya.

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.

Az adriai parton, vagy a Földközi-tenger északi területein egészen a Krímig a mediterrrán zónában járva rátalálhatunk a ritro szamárkenyérre (Echinops ritro), vagy rokonára, a tenger keleti - déli partvidékén Trieszttől Casablankáig elterjedt „legszúrósabb” rokonra (Echinops spinosissima).

Echinops spinosissima az adriai „archipelagon”

---------------------

zenei ajánlatom a román Echinops zenéje.

https://www.youtube.com/watch?v=oJPMVY1v8Ls

a hangelvétel láthatólag a német BASF cég krómdioxid kazettáin került anno sokszorosításra. A szerzői jogokkal nem sokat veszkődő országokban korábban bevett gyakorlat volt a másolgatás és az ily módon való forgalmazás, ez a mai netről való letöltögetés őse volt, a materializált Torrent.

Ahol a bébicvirág ezerszámra nyílik

Nemrég az év védett növényét kiválasztó pályázatról szó esett s mielőtt az idei győztesről az összesítőt közreadnám, kedvcsinálónak a tavalyi bajnokot, a kockásliliomot szeretném bemutatni. Nyilván földijeimnek már a könyökükön jön ki, de talán a távolabb lakóknak még sikerül valami újdonsággal szolgálnom.

A kockásliliom, az év vadvirága 2016-ban

A Liliaceae családba tartozó Fritillaria genus egy nagyon változatos nemzetség, mely 145 fajt foglal magában. Elterjedése az egész északi féltekére kiterjed, Kaliforniában 18, Kínában 30, Törökországban 38 faja ismert. Elsődleges evolúciós központjának Észak-Iránt tartják, ahol 17 faja és 4 alnemzetsége él. Második evolúciós központja Görögország, ahol 24 fajt és 4 alfajt tartanak számon. A Flora Europaea szerint Európában 8 faja található, ezek közül a hazánkban a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) él. Hazai liliomunk alfaja a Fritillaria meleagris ssp. burnatii, mely a Nyugai-Alpok hegyeiben vált ismertté; a tőalaktól való különbség abban látszik, hogy a leplek mintázata sokkal halványabb, majdnem egyszínű. Az európai fajok és alfajok sok esetben nagyon hasonlóak, de természetesen vannak üdítő kivételek is, mint a Rodosz szigetén bennszülött, sárga színű Fritillaria rhodia, vagy a Nizza fölötti Alpes-Maritimes hegylábi erdeiben növő, zöldes mintás Fritillaria involucrata.

Fritillaria rhodia                                            Fritillaria involucrata

Törökországban számos fajuk nő, mint a Fritillaria stribrnyi, Fritillaria acmopetala

Elterjedése

A mocsári kockásliliom természetes elterjedése Nyugat-Ázsiától (kelet Szibéria, Kazahsztán) Európáig tart. Földrészünkön élő állományait általában őshonosnak tartják, kivéve Skandinávia, az Egyesült Királyságban és Németországban erről megoszlanak a vélemények. Svédországba betelepítés útján került, ám ennek ellenére nagy becsben tartják.  Megbecsültségét jelzi, hogy Uppland tartomány hivatalos virága, ahol nagy mennyiségben nyílik minden tavasszal a Kungsängen-en (Kirányrét) réten. Ismert ott még Uppsala mellől, Dalarő, Sandemar területéről és a stockholmi tengerpartról.

Az Egyesült Királyságban a botanikusok között nézeteltérés van annak megítélésében, hogy a faj őshonos vagy egy régóta ott élő kerti szökevény. A növény először John Jerard herbalista írta le a XVI. században, mint kerti virágot, a természetből egészen 1736-ig nem jelezték. A természetes élőhelyei általában igen régi kaszálók, ahonnan - a több évtizedes megfigyelések alapján – nem nagyon terjed át a szomszédos rétekre. Többen emiatt érvelnek őshonossága mellett, hangoztatva, hogy az utolsó jeges periódus idején a kontinentális Európától izolálódott populációról van szó, azonban ezt még genetikai elemzésekkel nem bizonyították.

A kockásliliom Linné "Alkotmányában"

Angliában egykor oly bőven termett, hogy a Temze völgyében, Wilthsireben nagy mennyiségben gyűjtötték és vágott virágként London, Oxford és Birmingham piacain árusították. Ottani állományai a második világháború alatt tizedelődtek meg, amikor az inséges időkben az „ősi” réteket feltörték növénytermesztés céljából. Megmaradt állományai: az Oxfordi egyetem Magdalena College rétjein, az North Meadow természetvédelmi területen, vagy Oxfordshire falunál, ahol évente Fritillary Sunday (kockásliliom vasárnap) fesztivált rendeznek tiszteletére. Hollandiában a természetben mára csak néhány helyen maradt fenn, Olaszországban csupán az északkeleti Friuli-Venezia Giulia régióban találjuk, a Déli-Alpok lábainál. Legnagyobb európai állományai Franciaországban a Loire völgyében vannak, mely a Németországban élő állományok megítélésében is kulcsszerepet játszik. Ott a Rajna völgyében találhatók legnagyobb populációi, ám azok őshonosságát illetően is megoszlanak a vélemények, van aki acheofitonnak tartja. A korabeli feljegyzésekből ugyanis kiderül, hogy Clusius már a XVI. században a Loire völgyében gyűjtötte a növény hagymáit, amit aztán Közép-Európába küldött, ahol a barokk kertek egyik kedvelt díszévé vált. Az akkor még bőven rendelkezésre álló nedves rétek kiváló „szaporítóhelyként” szolgálhattak azokban az időkben és a faj fennmaradhatott és elterjedhetett bennük.

A kockásliliom a hazánkkal szomszédos országokban mindenütt él. Szlovákiában rendkívül megritkult, kihalás szélére sodródott. Ausztria Karintia tartományában nagyon ritka, míg a Keleti-Alpok hegylábi részén a Rába és mellékfolyásai mentén mintegy tucatnyi kis állománya él, legnagyobb populációja az őrvidéki Luising mellett található. Szlovéniában a Ljubjana mellett a Száva mentén, a keleti határnál a Sajevce, Ptuj térségében, valamint a Muraközben (egykor Zala megye!) Lendva és Muraszombat között találjuk. Horvátországban Szlavónia területén szélesen elterjedt, de még Zágrábtól délnyugatra a Dinári-hegységben még Split mellett is ismertek előfordulásai. Szerbiában Belgrád térségében a Száva és a Duna árterein él, egy elszigetelt előfordulását Čačak mellől jelezték. Érdemes megjegyezni, hogy a dél-szerbiai hegyekben már több rokon faja is él, mint a Fritillaria messanensis subsp. gracilis, F. montana, F. gussichiae, F. macedonica.

A francia Alpes-Maritimes hegyi legelőinek virága a Fritillaria tubiformis

Elnevezései

Latin neve görög eredetű: a fritillus szó jelentése kockás doboz, (nyilván a virág mintázatára utalva), míg a meleagris fordítása pöttyös, mint egy gyöngytyúk. A növény ma is érvényes tudományos neve Linnétől származik, leírását az 1753-as Species Plantarum-ában olvashatjuk (. ábra). Egy növény ismertségét nevei is mutatják. Így van ez a tavaszi réteken nyíló, feltűnő virág, a kockásliliom esetében is, ezért érdemes népi, ill. a különböző európai nyelveken való

elnevezéseit áttekinteni. Svéd neve legnagyobb előfordulási helyére utal: kungsängslilja vagyis királyréti liliom. Angol nevei közül a bloody warrior - véres harcos, leper lily - leprás liliom, drooping bell of Sodom - Sodoma bókoló harangja elég komoran hangzanak és a középkori vészterhes időkre való utalásukat tekintve mégis a faj ottani őshonosságát igazolhatják. Természeti megfigyelés a frog-cup – békapohár, míg a snake’s head kígyófej elnevezés bizonyára a hosszú száron ringatózó virágnak a kígyó mintázatával és mozgásával való hasonlatosságára utal. Hollandiában Wilde Kievitsbloem, az Ibériai-félszigeten Tablero de damas - pepita, míg Franciaországban Fritillaire pintade, Gogane, Pintadine, Perrot, Oeuf de pintade - gyöngytyúktojás néven ismerik, olasz elnevezése Meleagride. Horvátországban a virág közismert, neve kockavica és sokak szerint az ország nemzeti címerében látható mintázat is innen ered. A szlovének és szlovákok Močvirski tulipan-nak hívják. Német nevei: a Schachblume a virág sakktábla mintázatára, míg más elnevezései termőhelyével kapcsolatos megfigyelésekre utalnak: Kiebitzblume bíbicvirág, Kuckuckblume kakukkvirág.

Hazai népi nevei is ehhez hasonlatosan igen változatosak, egyrészt a növény formájára: kockaliliom, kockás hatkotu, fekete tulipán, kongóvirág, konyócska, szemvirág, mezei kisasszony, másrészt a termőhelyre vonatkoztathatóak: kotuliliom (kotu = tőzeg - a vizes termőhelyre utal), bíbicvirág - a bíbic a vizes élőhelyeken költ, kakukkvirág - a növény a kakukk áprilisi megérkezésekor nyílik.

korabeli ábrázolásai

Jellemzése

A mocsári kockásliliom kerek, 10-15 cm-rel a föld alatt található, mérgező alkaloidákat tartalmazó hagymájából egy növény fejlődik. A virágzáskor 15-40 (50) cm magas száron, a levelek váltakozva állnak, keskeny szálasak, csatornásak, szürkészöldek. A szár végén található egy, ritkán két virágja, mely 3-4,5 cm hosszú, harang alakú, nyíláskor bókoló. A lepellevelek világos-sötét lila színű, sakktáblaszerű mintázatúak, hátuk kipúposodik az aljukon lévő mézgödrök miatt. Nagy példányszámú állományaiban időnként világos, ill. fehér színű növények is megfigyelhetők, ám alaposabban szemlélve látszik, hogy a fehérnek tűnők valójában fehér-halványzöld kockás mintázatot viselnek. A virágok beporzását hártyásszárnyú rovarok végzik, főképp háziméh (Apis mellifera) és poszméhek (Bombus sp.), de vadméhek is gyakoriak a virágot látogatók között. A megtermékenyült virág leplét elhullajtja, majd a tok a termésérés során felegyenesedik. Májusra magot érlel, majd a tok szétnyílik és a magok kiperegnek. Életciklusukat tekintve a magok a következő év február – márciusban csíráznak és négy-öt évig sterilek (un. gyertyatartó fázis) s utána kezdenek el virágozni. Egy növény akár 25 évig is nyílhat.

steril hajtása

A bébicvirág a Felső-Zala-völgy Natura 2000 kaszálórétjén

Hazai elterjedése

A korabeli flóraművekben a faj említésekor Csáthy György 1807-e Magyar Füvészkönyvében az alábbi – mai szemmel is rendben lévő – leírást találjuk: kotzkás hatkotú – szára leveles, 1 virágú: levelei szálas-lántsások, váltogatók. Virága bókoló, piros, kotzkás, néha fehér. Hoffman – Wágner (1902) flóraművében az alábbiak olvashatók: „Terem nedves réteken az egész országban, de igen szórványosan”, majd Jávorkánál (1937) „Szórványos nedves réteken, főleg nyugaton, Alföld talán északi részei”. Az első területi jellemzést Soó adja 1968-ban: Középhegység (Tornai-hegység, Cserehát, Bükk, Mátra: Gyöngyös-sólymos), Dunántúl (Vas, a Rába és Pinka mentén, Zala, Somogy), Alföld (Dráva-sík, Észak-Alföld). Élőhelyeként nedves réteket, ligeteket, cserjéseket említ. Simon 1992-ben lényegében ugyanezeket említi, új előfordulásként a Mohácsi-sziget jelenik meg. A Fritillaria meleagris aktuális hazai elterjedése mára két, egymástól elkülönülő régióra, Észak-kelet Magyarországra és a Nyugat-, Dél-Dunántúlra korlátozódik. Míg a Cserehát, Aggtelek, Mátra, Bükk és a Szatmári síkon lévő állományok a Kárpátokból húzódtak le, addig a Dunántúlra az Elő-Alpok hegyeiből érkezett, minden bizonnyal a víz közvetítésével. Ezt erősíti, hogy előfordulásai szinte kivétel nélkül vízfolyások mentén találhatók; nagyobb folyók közül a Rába, és a Dráva mellett, a kisebb folyók, patakok közül a Zala, Kerka, Pinka menetén. Belső-Somogyból valószínűleg kipusztult.

albinó virágja, friss és éréskor felkinyíló tokja

Zalai elterjedése

Napjainkra a dunántúli előfordulások a Rába és Dráva mentén csak a folyóvölgyek néhány kis végveszélyben lévő populációjára szorítkoznak, ennek ismeretében a zalai állományok a faj megőrzése szempontjából kiemelt jelentőségűek. Legnagyobb állományai a Zala alluviális aszimmetrikus völgyében a folyó két oldalán elterülő réteken találhatók Bagodtól Zalacsányig. Előfordulása a Kerka mentén a megyehatár közeli Ramocsától Lovásziig tart. Két sporadikus megjelenése a Medesi-patak mentén Pórszombatnál, ill. Kiskutasnál került elő. A Mura mentén a hazai oldalon nem ismert, ám a szomszédos horvát területeken szép állományai élnek. A kockásliliom korabeli zalai említése Gayer nevéhez fűződik, aki a Magyar Botanikai lapokban 1913-ban ekképp ír: „Éder Géza MÁV fogalmazó úr…1910 év tavaszán nagy mennyiségű élő és virágzó Fritilláriával lepett meg, s közölte, hogy a küldött anyag a zalavármegyei Rédics község határából való, ahol a bébiczvirág egy nedves réten tavasszal ezerszám nyílik.”

Gayer Gyula korabeli közlése a növény zalai előfordulásáról

elterjedése a Zala mentén

Zalai termőhelyei

A Fritillaria meleagris elsődleges termőhelyei a vízfolyások menti mocsár- és láperdők, puha- és keményfa ligeterdők voltak. Ezek az élőhelyek nagyobbrészt eltűntek, helyükön az erdőirtások nyomán réteket találunk, melyeket az állattartáshoz szükséges széna megtermeléséhez alakítottak ki az elmúlt évszázadokban. A Zala-völgyben mára szinte mindenütt ezt a vegetációt találjuk.  A Kerka-mentén még ma is nagy területeket borító keményfa ligeterdőkben a kockásliliom mindenütt jelen van, de sehol sem nagy állományokkal, hanem csak szálanként, vagy kisebb csoportokban.  A réteken ezzel szemben sokkal intenzívebb a jelenléte, gyakorta 1-10 tő is virít m2-ként több hektáros foltokban. Ennek oka nyilvánvalóan az egykori rétgazdálkodást jellemző extzenzív agrotechnológiában keresendő; a kockásliliom az első kaszálás idejére már termést érlelt, így a kaszálás, forgatás, szénagyűjtés és kihordás során a toktermésekből kipergő magok az egész réten óhatatlanul elszóródtak, vagyis paradox módon épp a humán tevékenységnek köszönhető mai elterjedése. Érdemes megjegyezni, hogy az árnyékban – erdőkben - élő példányok 1,5 – 2-szer magasabban a réteken növőknél.

A növény nyugalomba kerülő hagymája nagyon szívós, mely a völgyek Ős-Rábai kavicsalluviumán a kiöntések, árvizek során lerakott kötött, levegőtlen öntéstalajban láthatólag jól érzi magát. Vitalitása igen jó, az Alibánfánál 2000-ben mélyszántással feltört réteken 3-4 év múlva újra megjelent és mára az egykori populáció kb. 70 %-a újra megtalálható, miközben magvetés, vagy nagyobb ár, kiöntés a folyamatot nem segítette.

Érdekes, hogy a sokkal diverzebb, jobb természetességű Kerka-menti réteken csak néhány helyen (pl.: Alsószenterzsébet-Felsőszenterzsébet) találjuk azt az állománysűrűséget, ami a degradáltabb, közepes természetességű, sokszor kétszikűekben szegény, vagy csupán néhány fűfaj (többnyire franciaperje) dominanciájával jellemezhető Zala-völgy rétjein Zalaegerszegtől Zalaszentgrótig 35 km-en általánosan jellemző. A völgy egyenes síkján az évenkénti virágzó tövek számában nagy ingadozás nem tapasztalható, mértéke +- 20 %-ra becsülhető. A változatosabb mikrodomborzati adottságú területeknél megfigyelhető, hogy kedvezőbb évben a holtágak, lapályok, mélyedések oldalain magasabb térszínen is nyílnak tövek. Érdekes, hogy fiatal hajtások nem minden évben jelennek meg, ám ha jó a csírázás, akkor számuk a virágzó példányok többszörösét is elérheti. Élőhelyei botanikai megközelítésben: franciaperjések, réti ecsetpázsitos kaszálórétek, sédbúzás mocsárrétek, kékperjés láprétek, magassásosok, pántlikafüvesek, keményfa ligeterdők.

Az egykori Zala-meder és a kaszálórét zónájában a nyíló tövek fel-le "mozognak" a csapadékviszonyok föggvényében

ártéri keményfa ligeterdőben Lentinél

Veszélyeztetettsége Európában

Az IUCN Vörös Listája szerint Svájcban és hazánkban vezélyeztetett (EN), Romániában és Ukrajnában sebezhető (VU) státuszú. Szlovákiában kritikusan veszélyeztetett (CR), míg Csehországból és Belgiumból mára kipusztult (EX). A veszélyeztető tényezők szinte mindenütt ugyanazok: a vizes élőhelyeken lecsapolások, drénezések, vízelvezető árkok készítése, termőhelyek felszántása, gyepek intenzifikálása, hígtrágyázás, növényvédőszerek alkalmazása, beépítés. A kontinens minden országában védik.

Veszélyeztetettsége hazánkban

A faj hazánkban törvényesen védett, egy példány eszmei értéke 50 000.- Ft. Zala megyében megyei tanácsi rendelettel már 1980-ban helyi védetté nyilvánították. A faj számos megpróbáltatást ért meg az utóbbi évtizedekben. A szövetkezeti időkben „mezőgazdasági fejlesztés” címen jelentős támogatásokat adtak a vizes élőhelyek átalakítására, azok víztelenítésére. Zalában a nagyobb folyóvölgyekben is számos helyütt feltörték emiatt a réteket. Rendszeres volt a tavaszi boronálás és a műtrágyázás is. Bizonyára ennek tudható be, hogy Bagodtól nyugatra már nem található a kockásliliom, pedig egykor onnét érkezett vízi úton. Másutt, mint a Kerka mentén a tsz-ek csak „tessék-lássék” végezték el a feladatot, így ezeken a helyeken a rétek – így a kockásliliom is – gyorsan spontán rehabilitálódott. Csesztreg mellett három éve egy felhagyott réten felverődött 10 éves sűrű erdeifenyvest levágtak. A következő tavasszal hihetetlen módon már többszáz tő nyílt a területen, vagyis a fenyők árnyékában is túlélt az állomány. Az egyik nagy visszhangot kiváltó történet az Alibánfai és Salomvári rétek felszántása volt 2000-ben, ami egy külföldi kft nevéhez volt köthető. Az ügy bíróságra került és (egyszeri, egyedülálló esetként) elmarasztaló ítélet született, melyben a károkozó jelentős pénzbírságot kapott.

Az EU-s csatlakozással egyidőben a Zala és a Kerka menti kockásliliom termőhelyek szinte teljes területe a Natura 2000-ben kijelölésre került. Ezeknek a területeknek a kezelése a kihirdetett jogszabályban foglaltak jogkövető alkalmazása esetén az élőhely és a faj hosszútávú fennmaradása megnyugtatóan biztosított lenne. Ám kis hazánkban az emberek évtizedek alatt arra szocializálódtak, hogy a törvényeken hol találják meg a kiskaput és ez a szemlélet még ma is jelen van és virul. Így eshetett meg, hogy a nem kevés támogatások ellenére a réteken a törvényi elvárások alig valósulnak meg. Hiába tiltott a tavaszi boronálás, azért minden évben van, ahol elvégzik. Szerencsés esetben még a liliom kihajtása előtt, de ha hirtelen meleggel érkezik a kikelet, vagy a rétek nagyon fel vannak ázva, akkor ez gyakorta a kockásliliom nyílására esik. Persze más is veszélyezteti a növényeket, illetve termőhelyüket, nevezetes a rossz időben megvalósuló kaszálás, a kaszálék területen hagyása, bálák területen hagyása, kaszálás helyett szárzúzózás, titokban műtrágyázás, istállótrágya túlzott terítése.

tavaszi gépi trágyaszórás virágzáskor Lentiszombathelyen

virágzáskor boronált Natura 2000 rét Alsószenterzsébeten

a boronálás eredménye

A kockásliliom a művészetben

A vallással kapcsolatos, nem igazán beazonosítható elnevezése a Lazarus bell – Lázár harang A növény a művészetben is megjelenik, a múlt századi angol költőnő, Vita Sackville-West így ír róla: "a baljós kis virág, a gyászos színe hanyatlás". Számos régi metszeten, képen tűnik fel, de a hátunk mögött hagyott elmaradott korban (pre email, facebook idők) a postai bélyegen is megjelent, sőt az ancient telefonkártyák díszítőjévé is vált.

kockásliliom német, magyar és osztrák bélyegen

és - 4G-s telefonkártyákon

Gőnyés hájgyökér

A napokban 184 ország 15 364 tudósa adott ki újabb vészjósló figyelmeztetést, hogy nagy a baj. Minden környezeti erőforrást felzabáló telhetetlen és pazarló életvitelünk lassan eltünteti a természetet, annak legfontosabb minőségét, a földi biodiverzitást, vagyis az élővilág változatosságát. http://scientists.forestry.oregonstate.edu/. Persze senki ne tápláljon hiú reményeket, ahogy az ezelőtti, 1992-es (akkor még csak 1700 felelős tudós által jegyzett) első figyelmeztetés, úgy ez is süket fülekre fog találni, az okostelefonon ezt is továbbpörgetjük, minta többi hírt... Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a változatosság eltűnése, devalválódása nem csak a természetben, hanem az élet számos más területén is tetten érhető. Zum Beispiel a szép magyar nevek elveszejtésében. Olvassunk kicsit Jókait és rájövünk, hogy az akkori keresztnevek közül ma már alig van néhány „forgalomban”. Nincs már Mór, Arisztid, Béni, Fóris, Gellért, Tasziló, Ödön, Frigyes, Zénó. De ne menjünk annyira vissza, nagyapáink, apáink nevei is lassan a feledés homályába vesznek, a Laci, Jóska, Pista, Feri, Zoli, Gyuri is lassan csak a fejfákon, ill. az azokat felváltó márványszörnyeken olvashatók. Mert a média-Styx felszínre tört pusztító cunamija (津波) magával vitte és súlyosak lévén lerakta őket a mélybe, miközben hömpölygő hátán besodorta a sok könnyű szemetet: Dzsenifer, Ronaldo és hadd ne soroljam tovább…

Mindez azért jutott eszembe, mert ez a megkopó változatosság a növénynevek esetében is tetten érhető. Ha megnézzük a témában nullpontnak tekintett Diószegi - Fazekas Fűvész Könyv (1807) és a Király Gergő által szerkesztett Új Füvészkönyv (2009) közti kétszáz év hazai botanikai irodalmát látszik, hogy változtak meg a nevek. Persze ehhez az elején nem kellett még a globalizmus, a nyelv természetes alakulása hozta a változást. Mára azonban a falusi életforma és az azzal együtt járó ökológiai gazdálkodás eltűnésével a körülvevő való világ szereplőinek nevei is (VVmerkur-csilla, VVborzaskata, VVszagosmüge, stb.) a süllyesztőbe kerülnek,  nincs rájuk szükség.

Ezek után nézzünk egy fajt, melyre a folyamatban már korábban rájárt a rúd. A pirítógyökér, vagy gőnyés hájgyökér, gönye folyondár (Tamus communis, syn.: Dioscora communis) a Jamszgyökérfélék egyetlen hazai képviselője, vagyis magányos szegény. Amúgy a mediterrán tájban otthonos igazán az egész tengerpartot körülöleli, még a Krímig is eljutott. Persze a változások a tudomány fejlődésében is tetten érhetők: növényünk besorolása Diószegi – Fazekasnál Hathímesek, Hoffmann-Wágner 1903-as flóraművében Hatporzósok, (Hexandria), ám Gönczy Pál Pestmegye és tájéka viránya munkájában (1879) már a Dioscoreafélékhez (Dioscoreaceae) sorolja, mely azóta is helytálló. Etimológiai közelítésben a család nevét a német tame (szelíd) és a latin communis szavakból eredeztetik. (Utóbbi szó esetében érdemes eredetei jelentésére – közös, közösség – koncentrálni a közelmúltban a vidám barakkban töltött évtizedek kommunista fedőnevével jelzett korszakával ellentétben.). A család az ókori kisázsiai görög természettudós, az időszámításunk szerint ca. 40-ben született Pedanios Dioscorodes nevét viseli.

Növényünk a Dunántúlon elterjedt, északon a Bakonyig merészkedik. Nálunk bázikus alapkőzeten illír bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, öreg gesztenyésekben, valamint a dolomit melegkedvelő tölgyeseiben, bokorerdőiben mindenütt előfordul.

a pirítógyökér virága és levele

mindenre felkapaszkodik, a löszfalra, iszalag szárára

termései riasztó párhuzamosságot mutatnak az emberi társadalom csoportortjaival: lógósok, egységbe tömörülők, becsavarodottak.

a növény korabeli ábrázolása

Míg a mi pirítógyökerünk sem pirítva, sem egyéb módon nem fogyasztható, sőt kimondottan mérgező, addig első unokatestvére, a Kanári-szigeteken élő Tamus edulis – mint német neve, az Eßbare Schmerwurz is mutatja – ehető.

az ehető pirítógyökér Rayco López fotóján  (aki rám nyugodtan mondhatja, fotót lop ez)

-------------------------------------

Ha már tudósokkal kezdtem, akkor nézzük, mi a tudományról az avatott tudószenészek véleménye:

https://www.youtube.com/watch?v=A0Qo_27OmfA

és az egyik legnagyobb széndioxid kibocsátásnak örök emléket állító eposzt is hadd idézzem:

https://www.youtube.com/watch?v=kN0uwBq8Vb4